A The Associated Press (AP) hírügynökség hírül adta, hogy bár már korábban is értesült az al-Kaida terrorszervezet amerikai utasszállító ellen tervezett pokolgépes akciójának a leleplezéséről, mégsem tette közzé azt Fehér Ház és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kérésére. Viszont nem tartotta vissza addig az információkat, ameddig azt a CIA kérte, hanem az egyeztetett időpontnál egy…
Magyarországon ma már gyakorlatilag nem lehet tisztességesen közbeszerzéseket lefolytatni, a közbeszerzési törvény módosításakor ugyanis számos pontban szűkítették az átláthatóság és a tisztességes verseny lehetőségeit – vélekedett az LMP frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában.
A seattle-i gyermekkórház onkológiai osztálya összefogott, és Kelly Clarkson Stronger című számához forgattak egy saját videóklipet. Nemcsak a rákbeteg gyerekek, de az orvosok és az ápolók is táncra perdültek.
A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma nemcsak új minisztert, de új nevet is kap. Az Országgyűlés kedden elfogadta azt az idevonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amely alapján a minisztérium új neve: Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Sok közösen vallott érték - például a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok - kötik össze Magyarországot és az Egyesült Államokat, de nem feltétlenül választják mindig ugyanazt az utat a kihívások leküzdésére.
Pénteken még a csütörtökihez hasonlóan napos, nyáriasan meleg idő lesz, a hőmérséklet 27-30 Celsius-fokig emelkedhet. Csapadék nem várható és a szél mérsékelt marad, csak néhol fordulhatnak elő erősebb széllökések. Néhol megjelenhetnek fátyolfelhők az égen, de a zavartalan napsütésben a déli órákban erős lehet az UV-B sugárzás, a napon akár 20 perc alatt is le lehet égni.
A Ferrari sajtófőnöke, Luca Colajanni a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában csütörtökön úgy fogalmazott, nagyon bíznak abban, hogy új fejlesztéseiknek hála sikerül előrelépéseket tenniük a hétvégi Spanyol Nagydíjon. Tovább »
Bár a délelőtt folyamán az európai indexek többsége még a pozitív tartományban mozgott, mostanra a hangulat ismét romlani kezdett, a DAX már stagnálást mutat. Ebben a környezetben a magyar piac...
Ötmilliárddal több egy éves kincstárjegyet és 2,5 milliárd forinttal több változó kamatozású államkötvényt adtak el a csütörtöki aukciókon. A kincstárjegyek hozama alig változott, a kötvényekért pedig 0,3 százalékkal többet fizettek, mint az előző aukción.
Változatlan szinten, a több mint három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa.
Megkezdődtek az előkészületek a Rába Járműipari Holding Nyrt. rendkívüli közgyűlésének összehívására, noha az ezt kezdeményező hivatalos levelet még nem kapta meg az igazgatóság - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön Pintér István elnök-vezérigazgató.
Több mint negyven éve áll a színpadon, közel négyszáz filmben játszott. Egy élő legenda, 73 évesen is talpig férfi. Sorozatunk mai részében lányai neveléséről mesél.
Pénteken kezdődik a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand között a 2,55 millió dollár összdíjazású sakkvilágbajnoki döntő Moszkvában. A két nagymesternek 12 parti áll a rendelkezésére, hogy eldöntsék, ki a legjobb, 6-6 esetén rövidített játszmák határoznak a vb-címről.
Régi adósság az ügynökkérdés, amelyet mindmáig nem sikerült rendezni - mondták többen a témában csütörtökön Budapesten rendezett kerekasztal-beszélgetésen, egyúttal a jelenlegi szabályozás megváltoztatását szorgalmazva.
Vitatkozik a pomázi tűzoltóparancsnokkal a katasztrófavédelem főigazgatója, aki szerint az eddigi úton kell haladni a riasztási rendszer fejlesztésében.
A Julija Timosenkót kezelő német orvos viseli a felelősséget a volt ukrán miniszterelnök gyógyításáért, annak következményeiért - közölte csütörtöki sajtóértekezletén Raisza Bogatirjeva ukrán miniszterelnök-helyettes, egészségügyi miniszter az Unian internetes hírportál szerint.
Ez év január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka már nem állapítható meg. Helyettük bevezették a megváltozott munkaképességű személyek ellátását, amely lehet rehabilitációs ellátás vagy rokkantsági ellátás. A címben foglaltak milyen személyi kört…
Két csoportba sorolták be a magyar indulókat a római öttusa-világbajnokság női versenyének selejtezőjében. Négyük közül hárman jól kezdtek, Kovács Sarolta viszont gyenge vívással megnehezítette a saját dolgát.
A Debrecen története hatodik bajnoki címét szerzi meg, ha nyer szombaton a vendég Pécs ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, melyben Videoton-Győr, illetve Újpest-Ferencváros rangadókra is sor kerül.
Az elmúlt napok sorozatos hanyatlása után ma mérsékelten pozitív a fejlett részvénypiaci hangulat, ami segítette, hogy délelõtt folyamatosan a 290-es szintnél erõsebb legyen a forint az...
Pénteken Dohában veszi kezdetét a legrangosabb atlétikai versenysorozat, a versenyenként 480 ezer dollár összedíjazású Gyémánt Liga, melynek első állomásán két magyar, a diszkoszvető Kővágó Zoltán és a súlylökő Márton Anita is indul.
Új, magasabb orrkúpot kaphat a McLaren, melyet már a hétvégi Spanyol Nagydíjon be is vethet az istálló. A szabadedzéseken biztosan ezzel köröz Button és Hamilton, de lehet, hogy a versenyre is felkerülnek.
Május végétől valamennyi Budapestről üzemelő légitársaság a reptér 2-es termináljáról közlekedik. A Budapest Airport a MÁV-val és a BKK-val is tárgyal a két terminál közötti tömegközlekedés biztosításáról; az első két hétben a Főtaxi és a Minibusz közlekedtet majd terminálok közötti járatokat - derül ki a Budapest Airport csütörtöki közleményéből.
A családi gazdaságok fejlődése mellett állt ki a Professzorok Batthyány Köre, amely csütörtöki közleményében ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatai révén meghirdetett földterületek zöme nagybirtokosoknak, nem pedig helyben lakó gazdáknak jutott.
A tegnapi sportos kettős után ezúttal a különcautók három újabb képviselőjét vesszük górcső alá. Aki az előző részből kimaradt, ezen a linken bepótolhatja hiányosságát, hogy utána magasabbra léphessen. De csak átmenetileg, összehasonlítónk másik kakukktojása ugyanis bebizonyítja, hogy túlzások nélkül is lehet különcködni.
A rendőrség őrizetbe vett 10 embert, akik a jelentések szerint zsidók, bevándorlók és kisebbségekhez tartozók ellen terveztek támadásokat Florida középső részén. A gyanúsítottak egy olyan csoport tagjai voltak, amely a fehérek faji felsőbbrendűségét hirdeti.
A NASCAR Sprint Kupa Széria egyik legismertebb versenyzője, Dale Earnhardt Jr egyre nyugtalanabb a sikertelenségi sorozata miatt. A legendás Dale Earnhardt fia múlt hétvégén is lemaradt az első helyről, így már 139 futam óta nem nyert versenyt.
Terápiás céllal kezdték a muzsikálást, most pedig a világhír felé menetelnek az ajkai Hangadók zenekar tagjai, akik mind valamilyen fogyatékossággal élnek.