Jogerősen öt év börtönre ítélt a Győri Ítélőtábla csütörtökön egy mosonmagyaróvári fiatalembert, aki fegyveresen próbált kirabolni egy pénzváltót 2010-ben.
1,3 millió forintért tankoltak egy év alatt Gyöngyöspata jobbikos polgármesterének szolgálati autójába. Mivel azonban a tavalyi menetlevelek „eltűntek”, nem tudható, hová autózott havonta több ezer kilométert Juhász Oszkár. Úgy tűnik azonban, jobbikos pártrendezvényekre is közpénzből járt. A jegyző vizsgálatot indított.
Az Együtt 2014 október végén meglepetésre a második legnépszerűbb politikai alakulatként debütált a Medián közvélemény-kutatásában, egy hónappal később azonban már az MSZP és a Jobbik mögé mérték. A miniszterelnökök között azonban május óta rendre Bajnai Gordon a népszerűbb Orbán Viktornál.
Corey Curtis kilenc gyermek után nem fizet gyerektartást, ezért bírósági döntés született arról, hogy többet utódnemzési szándékkal nem létesíthet nemi aktust. A férfi egyébként koldulásból él.
Az internetes üzletek, webshopok 75 százaléka nem felel meg az Európai Unió fogyasztóvédelmi előírásainak - állapította meg az Európai Bizottság, amely csütörtökön ismertette annak az átfogó vizsgálatnak az eredményét, amelyet a bizottság a tagállami hatóságokkal közösen végzett idén júniusban.
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten az Egyesült Államokban. A múlt hét folyamán már egyhuzamban harmadik hete csökkent a segélykérelmek száma.
Három versenyen biztosan rajthoz áll, de az is lehet, hogy a jövő évi rali világbajnoki sorozat öt állomásán ott lesz a sorozatban kilencszeres vb-győztes Sebastien Loeb.
Két személyautó ütközött össze frontálisan az M2-es autóúton Dunakeszi külterületén csütörtökön kora délután. Több ember megsérült, teljes útzár van érvényben - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség az MTI-vel.
Az Európai Bizottság nyári vizsgálatainak eredményei alapján az internetes üzletek, webshopok 75 százaléka nem felel meg az Európai Unió fogyasztóvédelmi előírásainak.
A nagy nemzetközi tanácsadó cégeket megelőzve az Ipsos volt az előző kormányzati ciklus egyik legfőbb nyertese: a minisztériumok által a hvg.hu közérdekű adatkérése nyomán összeállított dokumentáció szerint ez a kutatóintézet 2006 és 2010 között 1,29 milliárd forintért dolgozott az előző kormányoknak.
Javítani kell Szlovákiában az adóbeszedés hatékonyságát, mert az országban azoknak a fogyasztást terhelő adóknak a beszedésében mutatkoznak a legnagyobb gondok, amelyek pótolhatnák a munka utáni jövedelmek csökkenő megadóztatásából származó bevételeket - jelentette ki Ángel Gurria, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára Pozsonyban.
A hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes kormányzati tevékenységek ellátására - 2012. december 1-jétől 2013. december 31-ig - a kormány Vojnits Tamást kormánybiztossá nevezte ki. Az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A kormányzat felsőoktatási koncepciójának lényege, hogy az állam mindenkinek kifizeti felsőfokú tanulmányait: valakinek ösztöndíj, valakinek Diákhitel 2 formájában - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI-nek.
A hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes kormányzati tevékenységek ellátására - 2012. december 1-jétől 2013. december 31-ig - a kormány Vojnits Tamást kormánybiztossá...
A költségvetésnek mintegy 20 milliárd forintos áfa-bevétel kiesést okoz a csütörtökön bejelentett 10 százalékos gáz és villamosenergia ár csökkentés, míg a lakosságnak 100 milliárd forintos "ajándék" - mondta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére.
Giró-Szász András a csütörtök reggeli kormányszóvivői tájékoztatón - a felsőoktatást érintő kormányzati döntések mellett azt is - bejelentette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ma délután...
José Mourinhónak már semmi sem szent: a Real Madrid edzője ezúttal azzal rukkolt ki, hogy már eldöntött tény, sorozatban negyedszer is Lionel Messié lesz az Aranylabda.
Lisszabon — Az ugyan csak a csütörtökön késő este véget érő Sporting–Videoton, valamint Genk–Basel mérkőzéseken derült ki, hogy a Vidi labdarúgócsapata állva maradt-e az európai kupaporondon, ám az már biztos, a székesfehérvári együttes letette a névjegyét az öreg kontinensen.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter összesen 560 millió euró összegben két, a magyar gazdaságot támogató projektfinanszírozó szerződést írt alá az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével,...
Az LMP véleménye szerint a kormány csütörtöki bejelentése a keretszámok csökkentéséről és a taníjas képzés kiterjesztéséről egyértelműen a felsőoktatás elsorvasztásának folytatását jelentik. A párt arra szólította fel az oktatásirányítást, hogy legalább a két évvel korábbi szintre állítsák vissza a keretszámokat.
100 ezer forintot nyerünk fejenként a kormány új ötletével, az áram- és gázárak visszavágásával azonban a költségvetésbe 20 milliárddal kevesebb áfa folyik majd be, az érintett cégek 100 milliárdos mínuszt könyvelhetnek majd el, ami hatni fog a beruházási- és foglalkoztatási hajlandóságukra.
Mario Draghi úgy véli, hogy komoly növekedés nem várható az övezetben, mert az egyik része növekedni fog, viszont lesznek még jelentősebb visszaesések is.
Tiltólistára tenné az Európai Unió az adóparadicsomokat. Egyebek mellett ez is szerepel abban a javaslatban, amit az adóelkerülés visszaszorítása érdekében mutatott be csütörtökön az Európai Bizottság.
Az Eximbank meghirdetett devizakötvény-kibocsátása teszt jellegű, de nem állami forrásbevonásról van szó - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. A kötvényekből befolyó pénzzel a kijelölt kilenc kereskedelmi bankon keresztül már 3,3-3,8 százalékos kamat mellett juthatnak euróhitelhez a vállalkozások - jelentette be Nagy Viktor, az Eximbank és a MEHB…
Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - ismertette a kormány döntését a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár János közölte azt is: jövő...
Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára - jelentette be a kormány döntését Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár....
A magyar hatóságok, illetve az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között hivatalos tárgyalások jelenleg nincsenek, egyeztetések vannak, és ezeken a növekedés beindítása a legfontosabb kérdés - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Budapesten.
A Sportingnál nem veszik félvállról a Videoton elleni Európa Liga mérkőzést, de a vezetőedző elmondása szerint sokkal fontosabb számukra a Benfica elleni összecsapás.
A feldolgozóiparban nem javultak a kilátások, a vállalatok saját helyzetértékelése az egyetlen olyan indikátor, ahol történt némi kedvező elmozdulás, ám a cégek még így is erősen a negatív tartományban vannak - derül ki a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. negyedéves konjunktúratesztjéből.
Giró-Szász András a csütörtök reggeli kormányszóvivői tájékoztatón - a felsőoktatást érintő kormányzati döntések mellett azt is - bejelentette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ma délután...
Novemberben mérséklődtek a globális élelmiszerárak, és további csökkenés jöhet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közzétett elemzése szerint.