Az idegkárosodás (neuropathia) a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye. A teljeskörű kezelés nemcsak a tünetekre, hanem az idegkárosodást kiváltó okra is hat, így a neuropathiás károsodás folyamata lassítható, megállítható, vagy visszafordítható lehet.
A január elsején hatályba lépett új - alaptörvénynek nevezett - alkotmány a közélet szinte minden területén alapvető változásokat hozott, melyeket a kétharmados hatalom az év közben egy sor unortodox intézkedéssel, botránnyal és bakival "fejelt meg". A közmédiában és a törvényhozásban folytatódott az egész pályás letámadás, a Fidesz-KDNP igyekezett mindent maga alá gyűrni. Állandósult az erőből…
Az Együtt 2014 szerint a vasárnapi előkészítő találkozó után megnyílt az út az ellenzék január 2-án kezdődő, a jogállamiságról szóló egyeztetése előtt - derül ki a választói mozgalom Facebook-oldalán található vasárnapi bejegyzésből. Hasonlóan nyilatkozott Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) párigazgatója a Népszabadságnak. Az előkészítő találkozón nem vett részt az LMP és a 4K!.
Zárt ajtók mögött egyeztettek tegnap az Orbán-kormány leváltására szövetkezni kész demokratikus ellenzéki erők. A Pallas Páholyban technikai jellegű megbeszélés zajlott, a résztvevők elsősorban a január 2.-i tárgyalás menetrendjéről állapodtak meg, de szó volt arról is, hogy a továbbiakban minden szakpolitikai témának legyen önálló házigazdája. A megbeszélésen sem Mesterházy Attila, sem Bajnai…
Az óvodák egyre durvább, indokolatlan pénzkövetelésekkel állnak elő arra hivatkozva, hogy "szegény az önkormányzat" - közölte a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE).
Egyelőre nem lehet jelentkezni Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) által meghirdetett, 12,5 milliárd forintos európai uniós támogatásból finanszírozott, alig 5 százalékos önrész befizetésével bárki számára igénybe vehető nyelvi képzésekre, holott azokra csak december 18. óta lehet regisztrálni a leendő tanulóknak.
Csökkentené az Európai Bizottság létszámát a német Keresztényszocialista Unió, a CSU. A bajorországi tömörülés ezzel kapcsolatos dokumentumot fogalmazott meg, s ezt az év elején vitatja meg Horst Seehofer pártja a Wildbad-Kreuthban megrendezendő kongresszuson.
Alkotmányellenesnek minősítették Franciaországban a szocialista kormányzat által bevezetni kívánt 75 százalékos jövedelemadót, amely a jövő évtől sújtaná az egymillió eurónál nagyobb éves bevétellel rendelkezőket.
Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja szombaton az orosz külügyminiszterrel, tegnap pedig az Arab Liga főtitkárával tárgyalt a szíriai konfliktusról. A biztos kijelentette, Szíriának csak két lehetősége van: vagy a "pokol", vagy a politikai megoldás, amely szerinte még mindig lehetséges.
Egyes ügynökségek kiválóan élnek meg abból, hogy olyan rezsimeket állítsanak be jó fényben, amelyek nem tekinthetőek igazán demokratikusnak. Baj csak akkor van, amikor már menthetetlenné válik az adott politikai kurzus helyzete, s hiába költenek óriási összegeket a PR-ra, minden bankó ablakon kidobott pénzzé válik.
A személyzet öt tagja - a gép kapitánya, a másodpilóta, a fedélzeti mérnök, valamint két utaskísérő - vesztette életét a szombati moszkvai repülőgép-szerencsétlenségben, amelyet feltehetően a pilóták hibája okozott. Az utóbbi két hónapban már a harmadik hasonló baleset volt a charterjáratokat üzemeltető orosz légitársaság, a Red Wings Tu-204-es gépeivel.
Egy bekapcsolva felejtett mikrofon, néhány elfelejtett forrásmegjelölés és egy felejthetetlen polgárháborús értekezlet. A kattintásszámok alapján összeállított idei népszerűségi listánkon túlnyomó többségbe kerültek a botrányos esetek.
Sikertörténetnek nevezte Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed, a fertődi Esterházy-kastély és a Kúria megújításáért felelős kormánybiztos a fertődi Esterházy-kastély felújítását, de a Várbazár néhány hónapon belül megkezdődő rekonstrukcióját is komoly eredménynek tartja.
A hatályos Munka törvénykönyve a jogellenes munkáltatói felmondás esetén korlátozza a munkáltatóval szemben alkalmazható szankciókat. A régi Mt. az elmaradt munkabér teljes összegét megtérítette, illetve ha a munkaviszony nem került helyreállításra további akár 12 havi átlagkeresetnek megfelelő nem jövedelempótló kártérítés fizetésére is kötelezhetővé vált a munkáltató. Az új szabályozás szakított…
Meglepő eredmény született az Operaház új főigazgatójának megválasztása során, ugyanis Horváth Ádám és Ókovács Szilveszter egyaránt négy-négy voksot kapott.A jelölő bizottság pénteken szinte egész napon át ülésezett, a munkáját négy pályázó személyes meghallgatásával kezdte, az ötödik külföldön tartózkodott.
"Példátlan gazdaságtörténeti sikernek tekintem, hogy az elmúlt másfél évben a nemzetközi gyakorlatoktól eltérően, megszorítások és gazdasági visszaesés nélkül állította helyre az Orbán-kormány...
A hobbit: Váratlan utazás harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis toplistát, és világszerte már több mint 600 millió dollárért (132 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a filmre.
Tizenkilenc képviselő, köztük Semjén Zsolt KDNP-elnök, miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, nem szólalt fel 2012-ben a parlamentben. Négy kormánypárti politikus nemcsak idén, hanem a jelenlegi Országgyűlés 2010-es megalakulása óta nem kért szót, Kubatov Gábor fideszes pártigazgató például legutóbb 2007 áprilisában. A legtöbbet - alig két óra híján egy…
Az anyatej a csecsemő legideálisabb tápláléka, amely a fejlődésükhöz szükséges anyagokat a legmegfelelőbb mennyiségben, összetételben és legkönnyebben emészthető formában tartalmazza.
Nem ért egyet az Országgyűlés elnöke az Alkotmánybíróság hajléktalanokról szóló döntésével. Az Együtt 2014 szerint elindulhat az ellenzék egyeztetése január 2-ától a jogállamiságról.
Jön a tényleges egykulcsos adórendszer, csökkennek a rezsiköltségek, miközben több új adót is bevezet a kormány, amelyek egy része a lakosságot terheli. Az ATV összegyűjtötte, milyen jelentősebb változásokra lehet számítani január elsejétől.
A Facebook-részvény bomba üzlet, a görögök távoznak az eurozónából, az arany 2000 dollár fölé fog szárnyalni, az USA kötvénypiaca össze fog omlani. Az euró 350, esetleg 400 vagy 500 forintba fog kerülni, a hazai betéteket államosítják, rövidesen megegyezünk az IMF-el. Számos olyan előrejelzést olvashattunk év közben, amelyekhez végül a valóság köszönő viszonyba sem került. De még kerülhet.