Az időjárási viszonyok miatt törölték azt a repülőjáratot, amellyel Áder János köztársasági elnök Oslóba utazott volna a hétfői Nobel-békedíj átadási ünnepségre, így az államfő nem vesz részt a rendezvényen - közölte Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója vasárnap az MTI-vel.
A szépen terített asztal mindig felemelő, de különösen nagy jelentőségű, ha ünnepi alkalom hozza össze a családot, barátokat. A meghitten körbeült asztal ilyenkor a legszebb. Terítési tudnivalók cikkünkben!
Magyarországon örökre fennmarad a bankadó, érkezik a tranzakciós illeték. Az energiacégek adóterhelése emelkedik. Végleges formába öntötték a 2013-as magyar adórendszert. Hogyan hatnak a kormány...
Noha az év utolsó hónapjához érkeztünk, az autós világ offenzívája csöppet sem mérséklődött a hajrára, így a decemberbe is nagy elánnal kóstolhattunk bele. A Los Angeles-i Autószalon újdonságai és információáradata még mindig tart, miközben szórakoztató videótesztünk mellett a hazai piacon roppant fontos újdonság vetette meg a lábát, amit azon nyomban vallatóra fogtunk.
BUDAPEST – Mikor született? Nyolcéves volt 1982-ben? Akkor a legjobb pillanatban találkozott A birodalom visszavággal – mondja mosolyogva Fazekas Attila (64), miközben az egyik művét dedikálja. – Volt, aki azt mesélte, hogy abból a füzetből tanult meg olvasni.
PHUKET – Csupán végignézte, ahogy N. Gábor (38) megkínozza, majd megöli R. Pétert (†47) – állítja a Thaiföldön szombaton elfogott harmadik gyanúsított, K. Lajos György (48), aki tagadja, hogy ütött vagy szúrt volna. (A második gyanúsított N. Gábor thai felesége.)
BUDAPEST – Három hete nem tud kiállni a garázsából, de a lépcsőn is csak kisebb cirkuszi mutatványokkal tud felsétálni Pornói Rezsőné, Ani (71). Az idős asszony nem a hirtelen jött hó foglya lett egy vidéki kistelepülésen, hanem egy a főváros II. kerületében található kis zsákutca lakójaként zárták el a külvilágtól. A hosszúra nyúlt csatornázási munkák miatt ugyanis hetek óta csupán egy…
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 14. játékhetén a Seattle Seahawks 58 ponttal verte meg az Arizona Cardinals-t, míg Cam Newton rekorder lett.
MAGYARORSZÁG – Nem csillapodnak a kedélyek! Hiába indított el lavinát Lippai László (51) színművész ügye a balhés végrehajtóval, dr. Zoltán Ákos és brigádja ma is teszi dolgát, mintha mi sem történt volna.
MISKOLC – Különös szerencséjük van az útfelújításokkal Miskolc vezetőinek. A Blikk információi szerint nemcsak Zsiga Marcell alpolgármester, fideszes parlamenti képviselő új házánál aszfaltoztak idén Miskolcon, hanem magánál Kriza Ákos polgármesternél is.
Belga területen vásárolt magának lakhelyet Gérard Dépardieu francia színész, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie - erősítette meg a belga médiának egy határ menti település polgármestere.
'Ha bármilyen tudományetikai vétséget követtem volna el, miért nem jelezték akkor, miért 20 év után akarnak pellengérre állítani?' - fakadt ki indulatosan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombati sajtótájékoztatóján, ahol Tausz Katalin pénteki bejelentésére reagált. Az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja szerint Semjén súlyos tudományetikai vétséget követett el.
A papírformát igazolták a román parlamenti választások. Victor Ponta mögött álló USL szövetséget 56-58 százalék között mérték az exit-pollok, ami a visszaosztás után akár kétharmadot is jelenthet. A bizonytalanság ellenére Victor Ponta máris bejelentette - kormányra hívja a magyar pártot. Az RMDSZ jelöltjei 12 képviselői és hat szenátori körzetben a szavazatok abszolút többségével megnyerték a…
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta a Demokráciáért és Politikai Kultúráért Közhasznú Alapítványt, amiért tavaly tavasszal két roma fiatalt kirúgott az általa indított képzésről. A fiatalok sértőnek találták, hogy a cigánybűnözésről beszélő Echo TV szakemberei adtak volna nekik órákat.
Váratlanul érte a községeket a városok eredményes lobbija, hogy januártól a tervezettnél több köztisztviselőt foglalkoztathassanak. A Belügyminisztérium (BM) ugyanis a létszámnövelést a 11 ezer főnél kisebb települések kárára tervezi végrehajtani.
BUDAPEST – Nem a hangja miatt jutott tovább Csobot Adél (18) – állítja az erdélyi énekesnővel szemben kiesett Szabó Dávid (27) mentora, Geszti Péter (48).
Árokba hajtott egy személygépkocsi Mályi belterületén vasárnap késő este. Az autó három utasából egy meghalt, ketten megsérültek – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel hétfő hajnalban.
Sajátos képviselő-testületi ülésre került sor november végén a Bács-Kiskun megyei Kecelen. A város polgármestere a költségvetés tárgyalása során egy szóban előterjesztett módosító javaslattal az önkormányzat közvetlen irányítása alá vonta a helyi médiát. Az indok ennél is meglepőbb volt: „dolgozni akarok” – mondta a város első embere.
Emberek fagytak meg az utcákon és a fűtetlen lakásokban, hideg, jég, hózápor, hóátfúvások, balesetek, kötelező hólánc, bedöglött tömegközlekedés - leginkább ezekkel az eseményekkel jellemezhetők az elmúlt napok. E hét elején sem lélegezhetünk fel. A havazás folytatódik, a hideg fokozódik, a hajnali órákban délkeleten akár -15°C alatti hőmérséklet is előfordulhat, csütörtök előtt nemigen süt ki a…
Szombat délelőtt megindult, de csak estére állt helyre a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A légikitötőt pénteken délben műszaki okok miatt lezárták. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint a repülőtér üzemeltetése felelős a bezárásért.
TISZALÖK – Gyerektartás miatt pereskedik a börtönből Damu Roland (38) – tudta meg a Blikk. A személyi szabadság korlátozása és nemi erőszak kísérlete miatt elítélt sorozatszínész azért fordult a bírósághoz, mert sokallta a gyerektartást, amit kisebbik fia után kellett fizetnie.
Éves szinten 10-20 ezer forintot is jelenthet a családoknak a csekkadó, amit a legtöbb bank jelentős mértékben áthárít majd. Igaz, a folyószámlák között eddig is óriási különbségek voltak, de jövőre még nagyobb figyelmet igényel a legmegfelelőbb megtalálása. Akkor sem érdemes hátradőlni, ha már megtaláltuk a megfelelőt, hiszen bármikor változtathatnak a bankok. A mostani összeállításunkat azért…
Keserves viták után megszületett a megállapodás az ENSZ dohai klímakonferenciáján: 2020-ig kiterjesztik a Kiotói Jegyzőkönyvet, amelynek hatálya az év végén lejárt volna. A világszervezet 195 tagállamának környezetvédelmi miniszterei az utolsó utáni pillanatban jutottak egyezségre. A katari fővárosban folytatott maratoni tanácskozáson ugyanakkor csak nagyon kevés új csökkentést sikerült…
A tavaly márciusi, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés utórengése volt a pénteken Japán északkeleti partvidékén bekövetkezett 7,3-as földmozgás, amelyet további erős rengések követhetnek - írta az Aszahi Simbun japán napilap.
Argentínában az elmúlt évek leggyengébb búzatermését takarítják be a kedvezőtlen időjárás miatt, ennek következtében a világ egyik vezető búzaexportálója akár 25 százalékkal is csökkentheti a termény eladását a világpiacon.
Megroppant a húsz hónapja tartó polgárháborúban Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere, és várhatóan hamarosan összeomlik,véli a német hírszerzés vezetője.
Beköszöntött az igazi hideg, és te észrevetted, hogy néhány nap alatt éveket öregedett a kezed? Ne aggódj, az egészről csak az időjárás tehet, és a folyamat visszafordítható, ha időben megteszed a szükséges ellenlépéseket!
Magyar nyomozók utaznak Thaiföldre, hogy kihallgassák N. Gábort, akit két gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. Tegnap a thai zsaruk elfogták a férfi társát, K. Lajos Györgyöt is - értesült a Bors.
A 2013-as költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja hétfőn az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett parlament a kétnapos ülésen vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az elfogadás előtt álló új földtörvényt.
Csak átvonuló vihar volt Habony Árpád és Kapócs Zsóka szerelmének egén a pár héttel ezelőtti acsarkodás, melynek hevében kígyót-békát kiabáltak egymásra. Most újra süt a nap, s átadják magukat a szívet melengető érzésnek.
Három olyan könnyen elérhető instrumentumot is találtunk, melyek a 61,8-as Fibonacci szint előtt torpantak meg. Az áttörés az idei lokális csúcsok ostromát hozhatná el, míg lefordulás estén komoly...
A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az új földtörvényt.
A Nuevo León-i hatóságok szerint a gép helyi idő szerint hajnalban indult útnak Monterreyből, ahol Jenni Rivera koncertet adott több ezer rajongója előtt.
Raoul Wallenbergről nevezték el Brooklyn egyik sugárútjának szakaszát - ezzel emlékezett New York városa vasárnap a holokauszt idején magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomatára születésének 100. évfordulóján.
A kormányon lévő román Szociál-liberális Szövetség (USL) fölényesen, mintegy 60 százalékos eredménnyel nyerte meg Romániában a parlamenti választásokat az urnazárást követő exit poll eredmények alapján, amelyek szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatottsága az 5 százalékos parlamenti küszöb határán mozog.
Elrabolták otthonából a nigériai pénzügyminiszter anyját. Az nem ismert, hogy mindez politikai indíttatásból történt, vagy csupán váltságdíjszerzés szándékával.