2012. december 6. csütörtök

dec. 6
5:57
Menedékjogot kér a rejtőzködő szoftverguru (Infostart)
Menekülő milliomos után folyik a hajsza Közép-Amerikában. John McAfee, a róla elnevezett szoftvercég alapítója kalandfilmbe illő módon bujkált heteken át, majd szökött át egy másik országba. Az egykori vírusirtót gyilkossággal vádolják, ő azonban azt mondja, hogy őt akarják megölni.
dec. 6
6:00
Új helyzetben Izrael (Kripto Akadémia)
Prágában köszönte meg tegnap Benjamin Netanjahu, hogy Csehország egyetlen európai államként nemet mondott az ENSZ Közgyűlésben Palesztina magasabb diplomáciai státusára.
dec. 6
6:02
Önégetésekkel Tibet függetlenségéért (Kripto Akadémia)
Nincs ellenszerük a kínai hatóságoknak a tibetiek önégetései ellen. A tartományban élők így tiltakoznak - ahogy a tartományban élő tibetiek fogalmaznak - Kína elnyomása ellen. Peking a tibetiek vallási vezetőjét, a dalai lámát vádolják a tragédiákért.
dec. 6
6:04
Ketyeg az óra a sziklaszirt szélén (Kripto Akadémia)
Már csak 26 nap van hátra, hogy az Egyesült Államokban megegyezésre jussanak a fenyegető pénzügyi szakadék elkerüléséről. Barack Obama első ajánlatát elutasították a republikánusok, John Boehner házelnök ellentervezetéről hallani sem akarnak a Fehér Házban. A demokrata elnök úgy érzi, a választási győzelem után nem neki kell megtennie az első lépést.
dec. 6
7:09
A NATO katonai beavatkozást fontolgat Szíriában (Infostart)
Német lapjelentés szerint a NATO vezetése katonai beavatkozást fontolgat Szíriában.
dec. 6
7:11
Egyre feszültebb a helyzet Egyiptomban (Infostart)
Egyre feszültebb a helyzet Egyiptomban, ahol a kormánypárt hívei megtámadták az elnök palota előtti tüntetőket. Híradások szerint a rendőrség egy időre eltűnt a helyszínről, a sebesültek száma meghaladta a 200-at.
dec. 6
8:39
Harckocsikat vezényeltek az elnöki palota elé Egyiptomban (Infostart)
Legalább három harckocsit és ugyanennyi páncélozott harci járművet vezényelt az egyiptomi hadsereg csütörtökre virradóra Kairóban az elnöki palota elé az éjszakai heves összecsapásokat követően.
dec. 6
13:27
Súlyos bakija sem buktatta le a "királyi" újságírót (Infostart)
Elhagyta csütörtökön a kórházat Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos hercegnek, a brit trón majdani várományosának felesége, aki heveny terhességi rosszullétek miatt szorult orvosi kezelésre.
dec. 6
16:09
A tanács is elfogadta az uniós büdzsét (Infostart)
Az Európai Unió tanácsa csütörtökön elfogadta az Európai Parlament, a tanács ciprusi elnöksége és az Európai Bizottság háromoldalú egyeztetései során kialakított megállapodást az EU idei költségvetésének kiegészítéséről és a 2013-as büdzséről.
dec. 6
16:48
Iskolásokon teszteltek génmódosított rizst Kínában (Kripto Akadémia)
Kínában felmentettek állásából három tisztségviselőt, aki még 2008-ban jóváhagyott és irányított egy iskolásgyermekek körében génmódosított rizzsel végzett tesztet - közölte a kínai média csütörtökön.
dec. 6
17:06
Tabajdi Redinghez fordult a korkedvezményes és a rokkantnyugdíjasok ügyében (Kripto Akadémia)
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője csütörtökön közölte, hogy levélben Viviane Redinghez, az Európai Bizottság igazságügyi és szabadságjogi kérdésekben illetékes alelnökéhez fordult a magyarországi korkedvezményes és rokkantnyugdíjasok ügyében.
dec. 6
18:00
A neonáci NPD betiltását sürgetik a német tartományi kormányok (Kripto Akadémia)
A neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó alkotmánybírósági eljárás megindítását szorgalmazzák a németországi tartományi kormányok.
dec. 6
19:48
Energiaárak - A szolgáltatók a részletek megismerésére várnak (Kripto Akadémia)
Az áram- és gázszolgáltató cégek egyelőre elzárkóztak attól, hogy véleményt nyilvánítsanak a lakossági energiaár-csökkentésre vonatkozó kormánydöntésről, amely többletterhet jelent majd számukra.
dec. 6
20:24
Egymillióan olvassák XVI. Benedek pápa blogját (Kripto Akadémia)
Néhány nap alatt meghaladta a hétszázezret XVI. Benedek december 3-án indult Twitter-fiókja követőinek a száma pozitív és negatív üzenetekkel egyaránt - mondta csütörtökön Claudio Maria Celli bíboros, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke.

Keresés