Magyarország - Nemcsak az számít, hogyan, hanem az is, hogy miben hívja el a férfi a nőt randizni – derült ki egy új kutatásból. Kiderült: a nők leginkább a lila inges pasikra indulnak be.
A dollár gyengeséget mutató nagy testű zöld gyertyák jelentek meg a zöldhasú két másik devizával szembeni árfolyamgrafikonján is. Ráadásul ezeket a szinteket egyéb technikai eszközök is támogatták,...
Egy ötfős társaság két szolgálaton kívüli rendőrt vert meg Salgótarjánban, miután egyikük szóváltásba keveredett velük, kollégája pedig a segítségére sietett. Az eset vasárnap hajnalban történt, az öt elkövetőt szerdán több helyszínen fogták el - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Közös megegyezéssel szerződést bontott Ioan Andonéval, a Vass Ádámot is foglalkoztató román CFR Cluj labdarúgócsapatának vezetőedzőjével a klub menedzsmentje.
Jó hírrel kezdődik a rövid hét: a hosszú pihenő után nem csak felfrissülve, de szebb kilátásokkal is készülhetünk a közelgő hétvégére. Péntektől nagy árcsökkenésre számíthatunk a hazai töltőállomásokon.
Az American Express elfogadásával bővíti kínálatát egy svéd induló vállalkozás, az iZettle, amely technológiai megoldása az okostelefonokat képessé teszi bankkártyás fizetés használatára, - írja a...
A belga Franky Vercauterent nevezték ki szerdán a labdarúgó Európa Ligában a Videotonnal azonos csoportban szereplő portugál Sporting Lisboa vezetőedzőjének.
Nyíregyháza - Soha sem kérdeztem meg tőle, miért tette. Nem akarom tudni, miért küldte a halálba a legfontosabb kincsünket – temette arcát kezébe M. József, miközben feleségét, M.-né T. Szilviát (37) hallgatta a bíró az ajtó túloldalán.
Minden, amit fontosnak tartunk az idei őszi divatirányzatokról egy cikkben! Még ha nem követjük is lépésről lépésre, azért nem árt tudni, mit jelent 2012 őszén divatosnak lenni! Divatszerkesztőnk, Balogh Viktória először a szegecsestől a csipkésig ad tippeket, majd a kardigántól a koktélruháig kalauzol bennünket. Legnagyobb sajnálatunkra azonban az időnk korlátozott, nem járhatjuk egész nap a…
Nini, miből lesz a cserebogár?! Szemfüles szerkesztőnk szörcsölgetés közben egy igazi kincset érő videóra bukkant: a négy és fél perces kisfilmben a 12 éves Ryan Gosling nyilatkozik egy kanadai csatornának karrierje legújabb fejleményeiről. Gosling ugyanis gyerekként – Britney Spearsszel, Christina Aguilerával és Justin Timberlake-el együtt – a Disney Mickey Mouse Club csapatát erősítette. Az…
Nyugtat, átmelegít, kényeztet... érdemes egy hűvös este elkészíteni. Hozzávalók: • 7 deci tej • 3 deci sűrű tejszín • 2 csillagánizs • 1 nagy rúd fahéj • 8 darab egész szegfűszeg • 1 rúd vanília magja • egy csipet frissen reszelt szerecsendió • ízlés szerint cukor vagy méz A receptet a kép alatt találod. Forraljuk fel a tejet a fűszerekkel, majd lefedve hagyjuk kihűlni. Forraljuk fel még…
Szombaton adtunk hírt róla, hogy megnyílt Varsóban a világ legkeskenyebb háza. A felépített 14 négyzetméteres házat egy maximálisan 152 centiméter széles, legkeskenyebb részében 92 centiméteres...
A kormány már csak az Európai Bizottság november 7-én megjelenő prognózisa után dönt pótlólagos költségvetési intézkedésekről, ha szükségesek lesznek - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szerda...
A Szabad Demokraták Szövetsége, mint a szabadság és szolidaritás pártja, üdvözli a Szabad Sajtó úton megtartott demonstráción elhangzottakat - olvasható az SZDSZ közleményében.
Az Európai Úszószövetség (LEN) döntése értelmében a korábbi Vasas-sztár, Miho Boskovic lett Európa legjobb vízilabdázója. A hölgyeknél Anni Espar nyert.
Natalie Portman, korunk egyik legszebb és leghíresebb színésznője kollégájával, Michael Fassbenderrel jelent meg egy hétvégi, egyetemi amerikai futball mérkőzésen.
A kormány már csak az Európai Bizottság november 7-én megjelenő prognózisa után dönt pótlólagos költségvetési intézkedésekről, ha szükségesek lesznek - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szerda...
Lényegesen javult a nemzetközi tőkepiacokon a hangulat, mely részben a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek, részben pedig a várakozások feletti, délután érkezett amerikai makrogazdasági adatnak...
Magyarországi eredetű, marhahúsként megjelölt mélyfagyasztott sertéshúst találtak a Szlovák Állategészségügyi és Élelmiszer-felügyelet (SVaPS) ellenőrei egy pozsonyi viszonteladó raktárhelyiségeiben - erősítette meg Paulína Komárová, az SVaPS szóvivője szerdán az MTI-nek.
Donyeck – „Kelet Chelsea-je" legyőzte a labdarúgó-Bajnokok Ligájában a címvédő Chelsea-t. A dollármilliárdos oligarchák által támogatott klubok összecsapásán az ukrán Sahtar Doneck felvette a versenyt nagytestvérével, sőt 2-1-re le is győzte.
2012. október 29-én, hétfőn kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, melyen hazai portfólió menedzserek fejtik ki véleményüket a magyar és régiós részvénypiacok kilátásairól. Mikor...
A Fehér Házat, az amerikai külügyminisztériumot és a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) már két órával a bengázi amerikai konzulátust ért támadás után arról tájékoztatták, hogy annak elkövetését egy iszlamista szervezet vállalta magára - derült ki egy kormányzati e-mailből, amelyet az amerikai média szerdán tett közzé.
Könnyebb sérülésekkel szállították az ügyeletes szemklinikára azt a biztonsági őrt, akit gázzal működő riasztó fegyverrel megsebesítettek szerda délután a XI. kerületi Allee bevásárlóközpontban.
z államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 94,7 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a végleges adatokat a honlapján.
A tengerentúlon stagnáló nyitás, Nyugat-Európában pluszban záró börzék, idehaza viszont elhasalt az OTP és az MTelekom, miközben mínuszba futott a BUX.
Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 94,7 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a végleges adatokat a honlapján.
Hiába van téli gumi autóján, ha azt nyáron is használta, nem fog ugyanolyan biztonságot nyújtani, mint tavaly, a nyári használat során ugyanis jobban elhasználódnak a kerekek.
Az A, B, C és D csoport 3. fordulós meccseivel folytatódik ma a BL sorozat. Pályán többek közt a PSG, az Arsenal, a Real Madrid, a Milan - íme a mai mérkőzések.
A Külügyminisztérium szerint elfogadhatatlan, hogy a XXI. században, a demokratikus Magyarországon polgártársainkat zsidó identitásuk miatt becsméreljék, bántalmazzák.
Budapest ‒ Csak akkor mehet Douchev-Janics Natasa (30) Szerbiába, ha fizet. A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségi ülésén elmaradt a meglepetés, a testület tagjai döntő többséggel nem járultak hozzá a háromszoros olimpiai bajnok versenyzői engedélyének kiadásához.
Idén nemcsak nagyobb mértékű keretösszeg áll a mezőgazdasági területalapú támogatások kifizetésére, de gyorsabb ütemben történik az előlegek kifizetése is. Mindez jelentős segítség lehet az aszály sújtotta agrárium számára, ugyanakkor a gazdák mellett a finanszírozásban részt vevő bankok, valamint a földbirtok tulajdonosok számára is kedvező lehet.
Elérte a válság a Volkswagent is: Európa legnagyobb autóipari csoportjának működési eredménye 2,34 milliárd euróra csökkent a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 2,89 milliárdról.
Budapest - Október 23-án Budapest Belvárosában tüntetők egy csoportja többször megütötte az Index újságíróját, akinek - egyéb sérülések mellett - eltört az orra. Szász Barna munkavégzés közben, kamerájával a demonstrációt rögzítve került a tüntetők gyűrűjébe, ahol szidalmazták, majd bántalmazták - mint arról az általa készített videofelvétel tanúskodik.