Közbelépett a francia kormány és támogatást nyújt a Peugeot bajban lévő pénzügyi részlegének, miután 7 milliárd euró értékű kötvénykibocsátásra vállal visszafizetési garanciát - írja a Bloomberg. A...
Az október 23-i Milla-tüntetésen elhangzottakat, valamint Orbán Viktor ünnepi beszédét is értékelték az ATV Civil a pályán vendégei, akik egyöntetűen úgy vélték: a Milla-rendezvényen felszólalók mindegyike az egymással való megbékélést, az összefogást, és a másképp gondolkodók elfogadását hirdette.
Ha a Parlament megszavazza a január 1-jén bevezetendő tranzakciós illeték emelésére és a bankadó eredeti összegének 2013-as fenntartására vonatkozó kormányzati javaslatokat, le kell vonnom a konzekvenciákat - fogalmazott a Portfolio.hu kérdésére Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke. Ez esetben lemond a szervezetnél betöltött tisztségéről.
Az előzetes adatoknak megfelelően szeptemberben 13,7 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás (önkormányzatok nélkül) - közölte részletes államháztartási tájékoztatójában szerdán a...
Hatalmas emelkedéssel indította a Facebook a mai napot. A nyitás előtti kereskedésben 25 dollár közelében is mozgott az árfolyam. Jelenleg, a nyitás után nem sokkal 24 dolláron tartózkodnak a...
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Alexander Freit, a svájci Basel csatárát, aki így nem léphet pályára csütörtökön a Videoton elleni Európa Liga-találkozón.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) szakmai bizottsága elfogadta Rátgéber László férfi szövetségi kapitány beszámolóját, a szakember sorsáról az elnökség dönt.
Mit szólnak a kritikákhoz, kik a kedvenc előadóik, és mi jár a fejükben, amikor énekelnek? Erről faggattuk az RTL klub zenei tehetségkutatójának két énekesét: Zámbó Krisztiánt és Antal Tímeát.
...legalábbis kolleganőnk szerint aki több száz kencét kipróbált már. Hűvős, borongós őszi napokra különösen ajánljuk. Több mint tíz éve írom a Shape magazin szépség anyagainak jó részét, több tucat krémet teszteltem, próbáltam ki. Az évek múltával a bőröm is mást igényel, anno a legjobb hidratálót kerestem, ma a hidratálás mellett az ápolás is nagyon fontos lett. Fotó:szaunaszeansz.hu…
Kínában évente csaknem 6 százalékkal nőtt az energiafelhasználás az elmúlt 30 évben, a források élén továbbra is a szén áll, miközben a gazdaságirányítás az arányok átalakítására törekszik - számol...
Hiányzik Lustanyu. Az őszinte női gondolatok, a fiús anyuka világlátása. Íme némi hiánypótlás. Eszter meséket (is) ír, ennek révén futottunk bele blogjába. Nincs annyi sztorizás mint Lustanyunál volt, de gondolatébresztő szösszeneteiért őt is nagyon szeretjük. Például ez esetben, amikor először látta meg kisfia magassarkúban. Hol máshol, mint az ovi udvarán. A bejegyzést IDE kattintva éred el.
Szeptemberben 5,7 százalékkal több (évesítve 389 ezer) új lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, mint egy hónappal korábban. A konszenzus 385 ezer volt. A 389 ezres érték közel két és féléves...
Új befektetőtől kapott friss tőkét Lettország hetedik legnagyobb hitelintézete, a korábban tőkehiánnyal küzdő Norvik Banka AS. A Bloomberg beszámolója szerint a befektető nem más, mint a magyar...
A rendőrségi adatok szerint a Lázár János államtitkárt szállító mikrobusz a közlekedési szabályoknak megfelelően haladt szerda reggel, a karambol előtt az M5-ös autópályán, elé sodródott a személyautó, amely előzőleg többször is letért az útról. A balesetben az autót vezető 36 éves nő meghalt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a mikrobusz sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.
Az okostelefonok és tabletek terjedésével a vállalati alkalmazottak egyre nagyobb igényt éreznek arra, hogy saját eszközeiket használhassák céges adatbázisok eléréshez. Ezt a folyamatot, vagyis a...
A napokban megjelent sajtóhíresztelések minden alapot nélkülöznek - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleményében, amelyben cáfolja a telefonadó megemelésére vonatkozó sajtóértesüléseket.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján az új ingatlan értékesítések száma szeptemberben 5,7 százalékkal, éves szintre vetítve 389 ezerre emelkedett az augusztusban értékesített 368 ezerről.
Az előzetes adatoknak megfelelően szeptemberben 13,7 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás (önkormányzatok nélkül) - közölte részletes államháztartási tájékoztatójában szerdán a...
A rendőrségi adatok szerint a Lázár János államtitkárt szállító mikrobusz a közlekedési szabályoknak megfelelően haladt szerda reggel, a karambol előtt az M5-ös autópályán, elé sodródott a személyautó, amely előzőleg többször is letért az útról. A balesetben az autót vezető 36 éves nő meghalt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a mikrobusz sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett.
Három év letöltendő és további két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán a párizsi fellebbviteli bíróság azt a brókert, akit a Société Générale francia bank 2008-as 4,9 milliárd eurós rekordveszteségéért felelősnek tart. Jérome Kervielnek a teljes összeget vissza kell fizetnie a pénzintézetnek.
A 93. helyen végzett a Mol-csoport az idén a világ egyik meghatározó energetikai információszolgáltatója, a Platts 250-es listáján; a magyar olajcég az elmúlt évhez képest több mint 40 hellyel került előrébb a legjobbakat felsoroló globális energetikai vállalati rangsorban - tájékoztatta a Mol szerdán az MTI-t.
Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az első kilenc hónapban a hiány 545,8 milliárdot tett ki, a módosított éves előirányzat 94,7 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán a végleges adatokat a honlapján.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) nagydöntője, a World Series a mai napon kezdetét veszi. A Detroit Tigers és a San Francisco Giants harcol egymással.
Douchev-Janics Natasa csak akkor indulhat jövőre szerb színekben, ha október 31-ig, azaz jövő szerdáig 150 ezer euró (körülbelül 42 millió forint) érkezik érte a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ).
Douchev-Janics Natasa csak akkor indulhat jövőre szerb színekben, ha október 31-ig, azaz jövő szerdáig 150 ezer euró (körülbelül 42 millió forint) érkezik érte a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ).
Douchev-Janics Natasa csak akkor indulhat jövőre szerb színekben, ha október 31-ig, azaz jövő szerdáig 150 ezer euró (körülbelül 42 millió forint) érkezik érte a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez (MKKSZ).
Menekülnek a tudósok az olasz katasztrófavédelmi intézményekből, miután a bíróság hat évre ítélte a 2009-es abruzzói földrengésért felelősnek tartott tudósokat - figyelmeztettek szerdán az olasz tudományos élet és a polgári védelem képviselői.
Budapest — Gyomorfekély gyanújával került kórházba VV Béci (27). A ValóVilág egykori szereplőjére hét végén törtek a fájdalmak, amelyek néhány óra után elviselhetetlenek voltak, így Béci kórházba ment.
Az előzetes adatoknak megfelelően szeptemberben 13,7 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás (önkormányzatok nélkül) - közölte részletes államháztartási tájékoztatójában szerdán a...
Az elhúzódó válság a lakosság körében komoly feszültségeket okoz, az anyagi helyzet romlása miatt sokan felélik a tartalékaikat, napjainkban elsősorban a napi megélhetés biztosítása a fontos, semmint a távolabbi jövőről való gondoskodás. Az ügyfélfelmérések szerint a válság miatt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága csökkent, a befektetési időtáv is lerövidült, ennek megfelelően a rövid…
Az Opel Magyarországé volt a legjobb a járőrautókra adott ajánlatok közül az Országos Rendőr-főkapitányság közbeszerzési tenderén, így rövidesen 1 250 Astra Classic kerül be a rendőrségi autóparkba....
A csendes őszi időnek egy pénteken érkező hidegfront vet véget, szombaton már havas esőre, hóra, komolyabb fagyra is számítani lehet, ezért itt az idő felkészülni a télies időjáráskor szokásos teendőkre - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn.
A vártnál nagyobb mértékben bővült az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek 5,9 millió hordóval, 1,68 százalékkal 375,1 millió hordóra emelkedtek, a megelőző héten mutatott 2,97 millió hordós bővülés után. A mostani olajkészlet 11,1 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában…
Mindenki hiányolta Koós Jánost (75) a legendás dalszövegíró, Szenes Iván hét végi sírkőavatásáról. A Blikk utánajárt a távol maradás okának: az énekes elesett, és összetörte magát, ezért otthon, gondolatban mondta el a barátjára emlékező beszédet.