Bárándy György ügyvéd Magyarország egyik legmagasabb nyugdíját kapó polgára. Igaz, tett is ezért, nem keveset: 90 évesen kérte csak nyugdíjazását. De nem ő az első a listán.
Maradásra kérte Hiller István volt oktatási miniszter Hoffmann Rózsát. Az MSZP-és politikus szerint az Orbán-kormány oktatási államtitkárnak el kell vinnie a balhét. Hiller István szerint Matolcsy György bejelentése, miszerint nem lesz idén pedagógus béremelés, az oktatásban pedig káosz van, mind azt bizonyítja, hogy a helyzet menthetetlen, ezen pedig már Hoffmann Rózsa lemondása sem segíthet.
Sokakat érdeklő információk birtokosa Juli. Ő Hajdú Péter gyerekeinek bébiszittere, aki még a síelésekre is elkíséri a családot. Sarka Katában fel sem merül, hogy valaha is kiteregeti, amit róluk tud.
Lovaggá üti II. Erzsébet brit királynő Bernard Arnault-t, a luxuscikkeket gyártó francia LVMH-csoport tulajdonosát - közölte a brit külügyminisztérium.
Nagy sikerrel zárult vasárnap a második alkalommal megrendezett Zeneszüret nevű fesztivál Pécsett. Minden jegy elkelt a Fesztiválzenekar által bemutatott Britten Noé bárkája című operára. Imádta a pécsi közönség Malcolm Bilsont, a fortepiano mesterét, ahogy Ilya Kondratiev zongoraművész is elkápráztatta a publikumot. Ám a Kodály Központbeli koncerteken kívül számos különös, unikális esemény is…
Az Orlai Produkciós Iroda előadásában október 12-én mutatják be Závada Pál:Jadviga párnája című zenés-színpadi játékát a Belvárosi Színházban. (Budapest, VII. Károly krt. 3/a.) A főbb szerepekben Ónodi Eszter a Katona József Színház művésze, Pál András, Gáspár Sándor, Takács Kati, Pokorny Lia, Lukáts Andor, Szikszai Rémusz, Lábodi Ádám.
A volt megyei múzeumok és könyvtárak az illető települések önkormányzatához kerülnek jövő év elejétől - ez áll a közgyűjteményi, közművelődési törvény módosításában, melyről hétfőn lapzártánk idején szavaztak a Parlamentben. A megyeszékhelyen lévő egykori megyei múzeumok, megyei hatókörű városi múzeumok lesznek.
Az érettségizett ifjú hölgy, egy magániskolában, kommunikációs szakon vizsgázott sajtótörténetből. A tétele a második világháborút követő sajtóviszonyokról szólt. Gyanúsan felelt, mire megkérdeztem: Mégis, mikor volt vége a második világháborúnak? - 1948-ban - vágta rá magabiztosan.
Miközben a kormány a költségvetési egyenleg javítása érdekében újabb terhet ró a bankszektorra, a pénzintézetek egyre több ingyenes illetve akciós bankszámlacsomaggal jelennek meg a piacon. Az illetéket azonban valószínűleg ráterhelik majd az ügyfelekre.
Bár korábban 70 év börtönt emlegettek az amerikai hatóságok, végül 26 hónapot kapott a magyar Cs. István László. A 30 éves férfit több mint egymillió dolláros csalás miatt kapcsolta le az FBI.
A Népszabadság arról ír, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár törekvései ellenére a nyilvánossá tett várólistákat nem rövidülnek. Az Index egy zsaroló vírusról számol be, amely a Skype-on terjed.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint jelentős előrelépés történt világgazdasági szinten a költségvetési konszolidációban. A szervezet tokiói idő szerint kedd reggel kiadott Költségvetési Monitor jelentésében rámutat: ugyanakkor a romló növekedési kilátások és az egyre erősödő kockázatok továbbra is jelentős kihívást jelentenek a kiigazítási folyamatra nézve.
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Ciprus kormánykötvény-kötelezettségeinek kockázati besorolását hétfőn a Moody's Investors Service, a ciprusi bankrendszerben mutatkozó "mélységes problémákra" hivatkozva.
Orosz Barbit levették a lábáról. Ágyba szervírozott reggelik, kabrió a toscanai reptéren, romantikus vacsorák és andalgások. A TV2 műsorvezetője megtalálta azt a férfit, akinek még a boldogító igent is kimondaná.
A Valutaalap jelentésében kiemeli: a legtöbb államban jelentős előrelépés történt a költségvetési egyensúly megteremtése felé, így a vizsgált országok felében a válság előtti szinten, vagy az alatt lesz a költségvetési hiány mértéke 2013-ban.
Matolcsy György költségvetési kiigazítási csomagját egy adóhatékonyság-növelő intézkedési tétel dobja meg a legjobban, 95 milliárd forinttal. A kereskedelmi pénztárgépek és a NAV online...
Váratlan fordulat a Bora Bora-ügyben. S. I. Lee az ügyvédjén keresztül nyilatkozott a Borsnak: ha valóban olyan agresszív volna, mint ahogy azt felesége állítja, akkor a bíróság nem ítélt volna úgy, hogy minden második hetet együtt tölthessen a fiával.
Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Ciprus kormánykötvény-kötelezettségeinek kockázati besorolását hétfőn a Moody's Investors Service, a...
Több negyven éven felüli munkavállaló úgy gondolja, hogy életkora miatt nem veszik fel olyan munkahelyre, ahová pedig szerinte tökéletesen alkalmas lenne. Üldözési mániájuk lenne, vagy valóban érzékelhető ilyen hozzáállás Magyarországon? A megkérdezett szakértők szerint igen és nem. Kétségtelen, hogy szólnak érvek az idősebbek alkalmazása mellett, de vannak ellenérvek is.
Észak-Korea azt is közölte, hogy országa kész szembeszállni bármilyen ellenséggel, akár nukleáris képességekkel rendelkezőkkel is, mégpedig ugyanolyan eszközökkel.
Van a korrupció elleni küzdelemnek egy az oktatással összefüggő módszere, amelyet a lehető legtöbb kormányzati és társadalmi fórumon is melegen ajánlanak. Mégis nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Vajon mi lehet ennek az oka? Mielőtt rátérnék a lehetséges okok feltárására, néhány ide kapcsolódó esetet felidézek.
Friss becslés szerint tíz éven belül elérheti az egymilliárdot a világ hatvan éven felüli lakosainak száma. Az ENSZ figyelmezetése szerint nincsen hasznosítva a szépkorúak tudása és élettapasztalata.
Az egészségturizmus egyre népszerűbb, a Szent István Egyetemen 2006 óta képzés is épül rá. Az ötletgazda szerint alkalmazkodni kell az új világtrendhez.
Egy brit felmérés szerint nem a hagyományosan boldognak hitt életszakaszokban, vagyis házasságkötéskor, gyermekszületéskor a legboldogabbak a britek, hanem gyermekkorukban, illetve később - nyugdíjasként - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának Hírlevelében.
Kedden tiltott várossá változik Athén központja - legalábbis a német kancellár ellen tiltakozók számára. Angela Merkel mindössze néhány órás látogatásra érkezik a görög fővárosba, mégis példátlan biztonsági intézkedésekkel próbálnak vigyázni rá.
Ha a hitelminősítő innen is tovább rontaná a ciprusi osztályzatot, azzal az ország szuverén adósbesorolása a már rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető "Caa" kategóriába kerülne át.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra szólítja fel a kormányt, ne csökkentse tovább a fogyatékos emberek ellátásait azzal, hogy a tervezett segélyplafonba beleszámítja az ápolási díjat.
Hiába hangsúlyozza immár jogerős bírósági ítélet, hogy az üzemi tanáccsal meg kell osztania az üzleti adatokat és információkat, a Malév Ground Handling Zrt. vezetősége az aktuális fizetéscsökkentési kezdeményezésében sem tekinti partnernek a testületet - olvasható a Malév GH üzemi tanácsának közleményében.
Csekkbefizető-automatákat telepít a posta jövőre. A rendszer fenntartása is a Magyar Posta feladata lesz, a tervek szerint közüzemi szolgáltatókkal kötött szerződés alapján szedi majd be a fogyasztási díjakat.
A Bors nem adja fel: továbbra is küzd azért, hogy nyilvánosságra kerüljön, a sportolók olimpiai felkészülését segítő szakmai stábok tagjai mennyi pénzt vettek fel.
A címben szereplő mondat már egy erősen finomított változata annak, amit egy vezető fideszes politikus mondott azzal kapcsolatban, hogy úgy tűnik: a köznevelési törvényben a pedagógusi életpálya-modell részeként előírt béremelés 2013 szeptemberéről áthelyeződik 2014 januárjára.
Ízléstelenül szídták a tavaly szívműtéten átesett Antonio Cassanót a Milan drukkerei a hétvégi Internazionale elleni városi rangadón. Büntetést is kapott a klub.
A 2011-es zárszámadás múlt hétről elnapolt általános vitáját folytatják a képviselők ma az Országgyűlésben, majd a belügyminiszter két javaslatának tárgyalásába kezd a Ház.
Szurkolói klubja összes tagjának kifizeti a belépőjegy árának 60 százalékát az idényzáró valenciai futamon Jorge Lorenzo, aki vezeti a vb-pontversenyt.
A 2011-es zárszámadás múlt hétről elnapolt általános vitáját folytatják a képviselők ma az Országgyűlésben, majd a belügyminiszter két javaslatának tárgyalásába kezdenek.