2012. október 5. péntek

okt. 5
16:48
Csak a béremelések késlekedését kritizálják Matolcsy programjában (Privátbankár)
Szinte minden szereplő pozitívan fogadta Matolcsy egyenlegjavító programját, csak a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma kritizálta a pedagógusok béremelésének késlekedése miatt. A jegybank, a Európai Bizottság és a külföldi elemzők is üdvözölték a bejelentéseket.
okt. 5
16:48
Ez a kormány 2014-ig szóló makrogazdasági prognózisa (ProfitLine)
Közzétette a kormány új, 2014-ig terjedő makrogazdasági prognózisát, ennek értelmében a magyar bruttó hazai termék az idén 1,2 százalékkal csökken, 2013-ban 1,0 százalékkal, 2014-ben pedig 2,5 százalékkal nő.
okt. 5
16:51
Index: Kerékbilincset tettek Demszky autójára (ATV)
A budapesti Ó utcában kerékbilincset tettek Demszky Gábor volt főpolgármester autójára – erre hívták fel az Index figyelmét. A hírportál megkereste Demszky Gábor, aki elismerte, hogy szabálytalanul parkolt, ezért kifizette a bírságot.
okt. 5
17:00
Milan-Inter derbi vasárnap: Serie A beharangozó (Sport365)
A hétközi nemzetközi mérkőzéseken győztes AC Milan és Internazionale az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának rangadóján, vasárnap csap össze a San Siroban.
okt. 5
17:02
Az Ajax elleni győzelem a Real vereségét ígéri az El Clásicon (Sport365)
A spanyol Marca munkatársai érdekes összefüggésre lettek figyelmesek. Ez a harmadik esztendő, amikor a Blancók az Ajax után, egyből a Barcelonával találkoznak a bajnokságban
okt. 5
17:04
ÉLŐ: Bp. Honvéd - PMFC-MATIAS, OTP Bank Liga, 10. forduló (Sport365)
Az OTP Bank Liga 10. fordulójának nyitómeccsén a Budapest Honvéd a PMFC-MATIAS együttesét fogadja. Élő közvetítés.
okt. 5
17:06
Matolcsy meglökte a forintot: 1EUR = 282 HUF (frissítve) (Privátbankár)
Pillanatok alatt óriásit erősödött a forint a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatója alatt, amin újabb kiigazításokat jelentett be.
okt. 5
17:09
Egész Fehérvár a focistákat ünnepli (Blikk)
Székesfehérvár ‒ Julius Caesart idézve, jött, látott és győzött a Videoton a labdarúgó-Európa-liga főtábláján.
okt. 5
17:09
Letiltották Mesterházyt (Alternatív Energia)
Letiltották Mesterházy Attilát a soproni adófizetők pénzéből fenntartott tévékből a vasárnapi időközi választás kampányhajrájában, méghozzá úgy, hogy az interjúk már szervezés alatt voltak - írják közleményükben a szocialisták.
okt. 5
17:09
Online fognak kommunikálni a pénztárgépek a NAV-val (Portfolio)
A tényleges forgalmat, annak időbeli eloszlását könnyen áttekinthetővé, ellenőrizhetővé teszi a pénztárgépek és az adóhivatal közötti online kapcsolat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...
okt. 5
17:09
Ez durva: 6 tonna romlott csokit próbáltak eladni (Pénzcentrum)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nemzeti Adó- és Vámhivatal Igazgatósága és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága együttes ellenőrzése során közel 6650 kg mennyiségű lejárt édességet foglalt le egy mándoki üzemben - tájékoztatta lapunkat a NÉBIH....
okt. 5
17:11
400 milliárd forintot spórol Matolcsy (Blikk)
Budapest – Itt az újabb Matolcsy-csomag! Matolcsy György gazdasági csúcsminiszter pénteken jelentette be a kormány 400 milliárd forintos megtakarítást jelentő intézkedéseit, amelyre azért van szükség, hogy tartani tudják a 2,7 százalékra emelt jövő évi hiánycélt.
okt. 5
17:12
A Mugen kompresszorral vadítja meg a Honda CRZ-t (Auto Pult)
A világ első szériagyártású hibrid sport(os)autója egy kicsit puhányabbra sikerült annál, mint amit a rajongók vártak. Tudja ezt a Honda is: a márka a Párizsi Autószalonon be is mutatta a CRZ frissített verzióját, amelynek rendszerteljesítménye 124-ről 136 lóerőre emelkedett.
okt. 5
17:13
Közellenség lett Lewis Hamilton (Blikk)
Szuzuka — Közellenség lett Lewis Hamiltonból (27) saját csapatánál. A McLaren-istálló vezetői nem tudják megbocsátani a Forma–1-es világbajnoki címet 2008-ban megszerző brit pilótának, hogy 2013-tól a rivális Mercedes GP-t erősíti három idényen keresztül évi 20 millió eurós (5,7 milliárd forintos) fizetésért.
okt. 5
17:15
Tánc az esőben (Blikk)
Caracas — Igazi popsztárként lépett hívei elé Hugo Chávez (58). A venezuelai elnök a vasárnapi választások előtt két nappal tartotta kampányzáróját a több százezres tömeg előtt.
okt. 5
17:18
113 millióért vett autót Ronaldo (Blikk)
Madrid — Mesterhármasai után újabb autócsodával lepte meg saját magát Cristiano Ronaldo (27).
okt. 5
17:18
Újra közösségi médiás verseny! (Kreatív Online)
Ismét lehet nevezni a legjobb közösségi márkaaktivitások versenyére. Hajrá!
okt. 5
17:18
Elképesztő! Ilyen kalapokat még nem láttál (Blikk)
Budapest - Bármiből készíthetünk fejfedőt a legújabb divatőrület szerint. Legalábbis ez derült ki az egyik fővárosi bevásárlóközpont divatbemutatóján.
okt. 5
17:18
Nem segített a szerelmes üzenet (Blikk)
okt. 5
17:27
Cristofel meztelen képpel csajozik (Blikk)
Budapest ‒ Cristofel (19) meglehetősen botrányos fotót töltött fel magáról a közösségi oldalára, amelyen teljesen meztelenül látható, legintimebb testrészét csupán egy legósdoboz takarja.
okt. 5
17:27
Erősebb szinten ragadt a forint Matolcsy bejelentései után (Portfolio)
Stabilan viszonylag erõsebb szinten, 284,5 körül kezdte a mai napot a forint az euróval szemben, majd egy kis gyengülés után (285-ig) hirtelen jelentõsen erõsödött egészen 281...
okt. 5
17:27
Egy SMS-sel teljes biztonság az utazás alatt (Pénzcentrum)
A nyaralási szezon végén, az ősz beálltával egyre több kedvezményes last minute ajánlatot, illetve hosszú hétvégés városlátogatást kínálnak az utazási irodák. A kedvező áraknak sokan nem tudnak ellenállni, és ha a szabadságból is maradt még, gyorsan útra kelhet az ember. A sietős pakolás közben ilyenkor sokszor nem jut idő a biztosításkötésre, vagy egyszerűen megfeledkezünk róla, és nélküle…
okt. 5
17:29
Hilary Swank árulja a házát (Blikk)
Los Angeles ‒ Hilary Swank (38) szakítása után teljesen új életet szeretne kezdeni, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy árulja gyönyörű óceánra néző házát, amit nyaralónak használt eddig – írta az E! Online.
okt. 5
17:29
Jó napja volt a régiós tőzsdéknek (Portfolio)
Nem lehetett panasz az európai részvénypiacok mai teljesítményére, melyek a hét utolsó napján emelkedést mutattak a magyar zárás környékén. A hazai börze a kereskedés első felében elgyengült, és...
okt. 5
17:33
Galéria: a sportvilág tíz legszexibb Twitter-bombázója (Sport365)
A közösségi oldalak virágzásának idején nem csoda, ha a sportvilág számos képviselője is használja őket. Íme tíz olyan szépség a sportvilágból, aki előszeretettel mutogatja magát és bájait a Twitteren.
okt. 5
17:35
Rafael Nadalból profi pókerjátékost csinálnak (Sport365)
A jelenleg térdsérüléssel bajlódó, Rafael Nadal a teniszpályákat egyelőre kerüli, de a pókerasztalt nem veti meg a spanyol világklasszis.
okt. 5
17:36
Rogán Antal: A munkahelyvédelmi akciótervvel megmaradhat a foglalkoztatás szintje (Infostart)
A munkahelyvédelmi akcióterv 2013 legfontosabb intézkedése a kormányzat részéről annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon a foglalkoztatás szintje - mondta Rogán Antal pénteken Tatán, a "Szomszédolás, Komárom-Esztergom megye" elnevezésű rendezvényen.
okt. 5
17:45
Véghajrába ért a Blikk Bumm játék (Blikk)
Magyarország — Már csak két napig virít a nyereménymatrica a Blikk címlapján, vasárnap ugyanis véget ér az őszi Blikk Bumm játék.
okt. 5
17:54
Már decemberben visszatérhet a kispadra Conte (Infostart)
Az olasz sportdöntőbíróság négy hónapra csökkentette Antoni Conténak, a Juventus labdarúgócsapata vezetőedzőjének eltiltását, így már decemberben leülhet a kispadra.
okt. 5
17:54
Több mint 67 millióan követték az elnökjelöltek tévévitáját (ProfitLine)
Több mint 67 millió néző kísérte figyelemmel az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitáját, ami 15 millióval volt több, mint négy évvel ezelőtt - közölték a Nielsen piackutató cégre hivatkozva pénteken az amerikai lapok.
okt. 5
17:56
Orbán: Fontos és érzékeny szakaszban az Európai Unió (ProfitLine)
Az Európai Bizottság (EB) aktuális - a kohéziós támogatások jelentősebb lefaragásával nem számoló - költségvetés-tervezetét támogató nyilatkozatot fogadtak el a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt, 15 uniós tagországot tömörítő Kohézió barátai elnevezésű csoport miniszterelnöki szintű csúcstalálkozóján pénteken Pozsonyban.
okt. 5
17:58
Simicskó Istvánt hétfőn nevezik ki sportért felelős államtitkárrá (ProfitLine)
Áder János köztársasági elnök hétfőn nevezi ki Simicskó Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárává.
okt. 5
18:00
Az OTP vitte a prímet a tőzsdén (Privátbankár)
Erős forgalma volt a bankpapírnak, de többnyire jól teljesített a többi vezető részvény is.
okt. 5
18:02
Felébredt Gyula városa: Te jó ég, de mi lesz a húskombináttal? (Privátbankár)
Érdekes módon a gyulai városvezetés csak a fenyegető csőd hatására kér úgymond hiteles és őszinte tájékoztatást a gyulai Húskombinát vezetésétől, ahol 400 ember dolgozik.
okt. 5
18:03
Óvatos emelkedés Amerikában a jó hírek hallatán (Portfolio)
Délután meglepően jó munkanélküliségi adatról számolt be az amerikai munkaügyi tárca, a 8 százalék alá csökkenő ráta pozitív hangulatot hozott az amerikai parketten. Az amerikai indexek nem robbantak...
okt. 5
18:03
Schulz: a kohézió a politikai stabilitás eszköze is (ATV)
Az Európai Unió (EU) 2014 és 2020 közötti költségvetésének a nettó befizető országok és a támogatásokat felhasználó országok közötti igazságos és pragmatikus megegyezésként kell megszületnie - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a "Kohézió barátai" csoport csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján pénteken Pozsonyban.
okt. 5
18:06
Alonso: "több időre van szükségünk" (Sport365)
Fernando Alonso úgy érzi, a pénteki edzések után még túlságosan korai lenne megítélni, milyen erős lehet a Ferrari a Japán Nagydíjon.
okt. 5
18:08
Kárpát Kupa: simán verték az ukránokat női kéziseink (Sport365)
A decemberi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 30-25-re nyert az ukrán csapat ellen a nagyváradi Kárpát Kupa pénteki nyitómérkőzésén.
okt. 5
18:10
NB II: nem bírt a Szegeddel a Nyíregyháza (Sport365)
A második helyen álló Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Szegeddel a labdarúgó NB II Keleti csoportjának pénteki mérkőzésén.
okt. 5
18:12
Remek hírt kapott a Juventus Conte kapcsán (Sport365)
Az olasz sportdöntőbíróság négy hónapra csökkentette Antonio Conténak, a Juventus labdarúgócsapata vezetőedzőjének eltiltását, így már decemberben leülhet a kispadra.
okt. 5
18:12
Alkotmánybíróság: nincs megállás! (Gondola)
Változatlanul nem fenyegeti munkanélküliség a Taláros Testületet. Legközelebbi ülésük egyik kiemelten fontos témája az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos korábbi és jelenlegi gyakorlat áttekintése.
okt. 5
18:18
Rogán: az akciótervvel megmaradhat a foglalkoztatás szintje (Privátbankár)
A munkahelyvédelmi akcióterv 2013 legfontosabb intézkedése a kormányzat részéről annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon a foglalkoztatás szintje - mondta Rogán Antal.
okt. 5
18:27
Megállapodott a Google - 7 éve húzódó pereskedési szakasz zárult le (ProfitLine)
Megállapodás született a Google Inc. és amerikai kiadók egy csoportja között a könyvek digitalizálásáról, illetve online publikálásáról: az egyezséggel véget ért a két fél között immár hét éve húzódó pereskedés, amely a keresőóriás világkönyvtárrá válásról szőtt terveit övezte.
okt. 5
18:39
Megszületett Dombóvári Vanda kisfia (Blikk)
Budapest — Megszületett Dombóvári Vanda kisfia (38)! Az RTL Klub műsorvezetője egy héttel ezelőtt hozta világra első gyermekét, azóta pedig egyszerűen nem tud betelni vele.
okt. 5
18:39
Uniós támogatás - "Híd" projekteket javasol Magyarország (Portfolio)
Magyarország azt javasolta, hogy a nagyobb volumenű beruházások pénzügyi és kivitelezési szempontból is szakaszolhatóak legyenek a 2007-2013-as és a 2014-2020-as pénzügyi időszak között - jelentették...
okt. 5
18:39
Videó: öt meccset kapott az ellenfelét durván lekönyöklő focista (Sport365)
A francia liga fegyelmi bizottsága ötmeccses eltiltással sújtotta a Montpellier játékosát, Mapou Yanga-Mbiwát, amiért lekönyökölte Romain Hamoumát, a St. Étienne futballistáját.
okt. 5
18:41
Farkasházy Tivadar zenével gyógyul (Blikk)
Folyamatos zenehallgatással próbálja kiiktatni kínzó fülzúgását Farkasházy Tivadar.
okt. 5
18:41
Magyar-ukrán kézilabdameccs, Vasas-BSE a röpiseknél - Kosártól a pakkig (Sport365)
A Kosártól a pakkig című rovatunkban összegyűjtjük a hétvége eseményeit. Minden eredmény, ami magyar kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda és röplabda itt, egy helyen.
okt. 5
18:43
Végre jól alszik Komár (Blikk)
Budapest - „Kezd visszatérni belém az erő, de még nem tudom, mire lesz elég” – mondta Komár László (67), akinek kilenc nap után a múlt éjszaka volt az első, amelyet újra az otthonában töltött.
okt. 5
18:43
Súlyemelő ob: Nagy Nikoletta jelentős fölénnyel védte meg címét (Sport365)
Csupán egy súlycsoportban történt címvédés a nőknél a súlyemelők idei országos bajnokságának pénteki nyitónapján, a férfiaknál ugyanakkor több "ismétlő" is akadt.

Keresés