Hétpontos és közel 400 milliárdos intézkedéscsomagot jelentett be Matolcsy György pénteken: bevezetik a segélyplafont, eltörlik a tb-plafont, fordított áfa lesz a sertéságazatban, többe kerül majd az ATM-es pénzfelvétel, s a pénztárgépeket és a NAV között online kapcsolat lesz.
Szeptemberben 661 millió euróval, 34,577 milliárd euróra csökkentek a jegybank devizatartalékai - ezt mutatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken megjelent legfrissebb előzetes adatok. A tartalékok március óta először augusztusban éppen ugyanennyivel, 661 millió euróval csökkentek.
Tőzsdére készül az átláthatóságának fokozására és üzletszerzési esélyeinek javítására törekvő kínai Huawei. Az amerikai tőzsdét preferálja, de előbb az uniós és amerikai hatóságok is vizsgálódnak, nem kaptak-e bújtatott állami támogatást, illetve, hogy nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot.
Colorado - Hatalmas bátorság és lelki erő kell ahhoz, amit Ashley Adams (23) véghez vitt. A fiatal nő terhességének 21. hetében pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak az orvosok.
A görög állam csak november végéig tudja fedezni a kiadásokat a nemzetközi hitelezők támogatása nélkül - mondta a görög miniszterelnök a Handelsblattnak.
Pep Guardiola elvállalná a Milan vezetőedzői feladatát, feltételként azonban kéri, igazolja le az olasz klub Cesc Fabregast, állítja a Corriere dello Sport.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lefelé módosítja a világgazdaság és a német gazdaság, valamint az euróövezet és a nagy feltörekvő gazdaságok növekedésére adott előrejelzését - írta pénteken a Handelsblatt.
A policisztás ovarium (petefészek) szindróma (a továbbiakban PCOS) a termékeny korú fiatal nők betegsége. A legújabb kutatások bebizonyították, hogy a PCOS az esetek többségében tulajdonképpen egy anyagcsere - betegségnek, az ún. metabolikus szindrómának az egyik kísérőjelensége.
Erősödésnek indult a forint péntek reggel: az eurót fél tízkor 282,10 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, szemben az éjszaka folyamán tartott 284,70 forint körüli jegyzéssel.
Szombaton Kispesten, a Fő utca üllői úti végén található nemrég elkészült pihenőparkot Mustafa Kemal Atatürkről nevezték el, és Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere felavatta a Török Köztársaság első elnökének szobrát. Nem telt el két nap, és a szobrot már le is öntötték vörös festékkel - írja az Index.
A kormány előzetes becsléseinél magasabb lesz 2012-ben az infláció, ezért a nyugdíjasoknak rendkívüli nyugdíjemelés fog járni. Ezt már az NGM is megerősítette, egyelőre viszont nem lehet tudni, hogy...
Lefoglalta a Vatikán azokat a kódolt dokumentumokat és titkos iratokat, amelyeket a pápa „megsemmisítésre” jelölt ki, amikor az inas lakását átkutatták – derült ki a szerdai bírósági meghallgatáson.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek reggel ismertette a kormány legújabb kiigazító csomagjának részleteit. Elemzők szerint ezek közül a legfontosabb lépés a rosszabb makropálya...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) lefelé módosítja a világgazdaság és a német gazdaság, valamint az euróövezet és a nagy feltörekvő gazdaságok növekedésére adott előrejelzését - írta pénteken a Handelsblatt.
A reorganizáció elsősorban Dél-Európát és az Egyesült Királyságot érinti, melynek keretében 400 fővel csökkentik az alkalmazottak számát - olvasható az Erste BÉTa hírek kiadványában.
Az MSZP szerint a kormány saját gondatlan költségvetés-tervezését ismeri el a most bejelentett 400 milliárd forintos hiánycsökkentő intézkedéscsomaggal.
A portugál Sporting Lisboa 3-0-s legyőzése után Paulo Sousa vezetőedző úgy vélte, csodálatos este volt a csütörtöki, nemcsak csapata, a Videoton, hanem az egész magyar labdarúgás számára.
Tíz év alatt 15 százalékkal csökkent a gyerekek száma, miközben az időseké 12 százalékkal nőtt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit bemutató második kiadványban.
A Fiat ismét tárgyalna a General Motors cégcsoporttal az Opel esetleges megvásárlásáról, ha az amerikai autógyártó el akarná adni európai leányvállalatát.
A görög állam csak november végéig tudja fedezni a kiadásokat a nemzetközi hitelezők támogatása nélkül - mondta a görög miniszterelnök a Handelsblattnak. A 31,5 milliárd eurós támogatásnak 12 milliárdos megszorító csomag az ára.
Újabb bűncselekmény, bűnpártolás megalapozott gyanúját közölte a Budapesti Nyomozó Ügyészség a házi őrizetben lévő Biszku Bélával, aki ellen több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt van folyamatban büntetőügy.
Az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV 19 egyik legjobb játékosa, Sofron István meglepetést okozna a Red Bull Salzburg otthonában.
Elképzelhető, hogy ugyan más szerepkörben, de a jövőben is a Forma-1-es Mercedes istállónál marad Michael Schumacher, aki az év végén - másodszorra is - befejezi versenyzői pályafutását.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mai bejelentése alapján már biztosra vehető, hogy a kormány eltörli a nyugdíjjárulék plafont. Ez azt jelenti, hogy havi 662 ezer forint bér felett is meg kell fizetni a 10 százalékos tb-járulékot. Horváthné Szabó Beáta, a PwC Magyarország igazgatója szerint, ha a nyugdíjba vonuló a befizetett jövedelmével arányosan részesül nyugdíjban, akkor ez az…
A lakosság abszolút többsége a társadalomra veszélyesnek tartja a pénznyerő automatákhoz kapcsolódó szenvedélybetegséget. A megkérdezettek 89 százaléka támogatja a nyerőgépek kormányzati tilalmát.
Tíz év alatt 15 százalékkal csökkent a gyerekek száma, miközben az időseké 12 százalékkal nőtt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit bemutató második kiadványban.
Megjelent a Magyarországgal szembeni túlzott hiány eljárással kapcsolatos ún. végrehajtási jelentés, amelyben szerepelnek azok az intézkedések, amelyeket péntek reggel Matolcsy György bejelentett,...
Forint százezreket lehet a rezsiköltségeken spórolni egy fűtési szezon alatt egy családi ház teljes energetikai korszerűsítésével. Bár egy ilyen beruházás költsége milliós nagyságrendű, léteznek olyan finanszírozási megoldások, amelyek nem igényelnek önerőt, nem terhelik meg a családi költségvetést, és a végső számlát is jelentősen csökkenthetik....
A Raiffeisen és a Gemalto együttműködésének köszönhetően a szomszédos Ausztriában megjelent az első bio bankkártya, amely könnyen komposztálható, és megújuló alapanyagból készül - tudósít a...
A Fiat ismét tárgyalna a General Motors (GM) cégcsoporttal az Opel esetleges megvásárlásáról, ha az amerikai autógyártó el akarná adni európai leányvállalatát - számolt be az Il Sole 24 Ore.
Az idei jubileumi év lezárását követően jövőre is aktív lesz az Omega, amely a tervek szerint lemezt és könyvet is kiad, illetve újabb koncerteket tart; erről Benkő László, a zenekar billentyűse beszélt az MTI-nek a szombati Aréna-koncert előtt.