Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
Az október 23-i megemlékezések miatt jelentős forgalomkorlátozásra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt kéri, aki nem a rendezvényekre megy, az kerülje el a belvárost.
Ha a világ más országainak állampolgárai is részt vehetnének a novemberi amerikai elnökválasztáson, akkor Barack Obama, a hivatalban lévő demokrata párti elnök elsöprő fölénnyel legyőzné republikánus kihívóját, Mitt Romneyt a BBC Világszolgálatának kedden Londonban ismertetett globális felmérése szerint.
Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának a tagja védelmébe vette az EKB programját az eladósodott euróövezeti országok kötvényeinek vásárlására, és üdvözölte a német pénzügyminiszter speciális költségvetési felügyeleti jogokkal felruházott uniós biztosra tett javaslatát.
Nem jön össze mostanában a Google-nek a pontos időzítés: pár nappal azután, hogy a cég negyedével pénzügyi jelentése tévedésből túl korán jelent meg, most az október 29-re tervezett nagy...
Magyarország úgy vezette be az egykulcsos adórendszert, hogy az alacsony jövedelműek terhei jelentősen nőttek az adójóváírás eltörlése, valamint a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási járulék emelése miatt, miközben három év alatt milliókat hagy a magasabb keresetűek zsebében. A havi bruttó 243 ezer forint alatti jövedelmekből - családi adókedvezmény nélkül - kevesebb marad nettóban 2012-ben,…
Barack Obama következetlenséggel vádolta republikánus kihívóját, Mitt Romneyt, aki viszont határozatlannak állította be a Fehér Ház jelenlegi lakóját hétfőn, az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó televíziós vitájában, amelynek fő témája a külpolitika volt.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) betiltását követelte a hétvégén egy vajdasági szerb kormánypárt, miután az ottani média arról adott hír, hogy a szervezet öt tagja Temerinben bántalmazott két szerb fiatalt, és náci jelszavakat skandált.
Az arc középső területein értágulatokkal, esetleg gyulladt csomókkal jelentkező bőrbetegség a rozácea. A panaszok napfény hatására rendszerint rosszabbodnak, így a nyári időszakban még nagyobb gondot kell fordítanunk a tünetek kezelésére. Dr. Sepa György, az Oxygen Medical érsebésze az eltávolítás kíméletes lehetőségéről beszélt.
Egyre nagyobb érdeklődést mutat a Valencia támadójáért, Sofiane Feghouliért a Paris Saint-Germain. A klub szerint hamarosan döntenek, kell-e egyáltalán a támadó.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Elég, ha kicsit hidegebb helyen ülsz, vagy idegen helyen használod a toalettet, máris jelentkeznek a tipikus tünetek? Íme, hogyan kerülheted el mindezt!
Könnyebben sérült az a biztonsági őr, akit hétfőre virradó éjjel késeltek meg a főváros VI. kerületében, egy bevásárló központ parkolójában - értesült a HavariaPress.
A feleségével is végzett az az ámokfutó, aki a wisconsini Milwaukee-ben lövöldözni kezdett egy külvárosi szépségszalonban - közölte hétfőn a rendőrség.
A kompromisszumos rendszerváltozás a mai napig kísért - mondta Kövér László az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában hétfőn este. Az Országgyűlés elnöke - a felvételről sugárzott interjúban - arról is beszélt, hogy méltóságteljes és nyugodt ünnepre készül október 23-án.
Japán történetének legnagyobb kereskedelmi deficitjét regisztrálta az idén április és szeptember közötti időszakban a pénzügyminisztérium hétfőn közzétett adatai szerint. A jegybank ezzel párhuzamosan kilencből nyolc gazdasági régió kilátásain rontott.
"Férfiként úgy is megfertőzhetem a partneremet, ha óvszer nélkül szeretkezünk, de nincsenek tüneteim? Ha valaki elkapta a nemi herpeszt, hány napon belül mutatható ki a véréből a fertőzés?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A pénteki 1,5-2,1%-os esést követően kisebb megnyugvásnak lehetünk szemtanúi tegnap New Yorkban. Nem érkezett fontosabb makroadat a tengerentúlon, cserébe viszont vállalati gyorsjelentésekre...
Ötvenhat a legigazibb élő ünnepünk, ez az az esemény, melyből a mai Magyarország és mai politikai rendszerünk gyökerezik – jelentette ki a Fidesz alelnöke a forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, Szentesen.
A nyugati országoknak sürgősen be kell avatkozniuk Bassár el-Aszad "diktúrája" és "az iszlamista fundamentalizmus" ellen a "vérontás megállítására" Szíriában - írták neves francia értelmiségiek a Le Monde című napilapban hétfőn közzétett felhívásukban.
Miközben a közvélemény-kutatások szerint a két amerikai elnökjelölt között holtverseny alakult ki, külföldön Barack Obama népszerűsége még mindig töretlen és a jelek szerint sok külföldi vezető nem készült fel egy esetleges Romney-elnökségre - írta hétfői számában a The Washington Post.
Karim Benzema szerint a Real Madrid a világ legjobb csapata, amit még akkor sem hagy el, ha helyére új játékost igazolna a klub. Ráadásul bízik benne Mourinho.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
A 37 éves, hollywoodi színésznő igazán jó formában van a szülés után. Most először örökítették meg, amióta életet adott első gyermekének, Olive-nak. Tényleg nem látszik rajta, hogy nem rég még várandós volt.
Lagalábbis Kínában. Kína betiltott minden olyan vallási tevékenységet, amely üzleti alapon működik és nyereségorientált - erről azt követően hoztak döntést, hogy kiterjedt visszaélésekre, csalásokra derült fény - jelentette a kínai média kedden.
Közel 5%-kal ugrott meg a Yahoo árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit. Az internetes keresőóriás a kínai Alibaba nevű...
Moszkva abban érdekelt, hogy az ukrajnai parlamenti választások után még szorosabbá váljon az együttműködés Kijevvel - jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután Moszkva környéki rezidenciáján hétfőn fogadta Viktor Janukovics ukrán államfőt.
A japán igazságügy-miniszter beismerte, hogy harminc évvel ezelőtt kapcsolatban állt a szervezett alvilággal, a jakuzával, akiknek egy esküvőjén szónokolt.