Elég, ha kicsit hidegebb helyen ülsz, vagy idegen helyen használod a toalettet, máris jelentkeznek a tipikus tünetek? Íme, hogyan kerülheted el mindezt!
Kipróbálnál egy másik árnyalatot? Vagy csak az első ősz hajszálakat szeretnéd befedni? Esetleg életre keltenéd a hajad természetes színét? Mindenre van megoldás!
Budapest - Tizenkét éves lehettem, amikor először szerelembe estem – emlékezett Táncoló fekete lakkcipők (2005) című könyvében, amelyből az is kiderül, hogy az udvarláshoz is vele született tehetsége volt, akárcsak az énekhez, és a tánchoz.
Már a Kámaszútra óta tudjuk, hogy a szexpózok száma szinte végtelen. Mégis vannak olyan pozitúrák, melyek népszerűbbek lettek az idők során a többinél. Most azokat mutatjuk be, melyek egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a férfiak kedvencei. Vigyázat, meg fogsz lepődni!
Budapestet is érinti a Depeche Mode 2013 tavaszán kezdődő világkörüli turnéja: az elektronikus zenét játszó világhírű brit csapat május 21-én ad koncertet a Puskás Ferenc Stadionban.
Az első rész bombasikerén is túl fog tenni az Elrabolva 2, amellyel a 60 éves Liam Neeson végleg feliratkozott a nyugalmazhatatlan hollywoodi sztárok toplistájára. Ha lesz kit elrabolni, nem kizárt, hogy folytatja
Budapest - Megmenekültünk! – sóhajtott fel Berei Sándor (35), miután kézhez kapta az értesítést: a biztosító mégis kifizeti neki a 1,9 millió forintot.
Leeds - Nem ússza meg megdöbbentő tettét Aaron Cawley (21). A magáról megfeledkezett fiatal a múlt hét végén rohant a pályára a Sheffield Wednesday–Leeds United (1-1) angol másodosztályú focibajnokin és földre sújtotta a hazaiak korábbi válogatott kapusát, Chris Kirklandet (31).
Dortmund - Ismét csúcsmeccsen dirigálhat Kassai Viktor (37) labdarúgó-játékvezető. A focibíró a Bajnokok Ligája csoportkörében kedden a forduló legnagyobb rangadóját, a Dortmund–Real Madrid összecsapást vezeti.
Budapest ‒ Két év szünet után újra Magyarországon vállalhat munkát Ewin Koeman (51). A holland voetbalzone.nl internetes oldal szerint labdarúgó-válogatottunk korábbi szövetségi kapitánya az MTK focicsapatának lehet a vezetőedzője.
Székesfehérvár — Angliában beszélt dicsőséglistájáról Paulo Sousa (42). A Videoton portugál szakvezetője egy brit sportműsorban szerepelt a gárda csütörtöki, Basel elleni Európa-liga csoportmeccse (19.00, Story4 TV) előtt.
London — Vilmost akarják királyuknak a britek, a trónörökös Károly herceget meg leginkább a pokolba kívánják – derült ki az egyik angol napilap felméréséből.
BUDAPEST — Somló Tamás (65) izgatottan várja már, hogy kikkel bővül majd a csapata és, hogy a most látható meghallgatások után megkezdődjenek a párbajok is a TV2-n, a Voice – Magyarország hangja címéért.
Budapest — Újra boldog második otthonában, a József Attila Színházban Láng József (78). Az idős művész idén 50. évadát kezdte meg az angyalföldi teátrumban, s 55. évét a színészi pályán.
Balatonszemes — Családja már hetek óta sejthette, hogy nincs remény Kosztolányi Balázs (†60) számára, de a szörnyű igazságról csak hétfőn szerezhettek bizonyosságot.
Budapest — Falánk vaddisznóhorda garázdálkodik a Farkasréti temetőben. A virághagymákat túrták ki és falták fel az elmúlt napokban a virágágyásokból. Nem először tévedtek be a városba a vadállatok, tavaly például a köztársasági elnöki rezidenciájára törtek be. A hegyvidéki önkormányzat igyekszik orvosolni a problémát.
Somerset—Budapest — Mi legyen a gyerekből? Zseniális Cristiano Ronaldo? Filmcsillag Brad Pitt? Milliárdos Bill Gates? Világsztár Mick Jagger? Mint megírtuk, Egy brit vállalkozás ilyen extra választási lehetőséget is adna azoknak a nőknek, pároknak, akik ismeretlen donortól akarnak gyereket, és vastag a pénztárcájuk. De mi a helyzet a magyar sztárokkal?
Budapest – Nagy dérrel-dúrral tért vissza a politikába Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Orbán Viktor kormányfő ezzel szemben nem vette fel a kesztyűt, beszédében nem foglalkozott az ellene és a Fidesz ellen szerveződő összefogással és kihívójával.
Doneck – Megfázott a labdarúgó-Bajnokok Ligája címvédője Ukrajnában! A londoni Chelsea sztárjai a kellemetlen 5 Celsius fokos éjszakában meglepetésre 2-1-s vereségbe szaladtak bele a Sahtar Doneck vendégeként, ezzel elveszítették veretlenségüket az első számú európai klubsorozat 2012-2013-as kiírásában. Az ukrán fociklub pedig átvette a vezetést az angoloktól az E csoportban.