Budapest — Hollandiától és Romániától is kikapott már a török labdarúgó-válogatott a világbajnoki kvalifikációs sorozatban, így játékosai sorsdöntőnek tekintik a Magyarország elleni összecsapást.
Szolnok - Egy hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását az amerikai állampolgárságú Daniel. P-nek (63), akit júliusban pedofília gyanújával vett őrizetbe a rendőrség.
A 79 éves művész rövid betegséget követően halt meg Londonban. A színész, bestseller író játszott a Mechanikus narancs és Az olasz meló című filmekben, illetve a Folytassa-sorozatban is láthatta a közönség.
Októberben az amerikai lakásépítők bizalmát jelző mutató már hatodik hónapja mutat emelkedést, ezzel pedig több, mint hat éve nem látott magasságba ért.
Babos Tímea még nem épült fel karsérüléséből; a világranglistán jelenleg 63. helyezett magyar teniszező várhatóan csak november végén kezdheti el a versenyzést.
Húsz százalékos illetményemelést követelnek a büntetés-végrehajtási dolgozók, a katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a vámosok - hangzott el hat érintett szakszervezet együttműködési megállapodásának aláírásakor kedden Budapesten.
Pakold össze a családot: vártúrára fel! 1. Sárvár A kép forrása A sárvári vár kultúrprogramjairól híres, meg persze a közeli fürdőről. Érdemes kipróbálni a lovaskocsibérlést és a bolhapiacot is. Részletek... 2. Esztergom A kép forrása Ideális őszi-téli úti cél hétvégi túrázóknak, régi időkre kíváncsiaknak, romantikázóknak és/vagy kisgyerekeseknek. Külön ajánljuk az aquaparkba ágyazott…
Jim Rogers, a legendás tőzsdeguru a CNBC-nek adott interjújában elmondta, ha részvények között kell választani, jelenleg inkább fektetne be Oroszországban, mint Amerikában. A szakértő kiemelte,...
Lázár János szerint a választási regisztráció bevezetésével párhuzamosan radikálisan csökkenteni kell az állami információbirtoklást, ezért a Miniszterelnökséget vezető államtitkár támogatja Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatát, amely szerint nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra Magyarországon.
Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője nyilvános vitára hívja Rogán Antalt, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetőjét az ellenzéki párt alternatív költségvetését részletesen megismertetendő.
Houston — Sok művész vászonra alkot, van, aki fára, más inkább falra fest, de az amerikai képzőművészt, Vonetta Berryt a várandós női pocakok ihletik meg igazán.
Folytatódnak az ellenőrzések a budapesti és a vidéki nagybani piacokon az év végéig, a társhatóságokkal készített munkaterv szerint - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A www.joy.hu-n és a JOY magazinban is meghirdettünk egy versenyt, modellnek jelentkezhettek az olvasóink a novemberi számunk divatanyagába. Erről a fotózásról láthattok most egy kis werk videót.
Önműködő és önfenntartó pénzügyi rendszerre van szükség a felsőoktatásban a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor ezt kedden mondta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) legfőbb döntéshozó szerve, a plénum ülésén a Debreceni Egyetemen.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy háttérbeszélgetésen azt is elmondta: tudomása szerint előrehaladottak a tárgyalások a E.ON német energetikai társaság magyarországi leányvállalatának visszavásárlásáról.
Varga Mihály tárca nélküli miniszter és Simor András jegybankelnök elõadásaival indult a Budapest Economic Forum címû rendezvényünk, amelynek meghívott felszólalói között találjuk Rogán...
Önműködő és önfenntartó pénzügyi rendszerre van szükség a felsőoktatásban a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor ezt kedden mondta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) legfőbb döntéshozó szerve, a plénum ülésén a Debreceni Egyetemen.
A Művészetek 2012: Országház című alkalmi bélyegsorozatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Horváth Gergely Domokos, a Magyar Posta elnöke bocsátotta forgalomba.
Üdvözölte a szlovák kormányfő az Európai Unió bíróságának a Sólyom László korábbi magyar köztársasági elnök meghiúsított szlovákiai látogatása ügyében hozott döntését.
Jogtalanul számolt másfél millió forinttal többet a jogos összegnél a gázszolgáltató egy fogyasztónak, mert lejárt hitelességű mérő adatai alapján állította ki a számlát - állapította meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közelmúltban lezárult vizsgálata.
A mai napon jelentett az ötödik legnagyobb amerikai bank. A pénteki napon jót jelentett a JPMorgan, a Wells Fargo, a tegnapi napon a Citigroup és a mai napon pedig tőzsdenyitás előtt jelentett a Goldman Sachs.