Budapest – Egy éve panaszkodott a Vasárnapi Blikkben Gregor Bernadettet (40): „én sem leszek fiatalabb, már a rendezők sem a csábító nő, hanem a megcsalt feleség szerepét osztják rám."
Tiszalök - Hamarosan megkapja - feltehetőleg az elutasító választ - Damu Roland (39) arra a kérvényre, amit nemrég adott be a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP). Ebben azt kérte: helyezzék át budapesti fegyintézetbe.
Budapest - Rózsa Gyuri 12 évvel Éva halála után sem képes elengedni a feleségét. Igaz, mások sem feledik őt: vasárnap rendezik a Körcsarnokban a 10. Kanyó Éva Emlékversenyt, ahová a világ minden tájáról érkeznek tornászok, valamint híres olimpiai és világbajnokok, hogy együtt emlékezzenek a fiatalon elhunyt tornásznőre.
Budapest - Zámbó Krisztián (33) lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy szeretne kilépni édesapja, a tragikus sorsú Jimmy (†42) árnyékából. A nagy lehetőség most jött el számára, most, amikor elkezdődtek az X-Faktor élő show-i. Egy biztos: az ifjabbik Zámbóról már most többet beszélnek, mint bármelyik másik versenyzőről.
Budapest – Titokban újra elvette harmadik feleségét Komár László (67)! Krisztinával (59) harmincegy évvel ezelőtt találkoztak egymással, összeházasodtak, majd elváltak, de most újra izzik köztük a szenvedély. A felmelegített házasságról csak a tanúk tudtak – legalábbis eddig.
A népszerű zenész többször volt nős, s mindegyik párjára jó szívvel emlékszik vissza. Mi több, azt tervezi, hogy egy szép napon együtt laknak majd valamennyien.
Felesége és kisfiai várták haza a hummeres Thomas B.-t, aki terepjárójával szándékosan halálra gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt. A férfi szerettei jobb, ha felkészülnek: élete végéig rács mögött maradhat.
A HI-LEX Hungary Kft. az Új Széchenyi Terv pályázati kiírásán 128 millió forint uniós támogatást nyert az 558 millió forintot meghaladó összköltségvetésű beruházásához.
Néhány hete egy közös munkát követően hívta félre Szurdi Miklóst, és közölte vele: kiszáll az Aidából. Oláh Ibolya azt mondja, belefásult a darabba, a színpadról azonban nem mondana le.
Szabó Dávid, az X-Faktor ügyeletes szépfiúja pillanatok alatt a lányok kedvence lett. Nem csoda, hiszen a vérében van a romantika. A Bors megtalálta Dávid szerelmét.
A jelek szerint hatalmas sikerrel rajtolt el a The Voice a TV2 képernyőjén, az élő műsorra vágyóknak azonban még hónapokig várniuk kell majd a lehetőségre.
Most, hogy két tudós az őssejtkutatásért Nobel-díjat kapott, sokan gondolják: a bénák járni, a vakok látni fognak, a daganatos betegek újjászületnek, mert az őssejtterápia mindent megold.
Hiába szerezte meg a Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber az első rajtkockát, az istállónál jobban örültek volna Sebastian Vettel sikerének. Ezzel együtt ígérik, nem lesz csapatutasítás.
A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára elmondta: a Magyary Egyszerűsítési Program változásainak köszönhetően csökken az ügyintézési idő és a dokumentáció mennyisége is.
A Skorpió napja zaklatottan indul, a Nyilas baráti kapcsolatai szakítópróba előtt állnak. A Bak hagyja holnapra a döntést, a Vízöntő reális kihívást keressen.
Kiborult Hien. Feltörték ugyanis az énekesnő internetes youtube profilját és kitörölték legújabb klipjét, a Who Matterst, amire egy hónap alatt több százezres kattintást kapott.
Az E.ON Földgáz Storage négy jelenlegi tárolója - a zsanai, a pusztaedericsi, a hajdúszoboszlói és a kardoskúti - összesen 4,2 milliárd köbméter gáz tárolására alkalmas.
Gyakorlatozás közben összeütközött egymással az amerikai haditengerészet egyik cirkálója és egy atommeghajtású tengeralattjárója az Egyesült Államok keleti partjainál. Az atomreaktorban nem keletkeztek károk.
Svédország szemében az Európában keletkező szemét érték. A skandináv állam hulladékból energiát előállító programja annyira sikeres, hogy szemétlerakói szinte üresek, importra szorul.
Arattak az európai futballnagyhatalmak a vb-selejtezőkön. Az angol válogatott egy ötöst rúgott San Marinónak, ám örömük nem felhőtlen, mert a válogatottba majd egy év után visszatért Theo Walcottot valósággal letaglózta a San Marinó-i kapus, amikor a meccs elején lábbal telibe találta a csatár mellkasát.
Drámai párbaj után dőlt el, kinek ér véget egy álom, ki nem folytathatja az X-Faktor 2012-t. A mentorok döntése alapján Kvaka Andreának kellett idő előtt befejeznie az RTL Klub tehetségkutatóját.
Bánfalvy Ági, miután ledobta magáról Horn Mici jelmezét, egy tűzpiros, testre feszülő mini ruhába bújt, amivel valósággal ellopta a show-t kollégái elől az Abigél című darab kőszínházi bemutatójának partiján.
A 400 milliárdos kiigazítás önmagában nem növeli a magyar gazdaság versenyképességét, ám sérülékenységét csökkenti, megítélését pedig javíthatja az elemző szerint.
BUDAPEST – Hatvan öltéssel varrták össze az Eötvös cirkusz fehér tigrisének sebeit. A gyönyörű nagymacska ugyanis az egyik előadás előtt a kifutóban véres összecsapásba keveredett egyik fajtársával.
Az iszlamisták vezette tunéziai kormánykoalíció pártjai megegyeztek abban, hogy jövő júniusban rendeznek általános választást, az ország államfőjét pedig közvetlenül választják meg.