Míg Suzukában rövidítették tavalyhoz képest, addig Koreában meghosszabbítják a DRS-zónát az előttünk álló hétvégére – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán. Tovább »
Az igazi Al Bundy 3. rész - A rém rendes család című sorozat Al Bundyjaként világhírnévre tett szert. Ed O’Neill azonban egészen más ember. Ma az amerikai színész házasságáról olvashatnak.
Megküldte a magyar kormánynak kérdéseit a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság az egyházi törvénnyel kapcsolatos panaszok ügyében, ezzel elkezdődött az egyházi státus szűkítésének vizsgálata - írta az Index szerdán.
A Portfolio.hu piaci körökből származó információi szerint az Államadósság Kezelő Központ egy (vagy több) lakossági devizaalapú államkötvényt dobhat a piacra, amelyet a holnap 10 órára meghirdetett...
A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság megküldte a magyar kormánynak kérdéseit az egyházi törvénnyel kapcsolatos panaszok ügyében, ezzel elkezdődött az egyházi státus szűkítésének vizsgálata - írta az Index szerdán.
Hódmezővásárhely Önkormányzata tegnap csalással és zsarolással vádolta meg az E-Start, melyre törvényi kötelezettségeinek eleget téve reagált ma a vállalat. Az E-Star szerint a vádak nem felelnek meg...
Csaknem 18 ezer felszámolási eljárás indult az idén az első kilenc hónapban; ez havonta átlagosan 2000 új felszámolást jelent, 22 százalékkal többet, mint az előző év első három negyedévében - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Nem sok modell húzza az igát a jól megszokott hatéves ciklusnál tovább, ám a Škoda Octavia immáron nyolcadik éve kelleti magát az autópiacon. A megújulás a csehek alsó-középkategóriását sem kerülheti el, ráadásul a Golf hetedik generációjának alapjaira épülve hódít majd az új Octavia.
A Juniorválogatott előrehozott mérkőzéseivel gyakorlatilag megkezdődött, hivatalosan azonban szombaton rajtol el a férfi vízilabdázók 107. országos bajnoksága.
A saját szakterületemen igazi cápa vagyok, akinek szavait nem csak az üzletfelek, de beosztottak tucatjai is rettegik. A pénz értékét egy ideje már magam sem tudom felbecsülni. 20, 30, vagy éppen 50 millió? Ezek az összegek számomra nem jelentenek többet annál, mint amikor az utca embere egy napi bevásárlás kiadásain töri a fejét. Ezekben a pillanatokban pedig éppen ilyen átlagos emberekre…
Gianluigi Buffon, az olasz bajnoki címvédő Juventus kapusa szerint a milanói kék-feketék megnyerhetik a most futó bajnokságot, ha egy kicsit jobban összerázódik a csapat.
Nyolc ajánlattevő nyújtotta be jelentkezését a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt gyorsított közbeszerzési eljárásra a szerda délelőtti határidőig - tájékoztatta az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az MTI-t. A T-Systems Magyarország Zrt. közölte, pályázik a tenderen.
Csaknem 18 ezer felszámolási eljárás indult az idén az első kilenc hónapban; ez havonta átlagosan 2000 új felszámolást jelent, 22 százalékkal többet, mint az előző év első három negyedévében - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán fogadta Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját és helyettesét, Alekszander Medvegyevet - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
Novembertől 10 százalék körüli áremelésre lehet számítani a csirketermékeknél. Az áremelésre a növekvő ágazati költségek miatt van szükség: a takarmányárak, és a vállalatok egyéb költségei is nőttek.
A közösségi oldalak használói fogyasztják leginkább az online reklámokat. Egy felmérés szerint leginkább az Y generáció, vagyis az 1980 után születettek kíváncsiak a közösségi média felületein elhelyezett hirdetésekre.
Kilakoltathatják és bíróság elé állíthatják azt az amerikai férfit, aki a világ egyik legmocskosabb házával rendelkezik. Még a helyszínre érkező hivatásos takarítókat is sokkolta, amit a férfi lakhelyén találtak.
A Portfolio.hu piaci körökből származó információi szerint az Államadósság Kezelő Központ egy (vagy több) lakossági devizaalapú államkötvényt dobhat a piacra, amelyet a holnap 10 órára meghirdetett...
A Portfolio.hu piaci körökből származó információi szerint az Államadósság Kezelő Központ egy (vagy több) lakossági devizaalapú államkötvényt dobhat a piacra, amelyet a holnap 10 órára meghirdetett sajtótájékoztatón jelent be. Az ÁKK nem kívánta értesülésünket kommentálni. Az eseményről holnap a helyszínről tudósít a lap....
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) személygépjárművek tartós bérletére szóló ajánlati felhívást tett közzé. Az ajánlati felhívásban 54 új személygépjármű beszerzése szerepel, ennek 26%-a...
Több hedge fund is 30 százalékos hozamot söpört be az év eddig eltelt részében, köszönhetően annak, hogy még időben elkezdtek a jelzálogkötvények felértékelődésére fogadni. Az amerikai ingatlanpiaci...
Újabb 10 százalékkal drágulhat a csirkehús novemberben. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke elmondta, hogy drasztikus mértékben emelkedtek a takarmányárak, és a vállalatok egyéb költségei is nőttek.
December 9-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Szolnokon a 7. számú egyéni választókerületben, miután a 2010-ben megválasztott képviselő, az október elsejétől kormánybiztossá kinevezett Kállai Mária (Fidesz) visszaadta mandátumát - közölte Ráczné Terenyei Márta, a helyi választási iroda vezetője szerdán az MTI-vel.
Bár a lakosság felének szüksége lenne rá, csak 3,5 millió magyar hord szemüveget, másfél millióan ráadásul olyat, ami egyáltalán nem felel meg a szükségleteiknek. Október a Látás Hónapja, így több száz optikában az ország szinte teljes területén lehetőség van látásvizsgálatra.
Az E-Star a tőzsde honlapján tájékoztatja befektetőit arról, hogy a Hódmezővásárhely önkormányzatának közleményében foglalt vádak nem felelnek meg a valóságnak, a társaság a vád tárgyát képező bűncselekményeket nem követte el.
Hosszú időn keresztül fajtalankodott értelmi fogyatékos kamaszlányával egy 54 éves bárándi férfi. A fiatal lány kollégiumi társainak beszélt a szörnyűségekről, az apát lecsukták. 7 év hat hónap fegyházbüntetést kapott.
Az LMP a munkahelyteremtésre, a társadalmi felemelkedésre valamint a környezetvédelemre és az egészségre csoportosítana át pluszforrásokat a büdzsében - derül ki a párt alternatív költségvetéséből, amelyet szerdán mutattak be Budapesten az A38 állóhajón.