A Standard and Poor's hitelminősítő elemzője szerint Magyarország hitelképessége szempontjából fontos horgonyszerepe lenne az IMF-megállapodásnak, ez ugyanis stabilizálná az ország hitelminősítését....
A foglalkoztatási nehézségeket, a fiatalok elvándorlását nevezte a térség legnagyobb gondjának Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban, ahol a párt országjáró körútjának első tapasztalatairól beszélt.
Manapság időzsonglőr mindenki, aki otthon is és a munkahelyen is helytáll. Legyen bár facér, házas vagy immár családos valaki, a magánélet és a hivatás közti egyensúlyt megtalálni nem könnyű feladat.
Ismét a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolja Macedóniával az Európai Bizottság, Albánia tagjelölt státust kaphat, Koszovóval pedig bizonyos feltételek teljesülése esetén Stabilitási és Társulási megállapodás megkötését javasolja a brüsszeli testület - közölte szerdán Stefan Füle, az Európai Bizottság bővítési biztosa.
Magyarország – Ha azt mondjuk, Vuk, biztos minden olvasónk szeme előtt Dargay Attila rajzfilmfigurája jelenik meg, miként a Hófehérke név hallatán a Walt Disney-féle. És a Piszkos Fred nevet hallva? Naná, hogy Korcsmáros Pál (1916-1975) képregénykaraktere!
A volt képviselőre 101.800 forintos bírságot szabtak ki, amiért a Közgép Zrt. területén 25 társával július 11-én figyelmeztető demonstrációt tartottak.
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom és a nemzetiségi nyelv vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik az őszi érettségi vizsgaidőszak, az előzetes adatok szerint 161 vizsgahelyszínen 16 398-an adnak számot tudásukról. A közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.
A házaspár havi rendszerességgel adott hitelbe különböző élelmiszereket. Az áruféleségek ellenértékét, ami aránytalanul magas volt, a sértetteknek a következő havi járandóságaikból kellett megfizetni.
Bassár el-Aszad elnök erői délelőtt az óvárost és a vele szomszédos negyedeket lőtték, ahol a lázadók elsáncolták magukat - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
Amennyiben nem születik hitelmegállapodás Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió között, akkor bizonyosan marad a további leminősítésre utaló negatív kilátás Magyarország adósságkockázati besorolásán - mondta egy londoni konferencián Paul Rawkins, a Fitch Ratings hitelminősítő elemzője.
A magánszemélyek és a vállalatok számára is komoly lehetőségek rejlenek az online devizapiaci és a CFD-kereskedelemben. Ahhoz azonban, hogy ezeket ki tudják aknázni, meg kell ismerniük a profitszerzési lehetőségeket, az elérhető termékeket, valamint pontosan ismerniük kell az ezekkel járó kockázatokat, azok felmérésének és kezelésének lehetőségeit.
Holnap, azaz csütörtökön 10 órától sajtótájékoztató keretében egy új terméket mutat be az Államadósság Kezelő Központ - áll az adósságkezelő szűkszavú sajtómeghívójában. A Portfolio.hu piaci...
Az allergiahajlamot fokozza a rossz emésztés és a baktériumflóra felborulása is. Serkentsük az emésztőszervek működését: igyunk gyermekláncfű-, katáng- vagy borsmentateát. Heti 1-2 gyümölcsnap is sokat segíthet és kitűnő salaktalanítók a hazai gyógyvizek is, melyek nem csak a bélműködést segítik, de a májat és az epekiválasztást is támogatják.
Már megszokhattuk, hogy a különleges drágaságokról elhíresült Neiman Marcus karácsonyi ajándékkatalógusban évről-évre felüti a fejét egy-egy érdekes négykerekű. Idén sincs ez másképp: a katalógus összeállítói a McLaren újdonságára, a nyitható tetejű Mp4-12C Spiderre voksoltak.
Az év eleje óta 119 embert végeztek ki, 23-at közülük a múlt csütörtök óta, tavaly pedig 68 emberen hajtottak végre halálos ítéletet. A HRW szerint ez botrányos.
A második helyen rangsorolt szerb Novak Djokovics és a harmadikon kiemelt, címvédő brit Andy Murray simán továbbjutott, míg öt kiemelt játékos kiesett szerdán Sanghajban a 3,53 millió dollár összdíjazású, sanghaji keménypályás férfi tenisztornán.
A harmadik számú magyar kupasorozat a 3. fordulójához érkezett. Ma délután öt csoportban kilenc mérkőzést rendeznek. A találkozókról eredménykövetés formájában számolunk be.
Vegyes képet mutatnak a határidős amerikai részvénypiacok a kereskedés megindulása előtt, a befektetők óvatosak a vállalati eredmények, illetve a nagykereskedelmi készletadat és a Fed Bézs könyvének ismertetése előtt.
A monetáris tanács négy külsős tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület legutóbbi, szeptember 25-i kamatdöntő ülésen is - derül ki az ülés szerdán nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvéből.
Paul Wood, a Warrington Wolwes rögbise csúnyán megjárta. A hétvégi, Leeds elleni mérkőzésen az ellenfél egyik játékosa véletlenül az ágyékába térdelt, ott, ahol férfi embernek a legkellemetlenebb.
Szombaton kezdődik és november 5-ig tart Budapesten a nagykörúti villamospálya felújítása a Blaha Lujza tér és a Corvin negyed között, az érintett szakaszon villamospótló buszok szállítják majd az utasokat - közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Nagy siker az a politikai támogatás, amely abban nyilvánult meg, hogy az új ombudsmanhelyettest elsöprő többséggel választották meg - mondta Szabó Máté.
Szombaton kezdődik és november 5-ig tart Budapesten a nagykörúti villamospálya felújítása a Blaha Lujza tér és a Corvin negyed között, az érintett szakaszon villamospótló buszok szállítják majd az utasokat - közölte szerdán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)....
Az ATV felhívta a márciusi Békemenet lengyel résztvevőinek szervezésében szerepet vállaló, az Orbán-kormány mellett következetesen kiálló Jog és Igazságosság pártja szóvivőjét, aki közölte munkatársunkkal: nem tudták, hogy ismét lesz menet, de nagyon örülnek a hírnek és jönnek.
A 21 éves Matthew Will mindig is imádta kedvenc labradorját, de soha nem hitte, egyszer igazi horrorfilmbe illő jelenetnek lesz tanúja, amiben kutyusa lesz a főszereplő Newburgh partjainál.
Idén 11 vállalat 48 intézkedéssel pályázott a KÖVET Egyesület 10., jubileumi Ablakon Bedobott Pénz Programjára, amivel összesen 1,6 milliárd forintot takarítanak meg. A program célja, hogy bebizonyítsa, a környezetvédelemre fordított összeg nem "ablakon kidobott pénz", hanem sok esetben megtérül és versenyelőnyhöz juttatja a környezettudatos szervezeteket.
Harminc vak és gyengénlátó, illetve más munkaerő-piaci hátránnyal bíró munkanélküli mentor képzését teszi lehetővé a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete által elnyert uniós támogatás - közölte az egyesület szerdán az MTI-vel.
Alacsony rendű műszaki probléma foghatott ki a YouTube elleni iráni akcióban részt vevő számítástechnikai szakembereken, akiknek nemrég újabb nehézségük akadt.
Az előrejelzések alapján 2020-ban több mint százezer jól képzett szakember hiányzik majd a magyar munkaerőpiacról - derült ki a Randstad szakmai rendezvényén. Míg a gyártás területén túlkínálat lesz jelentkezőkből, az üzleti szolgáltatásoknál és az építőiparban munkaerőhiányra lehet számítani.