A 60 centiméteres magasságban hömpölygő víz kerítést döntött ki, lakókocsikat mozdított el a helyéről, faházakba és a kempinget kiszolgáló építményekbe folyt be.
A medvepiac mélypontjához képest már több mint 100%-ot emelkedett az S&P 500 index, mely a korábbi részvénypiaci ralikból kiindulva könnyen további 450 pontot emelkedhet az 1810 pontos történelmi...
A Pintér Ádámot is foglalkoztató Real Zaragoza idegenben 3-2-re legyőzte a Bajnokok Ligájában elődöntős Real Madridot a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
Két órát kényszerülnek várakozni az országba belépni kívánó személyautók a Beregsurány és Asztély közötti magyar-ukrán határállomáson vasárnap délelőtt - közölte honlapján a rendőrség.
Egy orvosi csapat vizsgálta ki Jurij Lucenko volt ukrán belügyminisztert a hétvégén, miután az előzetes letartóztatásban lévő tárcavezető tíz napja éhségsztrájkot hirdetett - jelentette az ukrán UNIAN hírügynökség. A vizsgálatot követő konzílium során megállapították, hogy Lucenko kiváló egészségnek örvend.
A PDSZ szerint a kormány olyan munkajogi szabályokat tervez bevezetni, melyekkel kizárólag a munkavállalók szenvedik el az ország gazdasági helyzetéből adódó terheket.
VV Éva számára valóban a lét a tét, hiszen a családja eladósodott, a megnövekedett törlesztőrészleteket már nem tudják fizetni. A kilakoltatási moratórium indulásáig azonban még jelentős bevételhez juthat a család....
A heves esőzések hatására víz és sár öntötte el Vas megyében a gersekaráti szabadidőparkot, de Zala megyében is hasonló gondokat okozott a hirtelen lezúduló nagy csapadékmennyiség.
Egy hollywoodi produkció felvételei néhány napra Magyarországra szólították Sapszon Bálint Los Angelesben élő magyar filmzeneszerzőt. A Kaliforniai Amerikai–Magyar Művészeti Szövetség elnöki tisztét is betöltő fiatal művészt pár éve Pekingben érte utol a hír, hogy Amerikában belevághat álmai megvalósításába – közöttük gondosan elhelyezve hazai zenészbarátait is. Párizs legelőkelőbb kon...
Juninho Pernambucano az al-Garafa játékosa ismét megcsillantotta rúgótechnikáját. Az egykori Lyon kedven az al-Arabi ellen Heir Apparent Cup döntőjében kápráztatta el a közönséget. A találkozót a Garafa nyerte 2-0-ra.
A mondókák, virágcsokrok, képeslapok és egyéb csecsebecsék elválaszthatatlan kellékei az anyák napjának. Május elseje előtt a kis és „nagy” gyerekek lázasan készülnek, hogy valami kedves ajándékkal lepjék meg édesanyjukat, így fejezve ki szeretetüket és a szülői gondoskodás iránti hálát. Érdekes, hogy maga az ünnep létrehozója csalódott volt, mikor azt észlelte, hogy mekkora hangsúlyt ...
A boldoggá avatáskor szokásos latin formulák elmondásával, háromnegyed 11 előtt nem sokkal hivatalosan is boldoggá avatta a 2005-ben elhunyt II. János Pált XVI. Benedek pápa. II. János Pál a katolikus egyház egyik leghosszabb ideig uralkodó pápája volt.
A Krakkóhoz közeli Wadowicében 1920. május 18-án született a ma boldoggá avatott Karol Józef Wojtyla, aki II. János Pál néven 1978 és 2005 között a 264. római pápaként lett a katolikus egyház feje. Ő volt a pápaság kétezer éves történetében az első, aki kelet-európai papként ült Szent Péter székébe.
A kormány ugyanis április 30-ra ígérte, hogy elkészíti, de eddig nem jelent meg a Nemzeti Munka Terv, amelynek célja lenne, hogy megmutassa az utat és teendőket a 2020-ra megteremtendő egymillió új...
A heves esőzések hatására víz és sár öntötte el Vas megyében a gersekaráti szabadidőparkot - erősítette meg a katasztrófavédelem az MTI értesülését vasárnap.
Pep Guardiola, az FC Barcelona vezetőedzője azt mondta, hogy kemény leckét kapott a csapat, miután 2-1-es vereséget szenvedett a Real Sociedad otthonában, a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati játéknapján.
Tűz ütött ki vasárnap hajnalban egy északkelet-kínai szállodában, a helyi hatóságok szerint a tűzesetben 10 ember életét vesztette, és 35-en megsérültek.
"Célunk, hogy a munka ünnepén megmutassuk a legkülönbözőbb szakszervezetek összefogását, és figyelmeztessük a kormányt, nem működik az a népnyúzó politika, amelyet pillanatnyilag folytat" - mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője, a demonstráció egyik szervezője újságíróknak.
Országjárásba kezd a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina a Jobbik majálisán azt mondta: hallják a vidék segélykiáltását, és látják, hogy egyre nagyobb a nyomor.
Talkshow-ban vallotta be Lady GaGa, hogy félreértettnek, egy vesztesnek érzi magát. Az énekesnő szürreálisnak nevezte, hogy sokszor őrült jelmezeiben alszik el.
Hogyan csatlakozhat egy ország az Európai Unióhoz? Hol tart Izland, Törökország és Horvátország? Ezekre a kérdésekre keresték a választ az Európai Parlament televíziós stábjának tagjai. ...
Elütött a vonat egy 30 év körüli férfit Körmend külterületén, akit súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba - közölte a rendőrség.
Elütött a vonat egy 30 év körüli férfit Körmend külterületén, akit súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
Gaskó István, a LIGA elnöke az MTI-nek elmondta: "búcsúzni" kell például a sztrájkjogtól, mivel a sztrájktörvény jelenlegi formájában nem teszi lehetővé a sztrájkok megszervezését.
Megszűnt vasárnaptól, a hétévi átmeneti időszak lejártával a közép-kelet-európai EU-munkavállalókkal szemben támasztott néhány - elsősorban adminisztratív, illetve szociális jellegű - brit korlátozás.
A Premier League 35. fordulójának londoni derbijén a Chelsea középpályása, Frank Lampard a Tottenham kapusának, Gomesnek a segítségével gólt szerzett a labda jól láthatóan áthaladt a gólvonalon, de a játékvezető nem adta meg a találatot.
Az MLB szombati játéknapján a tavalyi nagydöntős Texas Rangers földbe döngölte ellenfelét, az Oakland Atheltics-et. A Boston Red Sox otthon maradt pont nélkül, míg a rekordbajnok visszavágott a Torontónak.
Szávay Ágnes, aki maratoni csatában nyert a bolgár Cvetana Pironkova ellen vasárnapra virradóra, a salakpályás madridi tenisztorna 3,5 millió euró összdíjazású női versenyének első fordulójában, a következő körben a szlovák Dominika Cibulkovával találkozik.
Az „ideális" magyar családmodellre rendezte be az életét a Táncdalfesztiválok egykori előadója, dalszerzője, Dobos Attila (70), házának minden zuga szeretteit idézi.
Víz és sár öntötte el a heves esőzések hatására az este Vas megyében a gersekaráti szabadidőparkot. Bozzai Lajos, a Vasvári Önkormányzati Tűzoltóság ügyeletese közölte: a Sárvízi-tó partján lévő strand és a hozzá tartozó kemping területét öntötte el a domboldalról és a környező földekről lezúduló víz, valamint a vele érkező sár és hordalék.
A kormány és a helyi önkormányzat munkavállalókat érintő intézkedései ellen tüntetett mintegy húsz szakszervezet és szakszervezeti szövetség képviselője.
A NATO nem konkrét embereket vesz célba Líbiában - jelentette ki vasárnap David Cameron brit kormányfő, aki nem volt hajlandó kommentálni a hírt, amely szerint Tripoliban a NATO légicsapásában életét vesztette Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia és három unokája.