Eltérő ütemben nő a világ vezető országainak a gazdasága: az Egyesült Államokban, Németországban és Oroszországban erőteljesebb a bővülés, Olaszországban, Brazíliában és Indiában lassúbb - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Három holttestet emeltek ki a búvárok annak a hajónak a roncsa alól, amely vasárnapra virradó éjjel sziklának ütközött az olaszországi Lampedusa sziget közelében, több száz bevándorlóval a fedélzetén - közölte a kikötői kapitányság.
Elrendelte a vesztegetés miatt elítélt dögei polgármester rendőri elővezetését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírója - közölte a szervezet elnökhelyettese, szóvivője hétfőn az MTI-vel
"Informális" beszélgetésnek nevezte a Pintér Sándorral hétfőn történt szakszervezeti egyeztetést a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. Árok Kornél azt mondta: a jövő héten folytatják a párbeszédet, rendészeti érdekegyeztető fórumot szerveznek, melyen a megállapodás szerint maga a belügyminiszter is részt vesz majd.
Jelentősen emelkedett az európai búza jegyzése hétfőn azokra az aggodalmakra, hogy folytatódik a hosszabb ideje tartó csapadékmentes időjárás Észak-Franciaországban, Észak-Németországban és Lengyelországban, ami csökkentheti a várható termés mennyiségét.
Szócska Miklós szerint valakinek az az érdeke, hogy zavart keltsen, és egy átlátható rendszer helyett fennmaradjanak a jelenlegi viszonyok az egészségügyben.
Soha nem mért magasságba emelkedett hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, miután az előző napokban hírek terjedtek el arról, hogy a súlyos költ...
Dr. Mezey György, a Videoton vezetőedzője szerint az első félidőben el dönthették volna a Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzést, és ezzel megszerezhették volna már vasárnap este a bajnoki címet, azonban a 2-2-es döntetlennel szerdára maradt a döntés.
Razziáztak a PokerStarsnál és a Cereusnál, nemrég pedig elindították a Full Tilt Poker alapítója, Ray Bitar házainak lefoglalását. A Playmate Destiny Davis tulajodnát is lefoglalták a "fekete péntek" razzián
Bár szexuálpszichológusok szerint nagy hiba, a nők egy része még mindig színleli az orgazmust. Ami még ennél is nagyobb gond, hogy a férfiak többsége ezt nem veszi észre. Most eláruljuk, hogyan jöhetsz rá néhány apró jelből, ha párod nem őszinte Veled az ágyban.
Mélyen a befektetésre már nem ajánlott, „bóvli” adósosztályzati kategóriába – egyes afrikai fejlődő gazdaságoknál is gyengébb szintre – süllyesztette hétfőn az euróövezeti tag Görögország kockázati besorolásait a Standard & Poor's (S&P), arra a véleményére hivatkozva, hogy az EU-val szembeni görög kötelezettségek várható lejárati meghosszabbításának terhein valószínűleg a k...
A német hatóságok megkezdték hétfőn az 1990-es német egyesítés utáni első népszámlálást, eleget téve az Európai Unió követelményének. Az EU tízévenkénti népszámlálást ír elő az összes tagállam számára. Az első eredményeket 2012 őszén hozzák majd nyilvánosságra.
Mélyen a befektetésre már nem ajánlott, "bóvli" adósosztályzati kategóriába - egyes afrikai fejlődő gazdaságoknál is gyengébb szintre - süllyesztette Görögország kockázati besorolásait az S
Jelentősen emelkedett az európai búza jegyzése hétfőn azokra az aggodalmakra, hogy folytatódik a hosszabb ideje tartó csapadékmentes időjárás Észak-Franciaországban, Észak-Németországban és Lengyelors...
A mai naptól ingyenesen letölthető a Pénzcentrum.hu iPhone alkalmazása az AppStore-ból és Android alkalmazása a Marketről. Magyarország piacvezető lakossági pénzügyi oldalának okostelefonos applikációja olyan megoldásokat - például ATM és bankfiók keresőt, illetve gyors bankbetét választót - tartalmaz, amelyek hasznos és praktikus segítséget nyújthatnak a felhasználóknak mindennapi pénzügyi…
Az elmúlt hét végén szárnyra kapott hírek Görögország kilépéséről az euróövezetből már csak azért is hitelesnek tűnnek, mert semmilyen más alternatíva Görögország talpra állítására nem tűnik reálisnak - írja Alen Mattich, a Dow Jones hírügynökség szakújságírója.
Az elmúlt napokban jelentősen esett a TBT etf árfolyama. Ezzel az etf-fel agresszívan lehet megjátszani az amerikai hozamgörbe hosszabbik végének az emelkedését.(Solar Capital)
Megtörtént a kitörés a CHF/HUF devizapárban. A 210 forintos ellenállás áttörését követően már nincs akadály a 220 forint elérésére. Jelenleg kedvező hozam/kockázat arány mellett léphetünk piacra.
A hídszerkezet állapotának kivitelezői szerződésben rögzített utóvizsgálata miatt keddtől egy hónapon át mindkét irányban forgalomkorlátozásra kell számítani a Megyeri hídon. A nagyobb torlódások elkerülése érdekében a sávzárással járó munkálatokat a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakok között végzik - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt..
Az új alaptörvényhez kapcsolódó első sarkalatos törvényként az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló törvényjavaslatot benyújtotta be az Országgyűlésnek hétfőn a gazdasági és informatikai bizottság
Bármennyire nehéz is elhinni, május 11-én lesz 30 éve, hogy a Macskák velünk vannak. A Londonban 1981. május 11-én bemutatott darab a világ egyik legismertebb és legkedveltebb musicalje, amely még köztudottan kilenc élettel rendelkező szereplőinél is „szívósabb”: a brit fővárosban 20, New Yorkban 18 évig futott egyfolytában, a Madách Színházban pedig 1983 óta van műsoron.
Az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) képviselőkre, valamint az alpolgármesterekre is a 2010. január 1-jén vagy azt követően megszerzett jövedelmek alapján vonatkozzon a különadó-fizetési kötelezettség - ezt javasolja a fideszes Rogán Antal abban a módosító indítványában, amelyet hétfő délután nyújtott be az aznap reggel a különadóval kapcsolatban beterjesztett törvényjavaslathoz.
Két hónapja nem játszik Lleyton Hewitt, aki azonban nem akar lemaradni az év kiemelkedő salakos tornájáról, így a párizsi Roland Garros-on indulni szeretne.
A Tottenham Hotspur menedzsere elmondta, a szélső már nem léphet pályára ebben az idényben, ennek ellenére nem haragszik a sérülést okozó Charlie Adamre.
Magyarország - Mindenki az elrejtett 600 milliót akarja. A Brink's biztonsági őre által ellopott summa megmozgatja az alkalmi „kincskeresők" fantáziáját is.
Elrendelte a vesztegetés miatt elítélt dögei polgármester rendőri elővezetését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntetés-végrehajtási bírója – közölte a szervezet elnökhelyettese, szóvivője hétfőn.
A magyar játékos a következő körben a szabadkártyás olasz Alberta Brianti és a szerencsés vesztesként főtáblás kínai Cseng Csie (Zheng Jie) párharcának győztesével találkozik.
Láthatóan remekül átérezte a Morelia-Club America meccs frenetikus hangulatát egy szurkolóhölgy, aki barátja nyakában ülve szabadult meg felsőjétől, sőt, a B-közép tagjait még egy extra villantásban is részesítette.
Miután március végén már két fokozattal rontotta, ma újabb két fokozattal "BB-"-ról "B"-re csökkentette a hosszú lejáratú görög államadósság besorolását a Standard and Poor's. A hírre az euró újra...
Ali Hamenei ajatollah ultimátumot adott a teheráni elnöknek: Mahmúd Ahmadinezsád köteles elfogadni a vallási vezető által kinevezett minisztert – ellenkező esetben távoznia kell. A vallási réteg nyomása egyre nyíltabban mélyíti a szakadékot a két vezető között, valamint növeli az elnökre nehezedő nyomást.
Egy hét alatt 67 olyan ember ellen indult eljárás közokirat-hamisítás miatt Budapesten, aki mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási engedéllyel élt vissza – erről Fülöp Valter, a fővárosi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Egyelőre még beszélni sem szeretne Gigivel Jerzy. A volt villalakó nyíltan beszélt azokról a dolgokról, amelyek a lánnyal való szakításához vezettek. Jerzy egyébként egyáltalán nem szomorú, hogy nem ő nyerte a főnyereményt, mert mint titokzatosan kijelentette: csodálatos dolgok várnak rá idekint.
A felelőtlen és szabálytalan permetezés miatt pusztulnak a méhek az ország egyes területein. A kár több ezer méhcsaládot érint, de az országos méztermés biztosítása nemcsak ettől függ - mondta az InfoRádiónak Tóth Péter méhmérgezésekkel foglalkozó szakértő. A veszteség a legtöbb esetben behajthatatlan - mondta el az InfoRádiónak Nagy Csaba, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Somogy megyei…
Arn Gréta 3 óra 22 perces mérkőzésen nyert a 11. helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova ellen a római salakpályás tenisztorna női versenyének első fordulójában.
Líbia partjainál elsüllyedt egy hajó 600, az észak-afrikai országból menekülő bevándorlóval a fedélzetén - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szemtanúkra hivatkozva
Magyarország – Új jelenség harapózott el a Blikk-olvasók 1,2 milliós táborában: a friss lapot a kezükbe vették, s szokásukhoz híven átfutották azt, azonnal a jobb felső sarokba tévedt a kezük – jelentették tudósítóink szerte az országból.