Csehországban jótékonysági árverésre bocsátja a Károly híd Nepomuki Szent János-szobra alatt található, szerencsét hozó domborművek másolatait a kultuszminisztérium.
Január–márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma egyformán 5,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 6,6 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A kereskedelmi szálláshelyek az első negyedévben 43 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül...
Hétfő reggel benyújtotta a parlamentnek a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó újraszabályozására vonatkozó javaslatát a Fidesz frakcióvezetője, miután az Alkotmánybíróság (Ab) múlt pénteken megsemmisítette a különadó visszamenőleges hatályát.
Adóztatási helyett munkajogi eszközökkel érné el az LMP, hogy a munkajogi elévülési határidőn, vagyis három éven belül a jó erkölcsbe ütköző, és ezért semmis juttatásokat vissza lehessen követelni - derül ki abból a javaslatból, amelyet Schiffer András frakcióvezető nyújtott be hétfő délelőtt a parlamentnek.
Egy eddig ismeretlen divattervező, Gyöngyösi Renáta nyerte meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium „Gombold újra!” divatpályázatának fődíját. A szaktárca rendhagyó öltözéktervezési pályázatán 400 profi és amatőr tervező közül választotta ki a szakmai zsűri a legkreatívabb kollekciót.
Míg korábban több kockázati tőketársaság vezetője is úgy nyilatkozott, hogy drága a vállalatkivásárlások megvalósítása hitelből, addig most úgy látszik, Európában kezd beindulni a piac. A bankok...
A magas olajár és a szuverén adósságválság miatt romló gazdasági kilátások nyomán az euróövezetben május folyamán a várakozásokkal ellentétben tovább csökkent a befektetői bizalmat mérő Sentix index, miután még márciusban közel három és fél éves csúcsra emelkedett.
Estek hétfő délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután az ipari részvények árfolyam-növekedése nem tudta ellensúlyozni az euróövezeti válság újabb fejleményei miatt csökkenő banki papírokat.
Amennyiben másokkal egyetemben Te is szkeptikus vagy Oszama bin Laden múlt heti likvidálását illetően, és nagyon unatkozol, ülj a géped elé, és végezz Te az al-Kaida vezérrel!
Több száz fiúgyermeket metéltek körül egy Fülöp-szigeteki városban, hogy a felhívják helyi lakosság figyelmét a beavatkozás elvégzésének szakszerű és egészséges módjára.
Adóztatási helyett munkajogi eszközökkel érné el a Lehet Más a Politika, hogy vissza lehessen követelni a jó erkölcsbe ütköző juttatásokat. Erről a párt frakcióvezetője nyújtott be javaslatot a parlamentnek.
Levelibékák segítségével amerikai kutatóknak valószínűleg sikerült megtalálniuk a választ arra a kétszáz éves rejtélyre, hogy miért van több faj a trópusokon - különösen a dél-amerikai Amazonas-medencében -, mint a Föld többi pontján.
Egy hét alatt 67 olyan ember ellen indult eljárás közokirat-hamisítás miatt Budapesten, aki mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási engedéllyel élt vissza – erről Fülöp Valter, a fővárosi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten
Ideges volt Barack Obama az Oszama bin Laden pakisztáni háza elleni amerikai roham elrendelésekor. Főleg, hogy néhány tanácsadója kétségeit hangoztatta a terv iránt.
A múlt hét vége meglehetősen izgalmasan alakult, különösen az EKB csütörtöki kijelentése valamint, a pénteki amerikai fizetési adatok után. A dollárnak sikerült kicsit visszaerősödnie, de jelenleg nincs jele további felértékelődésre. Az EURUSD 1.4350-en zárta a múlt hetet, április 20-a óta a legalacsonyabb szinten. Folytatódni fog ez az esés? És mi a helyzet a többi piaccal?
A horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) újabb egy héttel meghosszabbította az INA-részvényekkel való kereskedés felfüggesztését a zágrábi értéktőzsdén - közölte honlapján a felügyelet és a zágrábi tőzsde.
Letartóztatták Radosav Savatijevićet, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) igazgatóbizottságának egykori tagját és további tizenöt személyt, akiket a Požarevacnál és Smederevónál épülő utak munkálatai körüli visszaélésekkel gyanúsítanak.
Az elmúlt hetekben, hónapokban szárnyra kapott egy pletyka, miszerint a Green Bay Packers elhagyja a Lambeau Fieldet és új stadiont épített magának. A franchise vezetői, azonban kijelentették, hogy soha nem hagyják el a legendás stadiont.
Egy hét alatt 67 olyan ember ellen indult eljárás közokirat-hamisítás miatt Budapesten, aki mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási engedéllyel élt vissza – erről Fülöp Valter, a főváro...
Oszama bin Laden követőjének vallotta magát az a férfi, aki politikusok elleni támadást helyezett kilátásba pénteken Budapest belvárosában; eljárást indítottak ellene – mondta Fülöp Valter, a...
A horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) újabb egy héttel meghosszabbította az INA-részvényekkel való kereskedés felfüggesztését a zágrábi értéktőzsdén - közölte honlapján a felügyelet és a zágrábi tő...
Július elsején léphet életbe az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló új törvény, amely kibővíti a testület jogkörét - mondta Rogán Antal (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizott...
Évente több ezer új utassal számol a Malév Debrecenből és vonzáskörzetéből miután a légitársaság közvetlen buszjáratokat közlekedtet a cívisváros és a Liszt Ferenc repülőtér között.
Budapesten egy hét alatt 67 olyan ember ellen indult eljárás közokirat-hamisítás miatt, aki mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási engedéllyel élt vissza.
Július elsején léphet életbe az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló új törvény, amely kibővíti a testület jogkörét - mondta Rogán Antal (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke, a testület hétfői ülésén.
Oszama bin Laden követőjének vallotta magát az a férfi, aki politikusok elleni támadást helyezett kilátásba pénteken Budapest belvárosában; eljárást indítottak ellene – mondta Fülöp Valter, a fővárosi rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese hétfői sajtótájékoztatóján
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, a Balatoni Vízirendészettel kötött együttműködési megállapodás alapján hétfőn bekapcsolódik a vasárnap Balatonmáriafürdő közelében elmerült horgász keresésébe. A VMSZ SONAR-ral, azaz vízalatti radarral próbál az eltűnt férfi nyomára bukkanni -közölte Tar Mihály, a VMSZ szóvivője.
Hárman súlyosan megsérültek, amikor autójuk leszaladt az útról és egy fának ütközött hétfőn az 5211-es úton Kerekegyháza közelében - közölte a rendőrség
Az előttünk álló héten kellemes, napos tavaszi időre van kilátás, szép időben bízhatunk - közölte az Időkép.hu. Már a hétfői nap is kellemes meleget, sok-sok napsütést tartogat számunkra, számottevő ...
Az Apple lett a világ legértékesebb márkája, miután lekörözte az elmúlt négy évben vezető Google-t - írja a Bloomberg a WPP jelentésére hivatkozva. A harmadik helyet az IBM szerezte meg, míg a McDonald's negyedikként végzett....
A német Audi AG a Volkswagen AG leányvállalata áprilisban 13,2 százalékkal 109.400-ra növelte eladásait az előző évihez képest és előrejelzésében megerősítette idei 1,2 milliós értékesítési előirá...
Soha nem mért magasságba emelkedett hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, miután az előző napokban hírek terjedtek el arról, hogy a súlyos költségvetési és adóssággondoktól gyötört Görögország esetleg kiléphet az euróövezetből, illetve arról, hogy Görögország még jövőre sem lesz képes finanszírozni magát a piacról.