2011. május 9. hétfő

máj. 9
6:12
Kivárnak a republikánus adományozók (Kripto Akadémia)
A Republikánus Párt nagyágyúi jórészt távol maradtak az első elnökválasztási vitától, amelyet Dél-Karolinában rendeztek meg. Tim Pawlenty volt minnesotai kormányzó volt az egyedüli, aki reális eséllyel nyerhetné el a jelöltséget, de nagyon halványan szerepelt, a beszámolók szerint "túl udvarias" volt republikánus vetélytársaival szemben, s Barack Obamát is csak szőrmentén bírálta.
máj. 9
6:14
Leleplező videók bin Ladenről (Kripto Akadémia)
Öt rövid videófelvételt tett közzé a hétvégén a Fehér Ház Oszama bin Ladenről, a múlt hétfőn megölt terroristavezérről. Ezek közül az egyik az al-Kaida irányítójának eddig ismeretlen arcát mutatja meg: az ősz szakállú, kötött sapkát viselő, pokrócba burkolódzó bin Laden a tévé távirányítóját nyomogatja, saját magáról készült felvételeket nézeget. A pakisztáni Abbottabad városban megbúvó terrorista…
máj. 9
6:21
Török Zsolt összekeverte a dollárt az euróval + videó (ATV)
Az MSZP szóvivője két gazdasági hírt is olvasott, melyek valamiképp felcserélődtek tudatában.
máj. 9
6:30
A különadó újraszabályozásába kezdhet a Ház (Infostart)
Az Országgyűlés mai napirendjén nem szerepel jelentősebb törvényjavaslatról szóló határozathozatal, de Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteki bejelentése alapján akár már ma a parlament elé kerülhet a 2010-es végkielégítések adóztatásának újraszabályozása.
máj. 9
6:30
Megkezdték a fukusimai atomerőmű 1-es reaktorában a munkát (Infostart)
Megnyitották vasárnap este a fukusimai atomerőmű egyes reaktorának épületét, és a szakemberek megkezdik a hűtőrendszer helyreállítási munkálatait.
máj. 9
6:32
Pusztító trópusi vihar a Fülöp-szigeteken (Infostart)
Trópusi vihar söpört végig a Fülöp-szigetek északkeleti részén. Kilencen meghaltak, és mintegy százezer embernek kellett elhagynia az otthonát, amikor 100 kilométer per órás széllökésekkel megérkezett az ítéletidő.
máj. 9
6:34
Vízumot kell kérniük a líbiaiaknak Egyiptomba (Infostart)
Vízumot kell kérniük ezentúl a líbiai állampolgároknak, ha Egyiptomba akarnak utazni - jelentette be az egyiptomi külügyminisztérium.
máj. 9
6:39
Mit hoznak a következő napok? - Görög csőd és fontos adatok (Portfolio)
Ma még pihenhetünk, holnaptól viszont minden nap lesz valami, ami miatt érdemes fokozottan figyelnünk. A Központi Statisztikai Hivatal friss inflációs számai szerdán, az első negyedéves felülvizsgált...
máj. 9
6:39
Videó: a MU legyőzte a Chelsea-t az aranycsatában (ATV)
Fergusonéknak egy pont kell a 19. bajnoki cím megszerzéséhez.
máj. 9
6:48
Mucsi Zoltán kapta az idei Kaszás Attila-díjat (Infostart)
Mucsi Zoltán, a Bárka Színház művésze kapta az idei Kaszás Attila-díjat, a negyedik alkalommal átadott elismerést a díjat alapító Pokorni Zoltán (Fidesz) a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adta át a Mozaik Színészünnep keretében a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
máj. 9
6:48
Frakcióvezetőt választ a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja (Infostart)
Frakcióvezetőt választ ma a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja; a posztra Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök újra Lázár Jánost jelöli.
máj. 9
6:48
Trópusi vihar sújtja a Fülöp-szigeteket (Blikk)
máj. 9
6:48
Liszt-zongorával búcsúzik a sajtófotó kiállítás (Spa Trend Online)
Vasárnap estig még látogatható a XXIX. Magyar Sajtófotó Kiállítás, és kísérő kiállítása, a Magyar fotósok a világ élvonalában a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlatot egy különleges akcióval zárják: a múzeumot a zárásig felkeresők első alkalommal láthatják az intézményben az év műtárgyává választott Liszt-zongorát is a kiállítótérből nyíló különteremben.
máj. 9
6:50
Nagyot ugrott Obama népszerűsége (Infostart)
Jelentősen növekedett Barack Obama amerikai elnök népszerűsége honfitársainak körében azt követően, hogy egy amerikai kommandó megölte a Pakisztánban rejtőzködő Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét.
máj. 9
6:50
A pénz beszélt (Spa Trend Online)
A siófoki Azúr hotelben A pénz beszél alcímű konferencián valóban a pénzről beszéltek. Jó sokan, mert a beszámolók szerint 160 felszólalót hallgattak meg. Közöttük olyan ismert televíziós személyiségeket, mint Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri, Hajdú Péter, vagy a hazai kereskedelmi televíziózás guruja Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója. Sok mindenről szó esett.
máj. 9
6:52
Lázas kételyhalmaz és felkiáltójelek sorozata (Spa Trend Online)
Az ember tragédiáját mutatta be a hétvégén a Nemzeti Színház, Alföldi Róbert rendezésében. A publikum intenzív, hosszú vastapssal hujjogatva ünnepelte a produkciót.
máj. 9
6:54
További kellemetlen meglepetés jöhet: infláció (ProfitLine)
A kellemetlen meglepetéssel szolgáló 4,5 százalékos márciusi inflációnál is magasabb, 4,6 százalék lehet az áprilisi - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
máj. 9
6:54
Büszkeség, balítélet (Spa Trend Online)
A filmszemle idején érkezett a jó hír: a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijébe magyar szakember kapott meghívást. Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetője tagja a legjobb első játékfilmet illető Arany Kamera díj, a Camera d'Or héttagú zsűrijének. A díjra nem csak a fő versenyprogram, hanem a két párhuzamos program, a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete első filmjei, idén összesen 21 mű esélyes.
máj. 9
6:56
Szó, szó szó (Spa Trend Online)
Andrew G. Vajna, Orbán Viktor filmügyi kormánybiztosa a filmszemle egyik délelőttjén válaszolt a szakma kérdéseire, amelyek a filmipar megújítására elkészített koncepcióját érintették. A legtöbben arról érdeklődtek, milyen jellegű filmeket részesít majd előnyben a Magyar Nemzeti Filmalap. (Vajon olyanokat-e, mint A miniszter félrelép? - szólt az egyik kérdés.)
máj. 9
6:57
Különadó: mégis kivethetik 2010-re? (Privátbankár)
A törvény szövegezése miatt az Ab a 2010-re vonatkozó különadó fizetési kötelezettséget is eltörölte. Lázár János szerint ezt még lehet korrigálni - a Fidesz akarata önmagában nem elég a módosításhoz
máj. 9
6:57
Ahol 400 felett a benzin: ezeket a kutakat mindenképp kerüld el (Pénzcentrum)
Bekövetkezett az amit már régóta sejtettünk: a benzin literenkénti ára átlépte a 400 forintos lélektani határt. Jelenleg a legdrágábban 402,9 forintért juthatunk hozzá a drága nedűhöz hazánkban. A Pénzcentrum.hu összegyűjtötte azon kutak listáját, ahol a legdrágábban mérik az országban a 95-ös benzint....
máj. 9
6:57
Bárki lelőheti bin Ladent + videó (ATV)
Megjelent az első videojáték a terroristavezér likvidálásáról.
máj. 9
6:58
Búcsú Hubay Miklóstól (Spa Trend Online)
Életének 94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, esszéista.
máj. 9
6:59
Kellemetlen meglepetés lesz az áprilisi inflációs adat (Privátbankár)
A kellemetlen meglepetéssel szolgáló 4,5 százalékos márciusi inflációnál is magasabb, 4,6 százalék lehet az áprilisi - írja hétfői számában a Napi Gazdaság. Az üzleti napilap konszenzusa szerint a...
máj. 9
6:59
Az áprilisi infláció még a márciusinál is rosszabb lehet (ATV)
A kellemetlen meglepetéssel szolgáló 4,5 százalékos márciusi inflációnál is magasabb, 4,6 százalék lehet az áprilisi - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
máj. 9
7:06
Formálódik a nyugdíjrendszer - lapszemle (Infostart)
Az egészségügy szereplői a családokra bíznák az öregek gondozását. Formálódik a nyugdíjrendszer. Oszama három feleségét vallatja a pakisztáni titkosszolgálat. Szemle a reggeli lapokból, illetve az internetes portálok anyagaiból.
máj. 9
7:06
Mucsi Zoltán kapta az idei Kaszás Attila-díjat (Blikk)
máj. 9
7:15
Az öregeket gondozzaa család? (Privátbankár)
A kórházban kezelt betegek harmada 60 éven felüli, nagy többségüket aktív ágyakon látják el. Az idős betegeket a családok gondjára kellene bízni?
máj. 9
7:15
Mi legyen a frankhitelesekkel? - A válasz megérkezett! (Portfolio)
A frankhitelek tömeges átváltása helyett inkább a kormány és a Bankszövetség között formálódó "védőárfolyamos" megoldást támogatják a Portfolio.hu múlt szerdai konferenciájának résztvevői. A...
máj. 9
7:17
Hétmilliárdos pályázati keret mikrovállalkozásoknak (Privátbankár)
A vidéki mikrovállalkozások számára az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (UMVP) 7 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre 2013-ig - írja hétfői számában a Napi Gazdaság. A...
máj. 9
7:24
Visszatemették a szenzációs római emlékeket (HírTV)
Három évvel ezelőtt leltek rá a baranyai megyeszékhely szívében, a Pécsi Ítélőtábla mellett arra a szenzációs emlékre, egy római kori bazilika romjaira, amelyet most visszatemettek – írja a Magyar Nemzet.
máj. 9
7:24
Népszabadság: tervben van a 2C terminál is (Gondola)
Ha az utasforgalom indokolja, a Budapest Airport készen áll egy újabb terminál, a 2C kialakítására - nyilatkozta Jost Lammers vezérigazgató a hétfői Népszabadságban
máj. 9
7:24
Több kórház eladását tervezik (Blikk)
máj. 9
7:24
Növényi kivonattal a szénanátha ellen (Alternatív Energia)
A Müncheni Műszaki Egyetem Allergiaközpont és a Helmholtz Központ kutatói klinikai kutatásokkal támasztották alá, hogy növényi kivonatokkal hatékonyan lehet szembeszállni a sokak életét megkeserítő szénanáthával.
máj. 9
7:26
Formálódó nyugdíjrendszer (HírTV)
A jelenlegi nyugdíjkorhatár a jövőben csak azokra a házaspárokra lenne érvényes, akik legalább két gyereket felneveltek és valamilyen szakmához juttattak, illetve iskolázottsághoz segítettek – ezt a javaslatot is felveti az az előterjesztés, amely az új nyugdíjrendszer lehetséges irányaival foglalkozik. A kormány szerint vitaanyagról van szó, amiről egyelőre semmilyen döntés nem született &#...
máj. 9
7:26
Formálódó nyugdíjrendszer (Blikk)
máj. 9
7:27
7.000.000.000 Ft-ra pályázhatnak a mikrovállalkozások (ProfitLine)
A vidéki mikrovállalkozások számára az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (UMVP) 7 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre 2013-ig - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
máj. 9
7:28
A családokra bíznák az öregek gondozását (Blikk)
máj. 9
7:29
Lehet így is választást nyerni? - Brutális megszorítással kampányolnak (ProfitLine)
Választási győzelme esetén a portugál ellenzék vezető jobbközép pártja keményebb megszigorításokat hajt végre, mint amiben a leköszönő szocialista kormány egyezett meg az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a 78 milliárd eurós segélycsomag fejében.
máj. 9
7:33
Portugál kampány: vért és szenvedést ígérnek (Privátbankár)
Választási győzelme esetén a portugál ellenzék keményebb megszigorításokat hajt végre, mint amit a leköszönő szocialista kormány tervezett
máj. 9
7:33
"Amerika nem álmodhat biztonságról" Bin Laden utolsó üzenete (ATV)
Azt üzente, hogy a támadások addig folytatódnak az Egyesült Államok érdekeltségei ellen, amíg az támogatja Izraelt. "Amerika nem álmodhat biztonságról, amíg nem élhetünk biztonságban Palesztinában"- jelentette ki.
máj. 9
7:35
Nincs alternatívája a felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek? (Privátbankár)
Nincs alternatívája a felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek - írja a birtokába jutott dokumentum alapján a hétfői Magyar Nemzet. A lap írása a korrekt nyugdíjelszámolás technikai alapjaként az egyéni...
máj. 9
7:39
A tűzoltók elégedettek a pénteki tüntetéssel - ma egyeztetnek Pintérrel (HR Portál)
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke elégedett a pénteki demonstrációval, és várja a hétfőre tervezett egyeztetetést Pintér Sándor belügyminiszterrel.
máj. 9
7:42
Pintér Sándorral tárgyalnak a rendvédelmisek (HírTV)
Nyolc órakor fogadja a dolgozószobájában Pintér Sándor a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek képviselőit, hogy tárgyaljanak az új hivatásos életpályamodellről.
máj. 9
7:42
A kínai Nagy Fal eddig ismeretlen részét fedezték fel (Gondola)
A kínai Nagy Fal korábban ismeretlen szakaszának romjait fedezték fel archeológusok, a kövek Északkelet-Kína hegyvidéki területén kerültek elő
máj. 9
7:42
Tervben van a 2C terminál is (Blikk)
máj. 9
7:42
Amerikát fenyegette utolsó hangfelvételén az al-Kaida alapítója (Kripto Akadémia)
Oszama bin Laden utolsó hangfelvételén az amerikaiakat fenyegette. Egy iszlámista weboldal közlése szerint azt mondta, addig nem lesz az Egyesült Államok biztonságban, amíg Palesztina nem lesz biztonságban.
máj. 9
7:42
Ausztria és Szlovénia a két kieső - videó (Agroinform)
Vasárnap este eldőlt, hogy idén Ausztria és Szlovénia esik ki a világbajnokság mezőnyéből.
máj. 9
7:51
Az öregeket gondozza a család? (Privátbankár)
A kórházban kezelt betegek harmada 60 éven felüli, nagy többségüket aktív ágyakon látják el. Az idős betegeket a családok gondjára kellene bízni?
máj. 9
7:51
Prion betegségek (WebBeteg)
1985-ben kezdődött Angliában a BSE járvány, közismert nevén kergemarhakór terjedése a szarvasmarhák között. De mi is az a prion, és milyen prion betegségek vannak?

Keresés