Július elsején léphet életbe az Állami Számvevőszékről (ÁSZ-ról) szóló új törvény, amely kibővíti a testület jogkörét - mondta Rogán Antal (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke, a testület hétfői ülésén.
Felfüggesztett halálbüntetésre ítélte egy kínai bíróság hétfőn a dél-kínai Sencsen (Shenzhen) város volt polgármesterét, amiért többször is kenőpénzt fogadott el.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, a Balatoni Vízirendészettel kötött együttműködési megállapodás alapján hétfőn bekapcsolódik a vasárnap Balatonmáriafürdő közelében elmerült horgász keresésébe. A VMSZ SONAR-ral, azaz vízalatti radarral próbál az eltűnt férfi nyomára bukkanni -közölte Tar Mihály, a VMSZ szóvivője.
Hozzávalók: 2 db tanyasi csirkemell 2 db tanyasi csirkecomb 15 dkg szálas édes káposzta (salátapultban készen kapható) 1,5 kg burgonya (aprószemű sárga) 4 szál újhagyma 2 db paradicsom 1 db TV paprika 1 db hegyes erős paprika 20 dkg szalonna 45 dkg tejföl 1 db tojás olaj só bors vagy borsikafű A csirke fűszerezéséhez: tárkony só borsikafű
Hárman súlyosan megsérültek, amikor autójuk leszaladt az útról és egy fának ütközött hétfőn az 5211-es úton Kerekegyháza közelében - közölte a rendőrség
Délelőtt az LMP frakcióvezetője is javaslatot nyújtott be a jó erkölcsbe ütköző juttatások visszaköveteléséért. Schiffer javaslata a polgári jognak a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó szabályaira épül.
Az előttünk álló héten kellemes, napos tavaszi időre van kilátás, szép időben bízhatunk - közölte az Időkép.hu. Már a hétfői nap is kellemes meleget, sok-sok napsütést tartogat számunkra, számottevő ...
Az Apple lett a világ legértékesebb márkája, miután lekörözte az elmúlt négy évben vezető Google-t - írja a Bloomberg a WPP jelentésére hivatkozva. A harmadik helyet az IBM szerezte meg, míg a McDonald's negyedikként végzett....
A német Audi AG a Volkswagen AG leányvállalata áprilisban 13,2 százalékkal 109.400-ra növelte eladásait az előző évihez képest és előrejelzésében megerősítette idei 1,2 milliós értékesítési előirá...
Soha nem mért magasságba emelkedett hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, miután az előző napokban hírek terjedtek el arról, hogy a súlyos költségvetési és adóssággondoktól gyötört Görögország esetleg kiléphet az euróövezetből, illetve arról, hogy Görögország még jövőre sem lesz képes finanszírozni magát a piacról.
Súlyos sportszerűtlenséggel vádolja a Red Bull Racing alakulatát a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, aki szerint a világbajnoki éllovas istálló nem tartja magát a csapatok közti megállapodáshoz.
Hat kilométeren át torlódnak az autók az M5-ös Budapest felé vezető oldalán, a főváros közelében egy kamionbaleset miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén - közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.
Tovább folytatják annak az osztrák horgásznak a keresését, aki vasárnap esett a vízbe és tűnt el a tóban, Balatonmária-alsón. A kutatásba hétfőn a délelőtti órákban bekapcsolódtak a Vízimentők Országos Szakszolgálatának munkatársai is.
Benyújtotta hétfőn az Országgyűlésnek a 98 százalékos különadóról szóló újabb módosítást Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Az Alkotmánybíróság múlt pénteki döntése szerint ugyanis sérti az emberi méltóságot, ha az állam olyan bevételekre vet ki adót, amelyet adóbevallással már lezártak az érintettek.
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak május 15-ig pótlólag leadhatják munkáltatójuknak igénylésüket a januárban életbe lépett adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
Órákig tárgyalt a belügyminiszter az egyenruhások szakszervezeti vezetőivel az új életpályamodellről. Pintér Sándor pénteken a fegyveres és rendvédelmi dolgozók demonstrációján jelentette be, hogy hétfőre egyeztetésre hívja az érdekképviseleteket. A tárgyaláson megállapodtak az elmaradt túlórapénzek kifizetéséről a szakszervezetek vezetői és a belügyminiszter.
Végéhez közeledik a Diákhitel Központ 10 éves fennállása alkalmából rendezett és április 12-én elstartolt egyetemi országjáró körút. Az egyetemisták életciklus pénzügyekkel, ösztöndíj lehetőségekkel, karriertanácsokkal gazdagodtak. Budapesten május 10-én az ELTE ad otthont a road-show záró rendezvényének.
Ebben a digitális világban már nem elegendő csupán kapcsolatokat létesíteni a közösségi médiákban, akár személyesen vagy cégként, használni is kell a kapcsolatokat - hangzott el az AIMS International fejvadász szervezet európai partnereinek budapesti közgyűlésén tartott egyik rendezvényén.
Hat embert előállított, 67 személy ellen eljárást indított a rendőrség a fővárosban. Valamennyien mozgássérültek számára kiállított parkolási engedéllyel éltek vissza.
A szuperbruttót 2010-re vezették be és - mint az Alkotmánybíróság is kifejtette - ez csak egy korrekciós tényező alkalmazását jelentette az összevont jövedelmekből az adóalap meghatározása során. Évközben ugyan semmi nem utalt arra, hogy ebből jogértelmezési probléma alakul majd ki, azonban most, az év végi szja-bevallás előtt alig két héttel problémák merültek fel az 1053-as nyomtatvány…
Soha nem mért magasságba emelkedett hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, miután az előző napokban hírek terjedtek el arról, hogy a súlyos...
A Széll Kálmán-terv végrehajtására létrejött egyik munkacsoporthoz készített előterjesztést a Magyar Nemzet részleteiben ismertette a mai lapszámában, a nyugdíjrendszer jövőjéről szóló anyagból számos érdekesség tudható meg. Az előterjesztés szerint a felosztó-kirovó állami rendszernek nincs alternatívája, tehát csak az állami pillérre támaszkodva lehet megoldani a nyugdíj kérdését, nem szükséges…
Ideges volt Barack Obama az Oszama bin Laden pakisztáni háza elleni amerikai roham elrendelésekor. Főleg, hogy néhány tanácsadója kétségeit hangoztatta a terv iránt.
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak május 15-ig pótlólag leadhatják munkáltatójuknak igénylésüket a januárban életbe lépett adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Óriási sikert aratott egy kínai tehetségkutató versenyben egy 65 éves kínai néni. Nem csak, hogy imád táncolni a nagyi, de mesterien utánozza Michael Jackson lépéseit. Nézzék meg…
Ragaszkodik a pártszavazáshoz Gyurcsány Ferenc, noha Mesterházy Attila pártelnök több sajtóorgánumban is világossá tette, hogy nem támogatja a kezdeményezést.
Felmentette hétfőn a strasbourgi büntetőbíróság azt a 30 éves férfit, aki tavaly októberben feltett az internetre egy videót, amelyen felgyújt egy Koránt, majd az égő kötetet levizeli.
Egy sarló-kalapácsos vörös zászló vezette fel hétfőn a fasiszta Németország felett aratott győzelem napjának 66. évfordulója alkalmából rendezett május 9-i felvonulás hivatalos menetoszlopát az ukrán fővárosban - adta hírül az Ukr.net internetes hírportál. A baloldali pártok és mozgalmak külön menetoszlopot alkotva, Sztálin-képeket és kommunista jelszavakat tartalmazó plakátokat magasba tartva…
Moszkvában katonai parádéval ünnepelték a Németország feletti győzelem 66. évfordulóját. A díszszemle az orosz fegyveripar reklámja, ahol be lehet mutatni a legújabb fejlesztéseket. Moszkva több mint 60 milliárd dollárt költ idén katonai kiadásokra. Oroszország a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre is egyben.
A tűzoltók megkapják az elmaradt túlóradíjakat, de ezen felül szinte semmiben nem tudtak megegyezni a rendvédelmi szakszervezetek és a belügyminiszter a mai tárgyaláson.
A rendvédelmi szakszervezetek 3 órát tárgyaltak a belügyminiszterrel, de az álláspontok nem közeledtek. A tűzoltók biztosan megkapják elmaradt járandóságukat, ennyi biztos
A Magyarországon működő lakás-takarékpénztárakban felhalmozódott 400-500 milliárd forint tőke jelentősen segítheti a gazdaságélénkítést a Generali Alapkezelő álláspontja szerint, az év elejétől hatályos jogszabályi változások eredményeként.
A reggeli biztató kezdést követően veszített lendületéből a BUX és a negatív tartományba csúszott az irányadó benchmark. A mutató 5 milliárd forintos forgalom mellett 0,2%-os csökkenést mutat. A...
Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén - közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után.