Adószakértői becslés szerint 100 milliárd forint titkos bevételtől fosztotta meg a költségvetést az Alkotmánybíróság a különadóról szóló törvény megsemmisítésével. A törvényben betervezett 1 milliárd forint bevétel már be is folyt elenyésző számú, 481 magánszemélytől....
Éjjellátó készülékekkel, teleobjektíves fényképezőgépekkel figyelték hosszú hónapokon át Oszama bin Ladent az amerikai hírszerzés emberei - tudta a meg a Washington Post. Az amerikai kémek az al-Kaida vezérének abbotabadi házától nem messze laktak.
Megjelent a Magyar Közlönyben és szombaton hatályba lép a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása, ami a kormányzat indoklása szerint az "egyenruhás bűnözés" megjelenése miatt volt szükséges. A törv...
Felügyeletet kapnak az állami egészségügyi intézmények, a megtakarításokat pedig a bérekre költik - idézi a Magyar Rádió Szócska Miklós egészségügyi államtitkárt. Pénz ugyanis nincs az egészségügyre.
A háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados korábbi, ügyészségen tett vallomásainak felolvasásával folytatódott az ellene indított büntetőper pénteken a Fővárosi Bíróságon.
Május 5-ig magánszemélyek 1,08 milliárd forint különadót fizettek meg az adóhatóság részére és 481 magánszemély nyújtott be a különadóról szóló bevallást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI kérdésére pénteken. Az adóhivatal a különadót az Ab-döntés nyomán visszatéríti, az eljárás módjáról a későbbiekben tájékoztat.
Üdvözlik a szakszervezeti szövetségek vezetői az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken nyilvánosságra hozott határozatát, amelyben megsemmisítette a 98 százalékos különadó visszamenőleges hatályát.
Kazsok - A szerelem sötét verem - tartja a mondás, melynek igazságát örökre megtanulta a kazsoki Sz. József (19), miután egy romantikusan induló kapcsolat miatt 279 napot töltött rács mögött.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elrendelte hétfőtől az összes Tesco áruház ellenőrzését. A sajtóhírek szerint több áruházban nem tartják be az előírásokat és a higiéniás feltételeket, emiatt sok helyen rágcsálók telepedtek meg az üzletekben.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat másodrendű vádlottjának barátja a Pest Megyei Bíróságon pénteki tanúvallomásában azt állította, Kiss István egy beszélgetésük során a titkosszolgálatokat vádolta a bűncselekmény-sorozat elkövetésével.
Franciaország az al-Kaida kettes számú célpontja az Egyesült Államok után, de a terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden megölése óta nem érték Párizst külön fenyegetések - mondta a francia titkosszolgálatok vezetője a Le Monde című francia napilap péntek délután megjelent számának adott interjúban.
Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat. A szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárga színűek lesznek és megváltozik a mentődolgozók ruhája is - jelentette be Mártai István, az OMSZ főigazgatója egy pénteki rendezvényen, Budapesten.
Ha egy cégnél osztalékelőleget fizettek tavaly, az ebből levont 25 százalékos és a 2011-től az osztalékra is érvényes 16 százalékos adó különbözete csak 2012-ben igényelhető vissza.
Újabb apró részleteket tárt a világsajtó elé az Amerikai Egyesült Államok Oszama bin Laden (54†) titkos életével és hétfői meggyilkolásával kapcsolatban. Ezekből kiderül, hogy az al-Kaida vezér nagyon óvatos és elővigyázatos volt - évekig ki sem mozdult szobájából, de gyilkos akcióit továbbra is tervezte.
Előzetes letartóztatásban várja ügyének lezárását az a férfi, aki egy napig fogva tartotta barátnőjét Mosonmagyaróváron - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Súlyos károkat okozott a jogbiztonságban az LMP szerint a különadóról szóló törvény, amelynek visszamenőleges hatályát pénteken semmisítette meg az Alkotmánybíróság. Az ellenzéki párt szerint ugyanakkor a pofátlan, visszaélésekkel szerzett végkielégítéseket vissza kell szedni.
Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat (OMSZ): a szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárga színűek lesznek és megváltozik a mentődolgozók r...
Az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. tájékoztatása szerint a 2010. szeptember 30-ára végződő üzleti évének eredményéből a 2011. január 26-án kelt közgyűlési határozat alapján részvényenként bruttó 120 forint osztalékot fizet - olvasható a BÉT honlapján.
A mezőgazdaságból élők várhatóan május második felétől igényelhetik az agrár forgóeszköz hitelt, amelynek részletei a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján olvashatók - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-t.
Az Alstom a BKV által a 2-es metróvonalra megrendelt 22 Metropolis metrószerelvényt legyártotta. Ezek közül három szerelvény már Budapesten van, további 19 pedig az Alstom katowicei gyárában várakozik szállításra készen. A szerelvények értéke meghaladja az Alstom-nak utalt előleg összegét - áll a francia járműgyártó cég pénteki közleményében.
Egy permszki kisfiú lesz a legfiatalabb apa Oroszországban, feltéve ha, és valószínűleg így lesz, egészséges gyermekkel ajándékozza meg a saját nővérkéje, aki maga is csupán 15.
Told – „Mindig életvidám sportos kisfiú volt Peti, csakis véletlen halhatott meg" – mondta elcsukló hangon Balog Jenő, akinek kisfia rejtélyes körülmények között lelte halálát.
Ha nem sikerül elfogadtatni az Európai Parlamenttel a 6-os jogszabálycsomagot, akkor a fő vesztes nem a soros magyar elnökség, hanem az Európai Unió lesz - mondta Martonyi János külügyminiszter a Parlamentben, az uniós külügyi bizottságok elnöki találkozóján.
Megütötte, hogy megállásra kényszerítse egy helyközi autóbusz vezetőjét egy utas Tiszabőn — tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az Alstom a BKV által a 2-es metróvonalra megrendelt 22 Metropolis metrószerelvényt legyártotta. Ezek közül három szerelvény már Budapesten van, további 19 pedig az Alstom katowicei gyárában várakozik szállításra készen. A szerelvények értéke meghaladja az Alstom-nak utalt előleg összegét - áll a francia járműgyártó cég pénteki közleményében.
A D-vitamin alacsony szintjét figyelték meg amerikai kutatók a vizsgált tizenévesek nagy százalékánál. A D-vitamin hiánya - a feltételezések szerint - a túl kevés szabadban és napsütésben töltött idővel hozható összefüggésbe.
Jenson Button, a McLaren brit versenyzője futotta a legjobb köridőt pénteken a 62. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság negyedik futamának, a Török Nagydíjnak a második szabadedzésén.
Újra megpróbálta eldönteni a BMW, hogy az autó, vagy a motor-e a gyorsabb. A „The Chase” című kisfilmet az Akrapovič központjában forgatták, ahol a BMW M3 és a BMW S1000 RR is egyedi kipufogórendszer-tuningot kapott a még nagyobb teljesítmény érdekében. A motortt Rico Penzkofer, a Penz 13 versenycsapat menedzsere és versenyzője, az M3-ast pedig Nico Bastian, a Sport 1 csatorna műsorvezetője és a…
Építési munkálatok miatt egész napos forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén az M0-s autóút déli szektorának több szakaszán az M1-es és az M5-ös autópálya között - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK).
A magyar gazdaság- és pénzügypolitika fő irányairól, a gazdasági és politikai reformintézkedésekről tartott előadást pénteken Frankfurtban Orbán Viktor.
Bogota - Tragikus véget ért egy kolumbiai művész növendék performance-a, John Jairo Villamil (25) egy fejére húzott szemeteszsákba fulladt bele előadás alatt.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat másodrendű vádlottjának barátja a Pest Megyei Bíróságon pénteki tanúvallomásában azt állította, Kiss István egy beszélgetésük során a titkosszolgálatokat vádolta a bűncselekmény-sorozat elkövetésével.
A világ összes Android platformra épülő készüléke kereshető a ma megnyílt android.hu portálon. A hazai forgalmazásba került táblagépek, mobilok, kütyük és alkalmazások helyben, biztonságosan meg is vásárolhatóak.
Csaknem 140 millió forintos mínusszal zárta a tavalyi évet a Lehet Más a Politika: összes bevétele 279,2, kiadása 418,9 millió forint volt – derül ki az ellenzéki párt 2010. évi, a Hivatalos Ért...
A terrorszervezet elismerte, hogy első számú vezetője halott. Az al-Kaida egyben azzal fenyegetőzik, hogy bosszút áll. Az Egyesült Államok után Franciaország számít kiemelt célpontnak.