Az amerikai Roger és Steven Ham melegpárként él együtt Arizonában, ahol tiltják az azonos neműek házasságát és örökbefogadási szándékát. Ők mégis 12 gyermeket nevelnek együtt.
Várhatóan ősszel módosul a végrehajtási törvény - közölte a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője. Nagy Kálmán a társasházak jogi szabályozásának problémáiról tartott budapesti konferencián hangsúlyozta: a változtatás célja a végrehajtási határidők lerövidítése.
Újabb történelmi mélypontra süllyedt a pontosan négy éve francia elnökké választott Nicolas Sarkozy tetszési mutatója: a franciáknak már csak húsz százaléka támogatja a politikáját.
Egy nagyszabású tanulmány szerint még a normális testsúlyú, hasi zsírpárnával és szívbetegséggel rendelkező emberekben is magasabb a halálozás kockázata, mint azokban, akik zsírja máshol összpontosul.
Támogatja a felsőoktatás szerkezeti átalakítását a Magyar Rektori Konferencia, de szerintük azt nem fűnyíróelvszerűen, hanem elsősorban a hosszabb távú szakmai szempontokat figyelembe véve kell végrehajtani.
A lakáspiacon a legnagyobb figyelmet mindig Budapest és azon belül is a kerületek kapják. Erre a részpiacra készülnek a legátfogóbb és legmélyebb felmérések, és szinte csak ide koncentrálnak azok a...
A lakáshitelezés a gazdasági fejlődés egyik motorja, amely a gazdaság alaptevékenységét tartja mozgásban - mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke egy mai nap tartott konferencián....
Braga-Porto döntőt játszanak a labdarúgó Európa-ligában. A Braga az elődöntő visszavágóján 1-0-ra legyőzte a Benficát, míg a Porto 3-2-re kikapott a Villarealtól, de 7-4-es összesítéssel ebben a párharcban is a portugál együttes bizonyult jobbnak.
Az Európai Unió 52 milliárd euró, a Nemzetközi Valutaalap 26 milliárd eurónyi hitelt folyósít három év alatt a Portugáliának nyújtandó mentőcsomag keretében - tájékoztattak a nemzetközi szervezetek közös csütörtöki sajtótájékoztatójukon, Lisszabonban.
Mintegy 20 százalékkal (187-ről 150-re) csökkent a halálos közúti balesetek száma az év első négy hónapjában 2010 azonos időszakával összehasonlítva - közölte Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján a fővárosban.
A "legmesszemenőbbig" üdvözli az MSZP az Alkotmánybíróság határozatát, amellyel megsemmisítette a 98 százalékos különadó törvénynek azt a szabályát, amely szerint azt 2005-től kell alkalmazni.
Mintegy 20 százalékkal csökkent a halálos közúti balesetek száma az év első négy hónapjában, az elmúlt év hasonló időszakához képest - közölte Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztályának vezetője.
A hétéves kislányok legfeljebb anyjuktól elcsent rúzzsal játszanak. A szerencsétlen Bree Evanst azonban anyja vette kezelésbe: injekcióval tölti ajkait és rendszeresen botoxozza arcát. Mindezt azért, hogy sztárt faragjon belőle.
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab)a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni - derül ki a testület honlapján megjelentetett közleményből. Az ide évre viszont továbbra is hatályban marad a jogszabály....
Egy ÁVH-n tett vallomás az egyik bizonyíték a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor büntetőperében. Az erről készült jegyzőkönyvet pénteken ismertette Varga Béla bíró a Fővárosi Bíróság tárgyalásán. A volt csendőrszázados ügyében a Független Hírügynökség értesülése szerint május 18-án vagy 19-én várható ítélet.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és Nicolas Sarkozy francia államfő egyetértett: a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt. Az izraeli kormányfő úgy véli, hogy a békefolyamatban kulcsfontosságú a felek közötti párbeszéd.
A már nyolcadik alkalommal megrendezett Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás a szakma egyik legfontosabb találkozóhelye. A szakkiállítás különböző területeken kínál lehetőséget a bemutatkozásra: tanácsadás, munkaerő-közvetítés és -kölcsönzés, HR-Informatika, személyügyi szolgáltatások, foglalkozásegészségügy, szakkiadók-szaksajtó.
Holtan találták a március 26-án eltűnt Viktoria Tyeszljukot Moszkva mellett. Az áldozat a Lukoil kőolajipari konszern egyik vezető menedzserének a 16 éves lánya.
Japánban elővigyázatosságból Japánban elővigyázatosságból leállítanak egy atomerőművet, amely nagyon földrengésveszélyes helyen épült - jelentette be pénteken a kormány.
Fernando Alonso nyerte a Forma–1-es Török Nagydíj első szabadedzését. A Ferrari versenyzője a két mercedesest – Nico Rosberget és Michael Schumachert – előzte meg az isztambuli tréningen.
Gyülekeznek a rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek és a hozzájuk csatlakozó érdekképviseletek pénteki tüntetésének résztvevői a fővárosban, az V. kerületi Kossuth Lajos téren.
A rendszerváltás során nem csak a tervutasításos gazdaságot és az egypárti diktatúrát, hanem a szocialista közjogi berendezkedést is le kellett bontani. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások eredményeként becikkelyezett hat sarkalatos törvény alapvetően megváltoztatja Magyarország alkotmányos berendezkedését. Többpártrendszer, szabad választások, köztársasági elnök, Alkotmánybíróság és egy átfogó…
A Parking Kft. lehet az új BKV-ja a fővárosnak - mondta Staudt Gábor, miközben felvetette, hogy pártja szerint ingyenessé kellene tenni a parkolást Budapesten, mert az ráfizetéses.
Megkezdődött a a budapesti Kossuth Lajos téren a rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek és a hozzájuk csatlakozó érdekképviseletek tüntetése. A résztvevők kiszámítható, tisztes megélhetést biztosító életpályát követelnek, valamint azt, hogy a jelenlegi hivatásos állományúak változatlan feltételek mellett vonulhassanak nyugdíjba.
Ezt Schiffer András, a párt frakcióvezetője jelentette ki újságírók előtt az Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével folytatott budapesti tárgyalása után. Schiffer András hangsúl...
Minden idők legnagyobb zuhanását szenvedte el egy évvel ezelőtt a Dow, az index napközben közel 1 000 pontot esett a mélypontig az előző napi zárószinthez képest, amire még soha nem volt példa. Az...
A Nabucco gázvezeték ára jelentősen 12-15 milliárd euróra emelkedhet, ehhez már mérhetők a Déli Áramlat vezeték költségei, s mivel az új árral nem minden résztvevő ért egyet, a döntéseket jövő évre halasztják. Ez a Gazprom kezére játszik amely a Nabucco előtt akarja üzembe helyezni a Déli Áramlatot, s üzleti terveit már idén nyáron bemutatja - írta pénteken a Kommerszant című orosz üzleti lap.
Pénteken délután is csökkenést mutat az olaj árfolyama, amely immár ötödik napja tart.Csütörtökön közel 10 dollárral esett az energiahordozó jegyzése, ami a valaha mért harmadik legnagyobb napi árcsökkenés volt dollárban számítva.
Vilmos és szíve választottja Kate Middleton esküvője nem múlt el pikáns jelenet nélkül. Az interneten megjelent fotó, mely az első hitvesi csók előtt készült, a hercegi párt félreérthetetlen helyzetben ábrázolja.
A Ringier Axel Springer Media AG két tulajdonosa, a Ringier AG és az Axel Springer AG, visszavonta a két cég magyarországi tevékenységének fúziójára vonatkozó versenyhivatali kérelmét.