A videón egy vörös cica látható, aki szemmel láthatóan imádja a bokszot nézni a tévében. Minden ütést megpróbál lekopírozni, és a világért sem késne le egy másodpercet sem a küzdelemből.
Egy a négyhez az esélye annak, hogy az új-zélandi Christchurch térségében, ahol 12 hónap leforgása alatt két földrengés is pusztított, egy éven belül újabb nagy erejű fölmozgás lesz - közölték kedden a kormány által felkért tudósok.
Barlangokban élnek egy nyugat-líbiai település lakói, akik a több hónapja tartó harcok elől menekültek el. Zintan környékén szinte folyamatos a lövöldözés, a kormányerők néha bombázzák is a települést. A háború elől több mint negyvenezer ember menekült a hegyvidéki területekre.
Beszélni és olvasni tanítottak kutyákat a náci Németországban a II. világháború idején, a győzelem érdekében. A sajátos ebiskolában írás ugyan nem szerepelt a kutyatananyagban és - Jack London ide, vagy oda - énekóra sem, de szinte az összes többi alaptantárgy igen.
A főleg a muszlim országokból érkező kritikák hatására elhalasztja a Nemzetközi Tollaslabda Szövetség a kötelező szoknya viselet bevezetését a hölgyeknél.
A négy játéknap után százszázalékos teljesítménnyel már biztos csoportelső és Eb-résztvevő válogatottunk június 8-án Bosznia-Hercegovina, június 12-én pedig Észtország ellen lép pályára.
Gazdasági fordulat címmel tartanak konferenciát a kormány egyéves munkájáról; a budapesti rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök mellett előadást tart Lánczi András politológus, Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke és Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke.
Tegnap került bejelentésre a kormány és a Bankszövetség közös akcióterve, melyben eddig öt pontban sikerült megállapodni a bajba jutott devizaalapú jelzáloghitelesek megsegítésével és a piaci gátat...
A tegnapi nap folyamán bejelentették azt az öt pontból álló Otthonvédelmi Akciótervet, mellyel a kormány egyfelől a hitel-visszafizetési problémával küszködő adósoknak próbál segíteni, illetve az eddig kilakoltatási és árverezési moratórium teljes gátjába ütköző bankoknak igyekszik engedményeket tenni. A lakáspiaci sokkot elkerülendő kvótarendszer bevezetése bár valóban a legésszerűbb…
Az összes ellenőrzött Tesco-áruház 4,2 százalékában, 8 üzletben találtak kártevők jelenlétére utaló nyomokat az ellenőrök, bírságot három esetben és összesen 745 ezer forint értékben szabtak ki, továb...
Görögországban jelentősen csökkentek a kiskereskedelmi eladások márciusban, miután a kormány megszorító intézkedéseinek hatására a lakosság visszavett kiadásaiból. Mennyiségben mérve márciusban az év...
Az öngondoskodásra jelenleg nincs stratégia, miközben a magánnyugdíjpénztárak államosítása miatt a megtakarítókban megrendült a befektetői bizalom - mondta Holtzer Péter, a 2007-2009 között működő Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) elnöke a Generali Biztosító keddi budapesti nyugdíjkonferenciáján.
A németországi atomerőművek bezárása miatt félő, hogy drágulni fog a villamos energia, és nemcsak Németországban, hanem az egész közép-európai térségben - fejtette ki a cseh ipari-és kereskedelmi minisztérium szóvivője kedden.
Az elmúlt hónapokban gyengébben teljesített a réz határidős árfolyama. A hónap elején a jegyzés letörte a 23.8%-os korrekciós szintet és egy lépcsőfokkal lejjebb lépett, a 38.2%-hoz, 390-hez. (Solar Capital)
Görögországban jelentősen csökkentek a kiskereskedelmi eladások márciusban, miután a kormány megszorító intézkedéseinek hatására a lakosság visszavett kiadásaiból.
Szlovákia - Kamil Hric (17), szadista poprádi tinédzser filmre vette, ahogy hurkot köt kutyája nyakára, majd beteges vihogás közepette a ruhaszárító kötélre lógatja fel. A felvételt a legnagyobb közösségi portálon tette közszemlére, hogy minél több tetszik kattintást kapjon.
Újabb két gyanúsítottja van a miskolci paneltűznek - tudta meg a Borsod megyei internetes újság. A hírportál szerint a panel felújítását végző két cég munkatársait halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg a rendőrség.
Petárdákkal követtek el támadást egy belgiumi, egy hollandiai és egy franciaországi IKEA bútoráruház ellen hétfő este. A támadásokban senki nem sérült meg komolyabban, egy biztonsági őr és egy áruházi alkalmazott panaszkodott csak fülfájásra a robbanások után.
Bár Overdose május 21-én csak hetedik lett a Temple Stakes elnevezésű lóversenyen, a fogadóirodák a kilencedik legesélyesebbnek tartják a június 14-én Royal Ascotban sorra kerülő sprintverseny nevezési listáján szereplő 35 ló közül.
A Ben Johnson-féle izomkolosszus sprinterek kora ugyan már régen elmúlt, a jelenkor legjobb futói azonban így is rengeteg konditermi edzésen vesznek részt.
Terembérléssel és takarítással sem foglalkozott az az építőipari cég, amely ilyen tevékenységekről adott fiktív számlákat Deme Gábornak – ezt vallotta a kft. volt könyvelője a csepeli kettős gyilkosság tárgyalásán, aki 2007 végéig könyvelt a cégnek, a fiktív számlákat pedig 2008-ban állították ki.
Bár Overdose május 21-én csak hetedik lett a Temple Stakes elnevezésű lóversenyen, a fogadóirodák a kilencedik legesélyesebbnek tartják a június 14-én Royal Ascotban sorra kerülő sprintverseny nevezési listáján szereplő 35 ló közül.
Eric Boullier, a Renault csapatfőnöke úgy véli, versenyzőjüknek, Nick Heidfeldnek muszáj lenne javítania teljesítményén, az edzéseken ugyanis egész egyszerűen nem tudja kihozni a maximumot autójából.
A tegnapi nap folyamán bejelentették azt az öt pontból álló Otthonvédelmi Akciótervet, mellyel a kormány egyfelől a hitel-visszafizetési problémával küszködő adósoknak próbál segíteni, illetve az eddig kilakoltatási és árverezési moratórium teljes gátjába ütköző bankoknak igyekszik engedményeket tenni. A lakáspiaci sokkot elkerülendő kvótarendszer bevezetése bár valóban a legésszerűbb…
Az összes ellenőrzött Tesco áruház 4,2 százalékában, 8 üzletben találtak kártevők jelenlétére utaló nyomokat az ellenőrök. Bírságot három esetben, összesen 745 ezer forint értékben szabtak ki, további két esetben a bírság kiszabása folyamatban van - derül ki Fazekas Sándor írásbeli válaszából, amelyet a vidékfejlesztési miniszter egy fideszes képviselő kérdésére fogalmazott meg.
Ma van a nemdohányzók világnapja. Hazánkban évente 2000 passzív dohányos hal meg. A nemdohányzók védelmében számos szigorítás született az elmúlt egy évben. Íme, a mérleg.
Negyedik éve várja a nyár elején hagyományosnak számító Gastro Trade Expo a vendéglátóipar szakmabeli érdeklődőit, idén június 1-2-án a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban már bővített tematikára és s...
2011 áprilisában (egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hétvégi napon) a 15 évnél idősebb magyar népesség 87,8%-a, azaz 7 476 000 fő hallgatott rádiót és a naponta rádiózásra fordított idő a hallga...
Múlt heti tesztünk révén már részletesebben is megismerkedhettek a Ford Focus legfrissebb, harmadik generációjával, pontosabban annak négyajtós, 115 lóerős gázolajos 1.6 TDCI változatával. És talán emlékeznek még a cikk zárására: azt ígértük, hogy ezen a héten egy még finomabb verziót fogunk bemutatni Önöknek – és hogy a körítést még izgalmasabbá tegyük, a Focusok krémjéhez elkértük az Autó Pult…
Az MLB hétfői játéknapján ismét nyert az Arizona Diamondbacks, így hét mérkőzés óta veretlen. A New York Yankees dobója, Bartolo Colon tökéletes játékot zárt az Oakland Athletics otthonában.
Az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata szerint jogi felelősség terheli a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt fenntartóját, a korábbi oktatási minisztériumot, mert elhanyagolta ellenőrzési feladatait a Zeneakadémia felújítása során. 2012. december 31-ig az egyetem kára a projekt megvalósítása miatt mintegy 736 millió forint - írja az MTI.
Bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy tájékoztatást kérjenek tőle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi irodának.
Életkor szerint differenciálnák a családi pótlékot, de elképzelhető az is, hogy az ellátás csak bizonyos ideig, a gyerek 3-5 éves koráig járna. Ezt követően csak akkor kapná meg a család, ha újabb gyerekük születik - ez a kormány legújabb terve. A differenciálás nem új a Fidesz részéről, az előző Orbán-kormány idején nevelési ellátás, vagy iskoláztatási támogatás címén járt támogatás. A családi…
Bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét, hogy tájékoztatást kérjenek tőle arról, miért ad otthont a brüsszeli Magyar Régiók Háza a székelyföldi irodának.
Az Anna Politkovszkaja újságíró ellen elkövetett gyilkosság egyik vádlottját, Rusztam Mahmudovot elfogták Csecsenföldön - jelentette be az Eho Moszkvi ellenzéki rádió kedden, Mahmudov ügyvédjére hivatkozva.
Több mint 30 milliárd forint korkedvezmény-biztosítási járulék folyt be a költségvetésbe a veszélyes munkakörökben foglalkoztatottak után az elmúlt három és fél évben - tudta meg a Pénzcentrum.hu. Kérdés, hogy mi lenne ezzel az összeggel, ha a tervezett alkotmánymódosítás szerint a jövőben akár meg is lehetne szüntetni az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított…