2011. május 3. kedd

máj. 3
12:50
ValóVilág: Senki nem hisz a végső győzelemben (BorsOnline)
A döntő előtt egy héttel mindhárom bent maradt játékos, Jerzy, Éva és Alekosz rokonsága is hitét vesztettnek látszik.
máj. 3
12:50
Volt miniszter is érintett a kettős gyilkosságban? (+videó) (HírTV)
Tagadták bűnösségüket a csepeli kettős gyilkosság vádlottjai. Az ügy tárgyalása délelőtt a vádirat ismertetésével kezdődött meg. A bíróság a tervek szerint az elsőrendű Kun Tamást, az iskola gondnokát, valamint a bűnsegédként megvádolt gazdasági igazgatóhelyettest, Deme Gábort hallgatja meg. Deme egyébként korábban a kerület pénzügyi bizottságának szocialista tagja volt.
máj. 3
12:51
Kínai befektető segíti ki a Saabot (Infostart)
Egy alig ismert kínai autógyár, a Hawtai Motor segíti ki a komoly pénzzavarba került Saabot.
máj. 3
12:51
Nők egymás közt: Julia Roberts és Hillary Clinton a hercegi esküvőről (hirado.hu)
Vilmos herceg és Kate Middleton múlt heti menyegzője nemcsak a briteket hozta lázba: a Micsoda nő sztárja és az amerikai külügyminiszter is nézte az élő közvetítést.
máj. 3
12:52
Két hazugságvizsgálati eredménnyel cáfol Taraba (HírTV)
Két hazugságvizsgálat eredményével cáfolja az Ungvári Attila doppingügyében ellene felmerült vádakat Taraba Sándor, az UTE cselgáncsozója. A sportoló ügyvédje pontonként ismertette a poligráfos kérdésekre adott válaszokat.
máj. 3
12:54
Erőteljes inflációs nyomás az eurózónában (ProfitLine)
Két és fél éve nem látott ütemben, éves szinten 6,7 százalékkal nőttek márciusban az ipari termelői árak az euróövezetben - derül ki az Eurostat által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.
máj. 3
12:56
A Volvo után a Saab-ot is a kínaiak mentik meg (ProfitLine)
Egy alig ismert kínai autógyár, a Hawtai Motor segíti ki a komoly pénzzavarba került Saab-ot.
máj. 3
12:57
Lejtőre került az OTP, a forint is gyengül (Portfolio)
Folyamatos lecsorgás jellemezte a hazai tőzsdét kedd délelőtt, az index délig 1,4%-ot veszített értékéből. A forgalom átlagtól kissé elmaradó a BÉT-en, alig 5 milliárd forint értékben cseréltek...
máj. 3
12:58
Wells Fargo & Co - elakadt a március végén indult korrekció (ProfitLine)
Nem alakul túl jól ez az év egyelőre a Wells Fargo részvények számára. Év elején az árfolyam a tavalyi csúcsról fordult le 34 dollár közeléből és némi oldalazást követően nagyobb lendülettel indult meg lefelé. (Solar Capital)
máj. 3
12:59
Egy éve 6,25% a román alapkamat (Portfolio)
Mai döntésével sem változtatott az irányadó ráta szintjén a román jegybank, így az alapkamat továbbra is 6,25%. A döntés várakozásoknak megfelelő. A BNR épp egy éve vágta 25 bázisponttal 6,25%-ra...
máj. 3
13:03
Alig ismert kínai autógyár mentheti meg a Saabot? (Privátbankár)
Egy alig ismert kínai autógyár, a Hawtai Motor segíti ki a komoly pénzzavarba került Saab-ot. A svéd márka tulajdonosa, a holland Spyker cég keddi közlése szerint a kínai autógyár 150 millió euróval ...
máj. 3
13:03
Férfi kézilabda bajnoki döntő: A vezetőedzők nagy csatát várnak (Sport365)
Mocsai Lajos dinamikus játékot vár mindkét csapattól a ma 18 órakor Veszprémben megkezdődő férfi kézilabda Budapest Bank Liga bajnoki döntőjében. Skaliczki László, a szegediek vezetőedzője reméli, hogy csapata megnehezíti a címvédő dolgát.
máj. 3
13:05
NFL: A draft után összeállt a verhetetlen támadósor (Sport365)
Az NFL 2011-es szezon játékosbörzéjének az egyik legnagyobb nyertese a New Orleans Saint, mely megszerezte a szupertehetségnek tartott Mark Ingram jr-ot. A Chicago Bears is jól választott az első körben.
máj. 3
13:06
Sósav fröccsent Attila szemébe (BorsOnline)
Sikeres fotós volt Fekete Attila, amikor 36 évesen elvesztette a szeme világát. Zenésszé képezte át magát, legutóbb a Csillag születikben feltűnt Krizbai Tecával lépett fel.
máj. 3
13:06
Ungvári vetélytársa is poligráffal bizonyít (Blikk)
máj. 3
13:06
Szabadon választott halál (HírTV)
Hiába a terített asztal, az anorexiás fiatalok a végletekig éheztetik magukat. Undorodnak a kövérségtől, és mindent kitalálnak, hogy a környezetüket félrevezessék.
máj. 3
13:06
KDNP: legyen Szűz Mária mennybevételének napja munkaszüneti nap (Blikk)
máj. 3
13:09
Terrorizálják a csepeli kettős gyilkosság elsőrendű vádlottját? (hirado.hu)
Kun Tamás a keddi tárgyaláson nem tett vallomást, mert mint mondta: egy csuklyás férfi követte el a gyilkosságokat és ő ártatlan.
máj. 3
13:11
Szüleit és a vagyonát is elvesztette – megkezdődött a MAL Zrt. elleni per (hirado.hu)
Az októberi vöröiszap-katasztrófában életét vesztett idős házaspár fia a kártérítési per első tárgyalási napján elmondta: szüleit, és minden emléktárgyát is elvesztette.
máj. 3
13:12
2011 május havi horoszkóp (Joy)
Eláruljuk, mit ígérnek a csillagok május havára!
máj. 3
13:13
Járdacsillagászat a szegedi Dóm téren (hirado.hu)
A járdacsillagászat Magyarországon 2009-ben, a csillagászat nemzetközi éve alkalmából honosodott meg, és országszerte komoly érdeklődést váltott ki.
máj. 3
13:15
Nemzetközi kereskedés - délutáni szeminárium (Portfolio)
Érdekli a külföldi kereskedés, de nem tudja hol és hogyan kezdje? Akkor a Portfolio.hu díjmentes délutáni tőzsdeszemináriuma Önnek szól! Rendezvényünkön a külföldi kereskedést és a devizapiacokat...
máj. 3
13:15
15-20 milliós határig mentik meg a devizahiteleseket (Pénzcentrum)
Rogán Antal (Fidesz) szerint egy államilag támogatott és szabályozott rendszerben, ahol területi és időbeli kvóták is léteznek a rossz lakáshitelek kivezetésére, van lehetőség arra, hogy minden problémával külön foglalkozzanak. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, más megítélés alá kell esnie a kis, és a nagyobb értékű lakásokra felvett hiteleknek,…
máj. 3
13:15
Munkaszüneti nap lehet augusztus 15-e (hirado.hu)
Amennyiben a parlament elfogadja a KDNP-s a Michl József indítványát.
máj. 3
13:15
Így temették el bin Ladent (ATV)
Tíz éven keresztül volt Oszama Bin Laden tartózkodási helye titkos, most ugyanez vonatkozik a végső nyughelyére. Valahol az Perzsa-öböl északi részén engedte az amerikai hadsereg a holttestét a hullámok közé.
máj. 3
13:15
Jó úton a tisztább jövő felé – vezettük a Mitsubishi i-MiEV-et (Auto Pult)
Még mielőtt azonnal hátat fordítanának a Mitsubishi számos elismerést begyűjtött, ám sokak által megmosolygott teljesen elektromos (tehát zéró emissziós) városi autójának, azért érdemes megállni néhány szóra. Először is tisztázzunk valamit: az i-MiEV esetében nincs értelme ár/érték arányról, versenyképességről, vagy mindennapi használhatóságról beszélni.
máj. 3
13:17
Újabb hiba: javítani kellett Schmitt Pál határozatát (ATV)
A vezeték- és keresztnevet is javítani kellett a köztársasági elnök egyik februári határozatában, amely egy egyetemi tanár kinevezéséről szól.
máj. 3
13:21
Külföldi munka: mást vállalnánk, mint amit kínálnak? (Privátbankár)
Az elvárások és a kínálat több esetben nem találkoznak egymással, a magyarok gyenge nyelvtudása pedig szűk keresztmetszetnek számít
máj. 3
13:24
Életben maradt egy roswelli földönkívüli – fekete-fehér videó 1947-ből (BorsOnline)
Kiszivárogtattak egy rövidke video részletet, melyen állítólag az 1947-ben, Roswellben lezuhant földönkívüli látható, méghozzá életnagyságban.
máj. 3
13:24
Ungvári vetélytársa is poligráffal bizonyít (Blikk)
máj. 3
13:24
Emberi fogyasztásra alkalmatlan – a boltokba is került? (HírTV)
Árulta is az illegálisan tárolt árut annak az egyeki telepnek a tulajdonosa, ahol pénteken 2,5 tonna ismeretlen eredetű húskészítményt foglaltak le a hatóságok. Azt még vizsgálják, hogy a boltokba került-e az áruból. A telep közelében lakók elmondása szerint rendszeresen vágtak itt állatokat.
máj. 3
13:24
Nem indul a világbajnok a Girón (Blikk)
máj. 3
13:24
Tengerbe vetették bin Laden tetemét (Kripto Akadémia)
Amerikai kommandósakció végzett a világ legkeresettebb terroristájával. Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője Pakisztán területén, Abbottabad városban bujkált. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelőjének holttestét a tengerbe dobták. Bin Laden halálhírére ünneplő tömeg gyűlt össze a washingtoni Fehér Ház előtt és New Yorkban, a Ground Zerónál. Világszerte megerősítették…
máj. 3
13:26
Zagyva szamurájkardot rántott a sajtótájékoztatón (+videó) (HírTV)
Szamurájkarddal a kezében tartott sajtótájékoztatót a parlamentben a Jobbik képviselője. Zagyva György azt mondta, az Országház épületébe csak külön engedéllyel hozhatta be a fegyvert, amiből arra következtet: a rendőrség kettős mércét alkalmaz.
máj. 3
13:27
Újra Pálinkás József az MTA elnöke (hirado.hu)
Pálinkás Józsefet választotta újabb hároméves ciklusra a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára kedden az MTA 181. közgyűlésén.
máj. 3
13:27
Fűtőolaj - Újabb konszolidáció az emelkedés során (ProfitLine)
Tavaly augusztus óta nagyon stabil emelkedést mutat a fűtőolaj határidős árfolyama. A mozgás jóval kiegyensúlyozottabbnak nevezhető, mint a kőolaj esetében. Idén februárban viszont begyorsult az emelkedés és a jegyzés kilépett az emelkedő trendcsatornából és magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. (Solar Capital)
máj. 3
13:29
Obama kezébe adták bin Laden fejét - fotóval (hirado.hu)
A kompozíciót készítő agyagszobrászok korábban karácsonyi tárgyakat alkottak, de most úgy érezték, ideje váltani.
máj. 3
13:29
OECD - 2,7 százalékra ugrott az infláció márciusban (ProfitLine)
Az OECD tagállamaiban megugrott a fogyasztói árak növekedési üteme márciusban: a tizenkét havi infláció 2,7 százalék volt a februári 2,4 százalékot követően - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
máj. 3
13:31
A nap képe: így akartak drogot küldeni egy rabnak (hirado.hu)
A szappan belsejébe egy kis csomagot rejtettek a hozzátartozók, az ügyeletes főtörzsőrmesternek azt lett gyanús, hogy meg volt bontva a szappan csomagolása.
máj. 3
13:31
Kínai piac - nyoma sincs a márciusi lendületnek (ProfitLine)
A 45.40 dolláros szint körül ingadozik a kínai piacot követő FXI ETF árfolyama az elmúlt hetekben. Márciusban vissza tudott kapaszkodni a mélypontról az árfolyam, de azóta csak oldalazó mozgást látunk. (Solar Capital)
máj. 3
13:33
Kiugró vételi igény a 3 hónapos kincstárjegy aukción (Portfolio)
Február közepén volt utoljára olyan erős vételi érdeklődés a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciók sorozatában, mint ma (D110810), amelyen az 50 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre összesen...
máj. 3
13:33
Az európai PE/VC szektor - Jelen és jövő (Pénzcentrum)
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület és a Portfolio.hu 2011-ben harmadik alkalommal egyesíti erőit a régió legnagyobb iparági konferenciájának szervezésében. A HVCA szakmaisága és a Portfolio.hu piacismerete és média háttere révén, két rangos, évtizedes hagyományokra visszatekintő szakmai esemény összevonásával az esemény a közép-kelet európai régió vállalatfinanszírozási és kockázati tőke…
máj. 3
13:33
Matolcsy: Élet-halál harc az IMF-fel folytatott küzdelem (ATV)
Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi és gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF "kipaterolása" volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban.
máj. 3
13:42
Élve köpte ki a tornádó a kisfiút (BorsOnline)
Édesapja és édesanyja azt hitték, legfeljebb holtan láthatják viszont elsőszülöttjüket.
máj. 3
13:42
Marcia Cross, a született anyuka (Blikk)
A Született feleségek sztárja szenvedett terhessége alatt, úgy érezte, nem lesz jó anya
máj. 3
13:42
Féltékenységből ölte meg gyereke 17 éves anyját (Blikk)
Valószínűleg szerelemféltésből verte agyon exbarátnőjét az a brit munkás, aki nem tudta kiheverni két évvel korábbi szakításukat.
máj. 3
13:42
Szőcs Géza: hamarosan létrejön a nemzeti digitális archívum (Infostart)
A kulturális kormányzat még a magyar uniós elnökség alatt létrehozza a magyar nemzeti digitális archívumot, amely a teljes magyar kultúrkincs digitális rögzítésére és minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételére lesz hivatott - mondta Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a kétnapos siófoki Média Hungary konferencia nyitóelőadásán kedden.
máj. 3
13:42
Újabb fejezet Ungvári doppingügyében: Taraba is poligráffal cáfol (Infostart)
Poligráfos vizsgálatok eredményeivel kívánja cáfolni az ellene felvetődött vádakat Ungvári Attila doppingügyében Taraba Sándor, az UTE cselgáncsozója. A dzsúdós keddi sajtótájékoztatóján ügyvédje felsorolta a hazugságvizsgálatokon elhangzott, érintettséget vizsgáló kérdéseket.
máj. 3
13:42
Kimondták: meg akarta erőszakolni saját lányát (HírTV)
Jogerősen három év fegyházbüntetést és három év közügyektől eltiltást szabott ki a Győri Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki a vád szerint 2005-ben saját, 12. életévét még be sem töltött lányán tett erőszakot cseszneki otthonukban.
máj. 3
13:42
Szappanba rejtve küldték a drogot (Blikk)

Keresés