A zsűritől maximális pontszámot kaptak, sőt a szavazás lezárása előtt három perccel még a nézői szavazatok alapján is 52,3:47,7 százalékra vezettek, mégis csak második lett a Peller Mariann–Bereczki Zoltán páros A Nagy Duettben.
A kormány azt tervezi, hogy a megfordítanák a bizonyítási kényszert a külföldi rendszámmal autózók esetében, így az autósnak kellene bizonyítania, hogy jogosan használ külföldi rendszámot. Szakértők szerint az ötlet jó, viszont igazságtalan, ha a "szlovák rendszámot" magyarra cserélők ezúttal is jobban járnak. Ha ugyanis időben visszalépnek, a fizetendő adó felét kellene csak kifizetniük.
Szombati sikerével az FC Barcelona negyedszer nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, a labdarúgó Bajnokok Ligáját, illetve elődjét, a BEK-et. A gólkirály Lionel Messi lett.
Ha a gazdaság folyó, akkor a hitelrendszer a rév - amelyen át a gazdálkodók és a kormányok finanszírozási szükséglete közlekedik -, a révészek pedig többnyire a bankok. Ám ki viszi át a révészt a megáradt folyón? Vajon helyes-e, hogy az EU és az IMF a bajba került euróövezeti országokba tömi a pénzt mind reménytelenebbül, ahelyett - vagy inkább amellett -, hogy a másik oldalon a hitelezőket is…
Visszavonhatatlanul kitört a nyár. A lányokon a ruhák egyre lengébbek és rövidebbek. De beszélhetünk- e még egységes nyári divatról? Vagy ma már minden felvehető, amit a lányok, asszonyok az elmúlt négy-öt évtizedben viseltek?
A Magyar Hősök Emléknapjára emlékeznek vasárnap a Hősök terén. Az eseményen részt vesz Schmitt Pál köztársasági elnök is. A téren Hende Csaba honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet. Az ünnepség délelőtt 10-kor kezdődik a történelmi zászlók bevonulásával. A hősök napját 2001 óta ünneplik Magyarországon.
Egy nyilvánosságra került dokumentum szerint az olajvagyonból alapított líbiai állami befektetési alap több milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el tavaly félévkor, különböző - főként...
Rendkívüli pártkongresszus összehívását kezdeményezte Mesterházy Attila az MSZP mai választmányi ülésén. A párt elnöke június 18-át javasolta a kongresszus időpontjának. Mesterházy Attila azt mondta, a kongresszusra azért van szükség, hogy tisztázni tudják a párton belüli vitákat, és irányt adjanak az MSZP-nek. Javaslatát a választmány és az elnökség is nagy többséggel támogatta. És kétharmados…
Javier Mascherano, az FC Barcelona argentin középpályása boldogan nyilatkozott a Manchester United ellen megnyert Bajnokok Ligája döntőt követően. Öröme érthető: csapatával megnyerte azt a trófeát, ami minden futballista leghőbb vágya.
Tűz ütött ki a Delta amerikai légitársaság egyik belföldi járatán szombaton, de a lángokat gyorsan eloltották, és mindössze négyen sebesültek meg könnyebben
Az online piacra kiemelt hangsúlyt helyező 3-5 csillagos budapesti szállodák a válság időszakában is példátlan sikereket tudtak elérni: 2006 és 2010 között két és félszeresére növelték online szobaéjszakáik számát. Az internet adta lehetőségek sok tekintetben gyökeresen átrendezik a hazai turisztikai piacot - áll a BDO Magyarország online szállodaipari felmérésében....
Több díjat is kaptak magyar ingatlanfejlesztők a Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán. A magyar pályázók két kategóriában győzelmet arattak és egy...
Tízezrek ünnepelték az utcákon Barcelonában a város nagyobbik focicsapatának, Bajnokok Ligája győzelmét szombat éjjel, miután az FC Barcelona 3:1-re legyőzte a Manchester Unitedot a londoni Wembley stadionban tartott döntőben.Rendőrségi források szerint legalább harmincötezer Barca-drukker ünnepelt az 1888-ban épült diadalívnél, ahol óriás kivetítőn közvetítették a meccset. Volt pezsgőzés,…
A jobbtól kikapni nem szégyen, ezt Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője is tudja. A skót szakember csalódott volt a BL-döntőt követően, de elismerte, hogy az FC Barcelona jobb volt.
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csatára a győztes Bajnokok Ligája döntő után azt mondta, hogy nincs még vége a katalán csapat győzelmi sorozatának, mert ők még mindig éhesek a sikerre.
Tűz ütött ki a Delta amerikai légitársaság egyik belföldi járatán szombaton, de a lángokat gyorsan eloltották, és mindössze négyen sebesültek meg könnyebben - közölte az amerikai légügyi hivatal egyik illetékese.
Kibertámadás érte a Lockheed Martin amerikai óriáscég információs rendszerét, de a jelentős és elszánt támadást sikerült elhárítani - közölte a vállalat szombaton.
A szombati leállás után vasárnapra helyreállították a márciusi természeti katasztrófában súlyosan megrongálódott Fukusima-II atomerőmű 5. blokkjának hűtőrendszerét - jelentette be az erőművet üzemeltető cég, a TEPCO egyik tisztségviselője.
Tizennégy civil, zömmel gyerekek és két nő, halt meg egy NATO-légicsapásban szombaton a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölték helyi tisztségviselők. A nemzetközi erőknek hónapok óta ez volt a legtöbb civil áldozatot követelő támadása az országban.
Szökdécselő csótány, világító gomba, rozsdaevő baktérium és a "zsarnokgyík" után a Tyrannobdella rex névre keresztelt pióca szerepel az élővilág a tavalyi felfedezettjeinek tízes toplistáján - jelentették be amerikai kutatók.
Erősödéssel zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsde, miután a megelőző három hétben esett az index. A BUX 23.058,85 ponton zárt pénteken, 434 ponttal, 1,92 százalékkal magasabban az egy héttel korábbi záróáránál. A 2010. december végi 21.327 pontos értékénél pedig 1.732 ponttal, 8,1 százalékkal magasabban áll. A vezető részvények legtöbbje nyereséggel zárta a hetet, csak a gyógyszeripari…
A világon nagyüzemben folynak olyan kutatások, amelyek a Star Trek filmből ismert technológiákat igyekeznek kifejleszteni. Egy kínai fizikus most döbbenetes eredményéről számolt be: tárgyakat tud fölszippantani valamiféle sugárnyalábbal.
Két éve, a brit X-Faktorban tűnt fel először az ikerduó, a Jedward, az Eurovíziós Dalfesztivál pedig meghozta számukra a világsikert, még Barack Obamával is találkoztak.
Visszavonhatatlanul kitört a nyár. A lányokon a ruhák egyre lengébbek és rövidebbek. De beszélhetünk- e még egységes nyári divatról? Vagy ma már minden felvehető, amit a lányok, asszonyok az elmúlt négy-öt évtizedben viseltek?
Egy friss kutatás szerint az amerikaiak úgy vélik, a természetben töltött idő az egyik legnagyszerűbb dolog, amit az élet adhat. A többség ugyanakkor idő hiányában nem él a kirándulások lehetőségével, mert hátráltatná a mindennapok ügyintézését.
A Bajnokok Ligája-győztes Barcelona a legjobb csapat, amely ellen valaha játszott a Manchester United - mondta a vesztes finálé után Sir Alex Ferguson. A manchesteri játékosok is elismerték, hogy a jobb alakulat nyerte a döntőt a Wembley-ben.
A harmadik helyen érkezett célba a Wild Joe nevű hajóval a magyar egység a maxi yachtok számára kiírt, 400 tengeri mérföld hosszúságú vitorlásversenyen, amelyet a Capri közeli olasz vizeken bonyolítottak le.
Koncertek, játékok, bábszínház, állatsimogatás, ugrálóvár, kézműves foglalkozások - csak néhány azok közül a gyermeknapi programok közül, amelyekre országszerte várják a kicsiket.
Csak az összetartozás és egymás méltóságának tisztelete hozhat nyugodt és békés jövőt Magyarország számára - emelte ki Tőkés László és Lomnici Zoltán a magyar hősök emléknapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában.
Talán már senkit sem kell győzködni, hogy mennyire veszélyes figyelmetlenség antivírus szoftver nélkül számítógépet működtetni. Most az egyik legjobb nevű gyártó, az Eset letölthetővé és őszig ingyenesen használhatóvá tette a beta programjait.
Az országos demonstrációtól sem riad vissza a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szervezete, amennyiben a kormány nem hajlandó velük érdemi párbeszédet folytatni az őket érintő kérdésekről.