Lemondott a rendészeti szervek sztrájkbizottságának vezetői tisztségéről Kónya Péter. A sztrájkbizottság új vezetője Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke lett.
Két-három éven belül megtérül a Mol-részvények visszavásárlására költött pénz - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy budapesti konferencián.
Okostelefonokra letölthető életmentő szoftvert fejlesztett ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - jelentette be Győri Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
A rendőrség megerősített létszámmal biztosítja Mezőkövesden szombaton a Diósgyőr labdarúgócsapatának vendégszereplését, ezen a mérkőzésen eldőlhet, hogy a DVTK feljut-e az NB-I-be.
A címvédő olasz Francesca Schiavone továbbjutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a kínai Peng Su-aj (Peng Shuai) betegség miatt feladta a pénteki mérkőzést.
A magyar munkavállalóknál sajátos képet mutat a munkahelyi nyomás érzékelése: világszinten hazánkban az egyik legalacsonyabb a munkavállalók elkötelezettsége munkahelyük felé - állapította meg a GfK Nemzetközi Alkalmazotti Elkötelezettség 2011 felmérése....
Gumilövedékekkel és gumibottal lépett fel pénteken a spanyol rendőrség a Barcelonában összegyűlt tüntetők ellen, akik a gazdasági válság negatív hatásai ellen tüntetnek a spanyol város főterén. A rohamrendőrök akkor avatkoztak közbe, amikor ötven fiatal a földön ülve próbálta megakadályozni, hogy a város köztisztasági szolgálata felszámolja a sátortáborukat a Plaza de Cataluna téren.
Egyedül a teátrumot jelenleg megbízott vezetőként irányító Forgács Pétert terjesztették személyi javaslatként a testület elé, ahol egyhangú szavazással 22 voksot kapott. Az új vezető megbízatása július 1-jétől 2016. január 31-ig szól.
Ramon Calderon Jorge Valdano védelmére kelt. A katalán ONA FM rádióállomásnak adott interjújában a Real Madrid korábbi elnöke hevesen kritizálta utódát, Florentino Pérezt, s Adolf Hitlerhez hasonlította José Mourinhót.
A családgondozó bejelentése után vették őrizetbe a rendőrök azt a koppányszántói férfit, aki erőszakkal közösült 12 éves unokájával, s a gyermeket teherbe ejtette.
Lemondott a rendészeti szervek sztrájkbizottságának vezetői tisztségéről Kónya Péter. A sztrájkbizottság új vezetője Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke lett.
Egyelőre kevesen sejtik, mi sül ki abból, hogy az új önkormányzati rendszert előkészítő "ötletrohamban" keverednek a racionális igazgatási és városüzemeltetési változtatások a politikai megfontolásokkal. A jelenlegi struktúra átalakítása eldöntött, miközben még az is lehet, hogy az ésszerűsítést hangoztató kormánynak, illetve az államosítástól tartó ellenzéknek egyaránt igaza van.
A demencia szót sokan az időskori elbutulással azonosítják. Legtöbbeknek egyetlen betegség jut eszükbe e szó hallatán, az Alzheimer-kór. Pedig érdemes tudni, hogy számos más oka is lehet a demencia kialakulásának.
A címvédő olasz Francesca Schiavone továbbjutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a kínai Peng Su-aj (Peng Shuai) betegség miatt feladta a pénteki mérkőzést.
Egyelőre nem terveznek szigorítást a hazai zöldség- és gyümölcspiacokon, mert főleg hazai termés található a piacon - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Gúzsba kötő ígéretekkel, részletes program hiányában és tévesen értékelt globális helyzettel vágott bele a kormányzásba a választásokon taroló koalíció. Bő fél év a mozgástérkereséssel telt el,...
Nemrég érkezett a hír, miszerint az új 911-es Porsche minden példánya alapfelszereltségként kap majdlendkerekes KERS (Kinetic Energy Recovery System) rendszert, most pedig arról számolhatunk be, hogy a Volvo is hasonló szerkezetet fejleszt, amellyel olcsóbban ugyan, de érdemi fogyasztáscsökkenés érhető el.
Kínai cég miskolci beruházásáról írt alá szándéknyilatkozatot Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere a napokban a távol-keleti országban tett látogatásakor, a beruházás összege várhatóan megha...
Okostelefonokra letölthető, életmentő szoftvert készített a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Rajta lesz, hogyan kell újraéleszteni, és a mentőket - külföldön a helyieket - is egy gombnyomással lehet hívni - mondta el az InfoRádiónak Győri Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke.
Újjászervezi a kormány az érdekegyeztetés elavult rendszerét. Egy hatékonyabb, a gazdaság és a társadalom teljes egészét lefedő új szervezetet, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot hozza létre, amely három, eddig egymással párhuzamosan működő fórumot egyesít - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A szakszervezetek szerint ez visszalépést jelent.
Büntetőeljárás indult egy nagykanizsai férfi ellen, akit 14 éves lánya jelentett fel, mert többször bántalmazta, legutóbb pedig haza sem akarta engedni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Danielle Steel új regénye, az Örökség rávilágít arra, hogy hiába próbálod megtervezni az életed előre, történhet valami a jelenben és a múltban is, ami egy pillanat alatt keresztbe tehet mindennek!
Sztojka Iván magából kikelve őrjöngött a bíróságon a Cozma-per ma délelőtti tárgyalásán. Obszcén szavak kíséretében azt ordította, hogy ő nem gyilkos, és kérdőre vonta az ügyésznőt, hogy miért mond ilyet. Végül kommandósok fogták le, és vitték ki családtagjaival együtt, akik szintén hangoskodtak.
A méltán világhírű modell, Kate Moss fotóiból rendeztek kiállítást a divat fővárosában, Párizsban. Gratulálunk Kate! Már majdnem olyan híres vagy, mint Mona Lisa.
A kormány 1,98 milliárd forintot biztosít a cukorrépa-termesztők támogatására a költségvetésből - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
Válságtanácskozást hívott össze a görög köztársasági elnök pénteken, Karolosz Papuliasz pártokon átívelő konszenzust próbál elérni a minden eddiginél keményebb megszorítások végrehajtásához.
Miközben az amerikai cégfelvásárlási piac elemében van, és sorra érkeznek a dollármilliárdos tranzakciók, addig Európa haldoklik, hiszen az első negyedévben csak 17 milliárd dollárt fektettek be a...
Lemondott a rendészeti szervek sztrájkbizottságának vezetői tisztségéről Kónya Péter. A sztrájkbizottság új vezetője Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke lett.
Jemenben tovább folytak a tüntetések, sokan már menekülnek a fővárosból. Ezzel párhuzamosan, a tüntetések által rázott Szíriából olyan hírek szivárogtak ki, hogy az elnök neje Londonba menekült - egy kormányközi lap azonban igyekezett ezt cáfolni. Arab portálokból tallózunk.
A korábbi forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore a spanyol AS című napilapnak nyilatkozva elmondta, habár hiányzik neki a királykategória, nincsenek tervei a visszatérésre.