Újabb emberi jogi visszaélésekre derült fény Kínában. A Jixi munkatábor egy 54 éves elítéltje azt állítja, hogy internetes játékot kellett játszania, hogy ezzel gyűjtsön pontokat a börtönőröknek, akik utána azt valódi pénzre váltották.
Hivatalosan a világ legszebb nője a Maxim férfimagazin szerint, karrierje kezdetén mégis kivetnivalót találtak a divatkreátorok kifogástalan alakján, amelyet szerintük babaháj csúfít el, ezért jobban tenné, ha leadna néhány kilót.
Lázárföld—Belgrád — Amatőr hibán bukott le csütörtökön a délszláv testvérháború legkeresettebb háborús bűnöse, Ratko Mladić (68); egy besúgó a gyűrűjéről ismerte fel a vajdasági Lázárföldön (Lazarevo), rokonainál bujkáló tábornokot.
A Tárki adatai szerint nagyjából ugyanolyan erős az előítélet a romákkal szemben, mint 15 éve volt, bár vannak pozitív jelek is. Bernáth Anikó kutató az InfoRádiónak elmondta, hogy a többség negatívan gondol az idegenekre, a határon túli magyaroknak ugyanakkor a többség megengedné a letelepedést.
Június elsejétől csaknem félszáz gyógyszer ára csökken – erősítette meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pénteken a Népszabadság aznapi számában megjelent információt.
Az egykori legfiatalabb profi ökölvívó világbajnok, Mike Tyson Argentínában furcsa szerepkörben tűnt fel egy televíziós táncversenyben feleségével, Lahika Spencerrel.
Néhány nap van hátra, és lezárul a Családi Kaleidoszkóp elnevezésű fotópályázat. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium célja az, hogy bemutassák a családban meglévő értékeket.
Az euróval és a dollárral szemben e heti csúcsa, míg a svájci frankkal szemben e heti mélypontja közvetlen közelében "zárta" a hetet a forint ma délután a bankközi piacon. Az alpesi deviza a görög...
Sikertelen volt a péntekre összehívott válságtanácskozás, nem született megegyezés a politikai pártok között - jelentette be a görög kormányfő. A kormányzó szocialista párt és az ellenzéki pártok...
Az IMF vezérigazgatói posztjának legesélyesebb jelöltje, Christine Lagarde szerint a nemzetiségnek nem szabad döntő tényezőnek lennie az új IMF-vezér kiválasztásánál. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adósságválságtól sújtott európai országok helyzetének ismerete - véleménye szerint is - előnyt jelenthet.
Mint arról beszámoltunk, az Újpest együttese a mai napon úgy döntött, nem hosszabbít szerződést Rajczi Péterrel, így a rutinos csatár június 30-án szabadon igazolhatóvá válik. Az alábbiakban azt boncolgattuk, hol folytathatja pályafutását a támadó.
Augusztusi esküvőjén új keblekkel áll oltár elé Csifó Dorina. A Barátok közt hajdani Noémijét, aki huszonkét évesen megy férjhez, elkísértük a klinikára, ahol egy órán belül kétszeresére nőt a melle.
Budapest ‒ Több mint két évtizede él boldog párkapcsolatban Keresztes Ildikó (46) és Kicska László (46), az Edda gitárosa, ám gyerekük még mindig nem született.
Jelenleg nincs olyan szabályozás, amely meghatározná a nyári táboroztatás rendjét. Ezen kíván változtatni Mihalovics Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos, aki még a 2012-es táboroztatási időszak előtt szeretné elfogadtatni - az őszre tervezett parlamenti vitát követően - az erről szóló törvényt - hangzott el május 27-én, egy budapesti játszótéren…
Lejáratának napján újabb négy évre meghosszabbította az amerikai kongresszus a terroristagyanús személyek titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelését engedélyező PATRIOT (hazafi) törvény hatályát - jelentették pénteken az amerikai lapok.
Hűtlen kezelésnek minősítette a HM EI Zrt. belső jelentése a tárca egyik, azóta már megszűnt hivatala által megrendelt és kifizetett, ám soha be nem szerelt riasztóberendezések ügyét - tartalmazza a pénteken az MTI birtokába jutott dokumentum.
Életét vesztette egy kamion sofőr, péntek kora délután, a 37-es főúton, Sárospatak közelében, mikor egy árokba hajtó társa segítségére sietve kiszállt járművéből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,61 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 23058,85 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma alacsony volt, mindössze 8,4 milliárd forint értékben...
Az X-Faktor döntősei közül elsőként Takács Nikolasnak sikerült tető alá hoznia egy saját önálló koncertet. Az énekes elárulta, hogy Keresztes Ildikót kihagyta a műsorból.
Rendőrök vonták csütörtök este kérdőre Szabó Imre volt szocialista környezetvédelmi minisztert egy 2008-as szlovákiai szén-dioxid-kibocsátási kvótaüggyel kapcsolatban. Az MSZP-s politikus Hír Televíziónak azt mondta: a V4-ek találkozóján nem volt árkérdésben egyeztetés, megegyezés.
A Nyolcak nevében Nicolas Sarkozy francia elnök mintegy 40 milliárd dolláros pénzügyi csomagot ajánlott fel „az arab tavasz” támogatására – közölte pénteken Dzsallúl Ajed tunéziai pénzügyminiszter.
Ha a nyugdíjazást követően három éven belül nem indít pert a túlórapénzekért, az egykori munkavállaló követelése elévül. A túlórapénzről csak akkor lehet lemondani, ha valaki már megkapta azt. Ha a munkáltató aláíratott egy papírt a munkavállalóval, hogy lemond a túlóradíjról, azt harminc napon belül meg lehet támadni kényszerítés és fenyegetés címén....
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, időbe telik majd, amíg a legutóbb elvégzett csapaton belüli átszervezések hatásai visszatükröződnek majd a versenypályán.
Az érdekegyeztetés új rendszerének kialakításakor ügyelni kell a részletekre, de szükség van az érdekegyeztetés új komplex rendszerének kialakítására - vélekedett Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) ügyvezető elnöke pénteken. Az új rendszer kialakítása támogatható, ám az új rendszer működési minőségéről a részletszabályok alkalmazása dönt majd, tette hozzá.
Jobban meg kell ismerni a térség országainak történelmét, a régió államainak kölcsönösen tisztelniük kell egymást, ez jelentős lépés a békés Közép-Európa megteremtése felé - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter
A soros magyar EU-elnökség utolsó budapesti parlamenti rendezvénye a vasárnap kezdődő úgynevezett COSAC elnökségi találkozó lesz, amelyen az uniós tagállamok parlamentjei európai ügyi bizottságainak képviselői vesznek részt; a tanácskozáson hétfőn felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
Az Albacomptól a napokban a spanyol Manresához szerződött Hanga Ádám, illetve a Sopronból a szintén spanyol Valenciához igazolt Honti Kata lett az elmúlt idény legjobb kosarasa a szövetség (MKOSZ) elnöksége szerint. Az MKOSZ pénteki tájékoztatása alapján a férfiaknál a szolnoki Pór Péter, a nőknél pedig a soproni Székely Norbert lett a szezon edzője.
A közép-európai államfői csúcstalálkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a térségben 1989-90-ben megkezdődött demokratizálási folyamat nem ért véget, és szükség is van arra, hogy tovább folytatódjon megváltozott körülmények között - mondta péntek délutáni sajtóértekezletén Varsóban a találkozó házigazdája, Bronislaw Komorowski lengyel elnök.
Elutasította a görög kormány újabb megszorító csomagját az ellenzéki Új Demokrata Párt vezetője az követően, hogy az ország parlamenti pártjainak vezetői megegyezés nélkül zárták az ország gazdasági n...