Főként állami döntésről van szó a MOL korábban orosz kézen lévő pakettjének megvásárlása kapcsán, egyelőre viszont nem lehet eldönteni, hogy jól vagy rosszul cselekedtünk - véli Csaba László...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Erdős Tamás, az Állami Nyomda Nyrt. Igazgatósági Elnökének közeli hozzátartozója a Concorde közreműködésével 2011. május 25-én 1290 darab Állami Nyomda részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 770...
Megérkezett csütörtökön a szerbiai háborús bűnökkel foglalkozó különleges törvényszék belgrádi épületébe Ratko Mladics, és megkezdték kiadatási eljárását - értesült az AFP francia hírügynökség egy bírósági forrásból. A háborús bűnökkel gyanúsított egykori szerb katonai parancsnokot csütörtök hajnalban fogták el egy szerbiai településen, ahol családtagok bújtatták.
Kínos helyzetbe került egy nő, akit Tihuánában tartóztattak le a rendőrök, el kellett döntenie ugyanis, akár bűnös, akár ártatlan, hogy levetkőzik, és szabadon engedik vagy fogságban marad.
Az állam jó befektetésnek tartja a Mol-részvényeket, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy a kisbefektetőknek is megéri követni a példát. Persze a részvényáraknak idővel lökést is adhat, ha az állam is tulajdonos
Csütörtökön egyhangúlag lemondott a Győri Audi ETO kézilabdaklub elnöksége, az új vezetőségi tagokat a tervek szerint a június 9-i közgyűlésen választják majd meg.
A tervezett május végi időpont helyett leghamarabb június első felében kerülhet újra a kabinet elé a felsőoktatási törvény koncepciója - tudta meg az MTI kormányzati forrásból. Első olvasatban április 13-án tárgyaltak a koncepcióról.
Dominique Strauss-Kahn védői olyan információkhoz jutottak, amelyek "súlyosan aláaknázhatják" az IMF volt vezérigazgatóját szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány szavahihetőségét - állították a manhattani ügyészséghez írt, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelükben a vádlott ügyvédjei.
Az alacsony fizetéseket és az egyre áldatlanabb munkakörülményeket tették szóvá az egészségügyi szakdolgozók a Komárom-Esztergom megyei Várgesztesen rendezett kongresszusukon. Az ágazatban attól tartanak, ha nem lehet újra népszerűvé tenni az egészségügyi szakmákat, az utánpótlás hiánya egyre nagyobb problémát jelent majd.
Az Egyesült Államok csütörtökön üdvözölte, hogy Szerbiában őrizetbe vették Ratko Mladicsot, a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűncselekményekkel vádolt parancsnokát és várja kiadatását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Hozzájuk csatlakozott még a német kormány, Szlovákia, Dánia és Svédország is. A boszniai Szerb Köztársaság első emberei visszafogottabban nyilvánítottak véleményt.…
A magyar gazdaság kinőheti a hiányt, ennek feltétele, hogy a gazdaság stabilan 3 százalékkal nőjön, és az infláció is ezen a szinten legyen. Az euró ára a következő hónapokban a 260-270 forintos...
Tavaly tovább emelkedtek a külföldi tőkebefektetések Európában, már meghaladták a válság előtti szintet - derült ki az Ernst and Young MTI-hez eljuttatott jelentéséből.
Az LMP benyújtotta országgyűlési határozati javaslatát az iskolabezárási moratórium meghirdetésére, ebben kezdeményezik azt is, hogy a kormány hozzon létre iskolamentő alapot - közölte a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bízik abban, hogy az FIA zöld utat ad jövő heti ülésén a szezon elején elmaradt Bahreini Nagydíj előtt, és a futam megrendezésre kerülhet az idei évben.
Az előző szezonban szerepelt játékosok közül öten maradtak a Seat Lami-Véd Győr NB I-es kosárlabdacsapatának tagjai, heten pedig most érkeznek a gárdához - jelentette be Tapodi Péter klubigazgató csütörtökön.
Akár 100 ezer forintot is fizethet a Miskolci Egyetemen az a hallgató, aki háromszor vagy annál többször vett fel egy tantárgyat tanulmányai során - hangzott el az RTL Híradóban.
Az amerikai hatóságok legfrissebb, csütörtöki adatai szerint 232 embert tartanak eltűntként számon, a Joplin városát elpusztító tornádó után. A 115 halálos áldozat közül eddig mindössze egyet sikerült azonosítaniuk.
Szerbiában, csütörtökön 5 óra tájban elfogták a délszláv háború (1992–1995) egyik kulcsfiguráját, Ratko Mladics boszniai szerb tábornokot. A 16 éve keresett, nemrég agyvérzésen átesett Mladicsot rokonainál, Lazarevo központjában tartóztatták le.
Az Európai Unió magyar elnökségének célkitűzései összhangban vannak azokkal a feltételekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a nagyvárosok a nemzetközi gazdasági válság utáni helyzetből megújulva emelkedjenek ki – hangoztatta Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője Brüsszelben csütörtökön azon a konferencián, amelyen Budapest mutatkozott be.
Hogy kezelik az EHEC fertőzést? Milyen tüneteket okoznak a kórokozók? Hogy lehet védekezni a fertőzéssel szemben? Cikkünkben megtalálja a választ az EHEC-baktériumok által okozott fertőzéssel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre.
A grúz elnök külföldi erőket gyanúsít az országban öt napja zajló tüntetések megszervezésével. Tbilisziben szerda este is könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatták szét az államfő távozását követelőket. A demonstrálók viszont botokkal támadtak a rendőrökre. Az összecsapásban 37-en sérültek meg.
Az ír John Banville regényíró kapta a nagy presztízsű Franz Kafka-díjat. A díj odaítéléséről nemzetközi zsűri döntött, amelynek többek között Marcel Reich-Ranicki tekintélyes német irodalomkritikus és John Calder brit kiadó is a tagja volt.
Az államháztartáson kívüli elszámolás ellenére az állam és a magánszféra együttműködésében (PPP) megvalósult fejlesztések a tapasztalatok szerint bújtatott államadósság-növelő tényezők, amelyeket a kormány újra fog tárgyalni, és meg fog szüntetni - jelentette ki Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkára
Szerbiában letartóztatták a népirtással és háborús bűncselekményekkel vádolt Ratko Mladicsot. A Boszniai Szerb Köztársaság hadsereg-parancsnoka 16 évig bujkált a nemzetközi elfogatóparancs elől. A szrebrenicai népirtás miatt a Hágai Nemzetközi Törvényszék előtt kell felelnie tetteiért. Szerbia egy héten belül kiadja a gyanúsítottat.
Mohamed Bin Hammam, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökjelöltje azt szeretné, hogy a megvesztegetés vádjával ellene indított vizsgálatot terjesszék ki riválisára, a FIFA jelenlegi vezetőjére, Joseph Blatterre is.
Szerda óta a városfejlesztést érintő ügyeknek is külön felelőse van, miután a Fővárosi Közgyűlés főpolgármester-helyettessé választotta Hutiray Gyulát.
A Los Angeles Lakers bejelentette, hogy szerződést kötött a Cleveland Cavaliers egykori vezetőedzőjével, Mike Brownnal, így a fiatal szakember lesz Phil Jackson utódja a kaliforniai alakulatnak.
A világ gazdaságilag legfejlettebb 7 országa és Oroszország (G8) csütörtökön megegyezett abban, hogy rendszeres biztonsági teszteket végez atomerőműveiben - jelezte Angela Merkel német kancellár a G8 deauville-i találkozójának első napján.
Csak a jövő hét elején ismertetik a lakáshitelesek megvédésére tervezett kormányzati és banki intézkedéseket. Orbán Viktor kormányfő külföldi útja után maga ismerteti a tervezetet.
A francia first lady már nem titkolja terhességét. Carla Bruni-Sarkozy csütörtökön jelent meg először úgy nyilvánosan, hogy öltözéke nyilvánvaló tette: gyermekáldás elé néz a francia elnöki pár.
Mohamed Bin Hammam, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökjelöltje azt szeretné, hogy a megvesztegetés vádjával ellene indított vizsgálatot terjesszék ki riválisára, a FIFA jelenlegi vezetőjére, Joseph Blatterre is.
Az elmúlt nyolc év szocialista vezetése alatt az ország államadóssága 53 százalékról 82 százalékra nőtt. A második Orbán-kormány kiemelt céljául tűzte ki az államadósság csökkentését.
A Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége (SZMTSZ) megütközéssel fogadta, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítása után is megmaradtak a nem államnyelven folytatott televíziózást érintő korlátozások.