Várhatóan késő őszre befejeződhet azoknak a békaátjáróknak, illetve –terelőrendszereknek a kiépítése, melyekre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ez év tavaszán nyert több mint 462 millió forint támogatást a Környezet és Energia Operatív Program élőhely-rehabilitációs támogatási keretéből – közölte a természetvédelmi szervezet igazgatója szerdán.
Magyarországon nem reformok végrehajtása, hanem az ország újjászervezése történik, s az embereket a kormány nem arról próbálja meggyőzni, hogy egyes intézkedéseket vagy döntéseket támogassanak, hanem arról, hogy át kell szerveznünk az egész országot - mondta szerdán Orbán Viktor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen…
A magyar orvosok már tudják, miben halt meg a 16 éves Batyi Klaudia, de nem tisztázott okból nem mondhatják meg a szülőknek. A lány március közepén, angliai osztálykiránduláson lett rosszul és reggelre meghalt.
A nemzetközi közösség nem az iszlám, hanem a terror ellen visel háborút - mondta szerdai londoni beszédében Barack Obama amerikai elnök, aki az európai történelmi közelmúlttal összefüggésben felhívta a figyelmet a populizmus és a nacionalizmus veszélyeire is.
Estére nem változott jelentősen a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest: megállt a napközben tapasztalt gyengülés. A dollárhoz és a japán jenhez képest viszont árnyalatnyit gyengült a magyar fizetőeszköz.
A nemzetközi közösség nem az iszlám, hanem a terror ellen visel háborút - mondta szerdai londoni beszédében Barack Obama amerikai elnök, aki az európai történelmi közelmúlttal összefüggésben felhívta a figyelmet a populizmus és a nacionalizmus veszélyeire is.
Vona Gábor szerint a Fidesz az elmúlt egy évben becsapta a választóit, ezért a pártelnök egy szerdai debreceni lakossági fórumon azt kérte, hogy az emberek támogassák a Jobbik jelöltjét a városban tartandó időközi önkormányzati választáson.
Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán hivatalában fogadta a Magyar Írószövetség elnökét, akivel a magyar nyelv védelmében és az olvasás népszerűsítésében kifejtett munkájuk összehangolásáról állapodtak meg.
Manu del Moral személyében egy újonc került be az Európa-és világbajnok spanyol labdarúgó-válogatott Venezuela és Egyesült Államok ellen készülő keretébe.
Medve merészkedett be egy faluba Szlovákiában, a magyar határ közvetlen közelében. A közeli hegyekben élő állat nagy riadalmat okozott, de befogták és visszavitték az erdőbe. Egy másik barna medve széttépett egy kutyát is, őt még nem sikerült befogniuk a rendőröknek. Kiderült: valószínűleg a medvék testvérek.
Az eredetileg másodikként célba ért Diego Ulissi nyerte meg szerdán a Giro d,Italia kerékpáros körverseny 17. szakaszát, miután a sprintbefutóban győztes, szintén olasz Giovanni Viscontit lökdösődés miatt visszasorolták.
Budapest - Próbálta tartani magát, de teljesen összeomlott Barbara (25). Alekosz (32) szerda esti döntése után ugyanis, Magdi (25) mellett neki kellett távoznia a villából, amire egyáltalán nem volt felkészülve a fiatal lány.
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke nem ért egyet a Magyar Rezidens Szövetség módszerével, mert az veszélyeztetheti a betegellátást. Csiba Gábor a többi között a hamburgeradóból származó forrásból emelné az egészségügyi dolgozók bérét. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint nem elég csak az orvosok bérét emelni, az összes egészségügyi dolgozóét kellene.
Az eddigi 20 százalékról a jövőben 15 százalékra csökken a kisebbségi nyelvhasználati küszöb Szlovákiában – döntött a pozsonyi parlament szerdán, amikor elfogadta a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását.
Az egymásra figyelés fontosságáról beszélt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az eltűnt gyerekek ügyének szentelt szerdai brüsszeli rendezvényen, az Európai Parlament székházában.
A Reuters értékpapírpiaci szakemberek körében végzett felmérése szerint a görög adósságok esetleges átütemezése az eurozóna bankrendszerére is hatással lesz, annak hatására ugyanis a feltőkésítések...
A könnyes szemmel sétált az űrben egy amerikai űrhajós szerdán - jelentette be az amerikai űrhivatal, a NASA szerdán, miután az Endeavour űrrepülőgép legénysége harmadszor is kilépett a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,06 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 22.779,23 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Moszkva, 2011. május 25., szerda (MTI) - Öt éve vár valakit egy farkaskutyára emlékeztető gyönyörű, szürke eb Perm közelében egy országút mellett: télen nyáron figyeli a közeledő autókat, néz utánuk.
A magyar kormány folytatni kívánja a keleti nyitást gazdasági téren: ennek jegyében találkozott szerdán Orbán Viktor miniszterelnök koreai és a japán kollegájával Párizsban.
Az Európai Központi Bank (EKB) figyelembe veszi az esetlegesen megjelenő újabb inflációs nyomást monetáris politikájában - mondta Mario Draghi, az EKB kormányzótanácsának tagja szerdán.
Várpalota - Alig két hét múlva, június 9-én elkezdődik a nyár első nagy fesztiválja, az 5. Pannónia Fesztivál Várpalotán. A sztárok azonban nemcsak a zenélésre és a bulizásra készülnek, egy igazán nemes cél is lázban tartja őket.
Elsősorban partnereket keres a főváros a fejlesztési elképzeléseihez, újabb banki hitellel nem számol a városvezetés - mondta Hutiray Gyula megválasztott főpolgármester-helyettes a német gazdasági klub rendezvényén. Szerinte nagy valószínűséggel 2015 első negyedévétől lehet majd utazni a 4-es metróval.
Június 21-én tartják az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András színész-műsorvezető büntetőügyének másodfokú tárgyalását, illetve hirdetik ki a jogerős ítéletet a Pest Megyei Bíróságon – közölte Kende Katalin szóvivő szerdán.
Erősödik az aggodalom Németországban a rohamosan terjedő hasmenésjárvány miatt. A hatóságok fokozott elővigyázatosságra intenek, hangoztatva ugyanakkor, hogy pánikra nincs ok. Magyarországon szerdáig nem jeleztek olyan esetet, amelyet összefüggésbe lehetne hozni a Németországban zajló, súlyos szövődménnyel járó hasmenéses járvánnyal.
Elsősorban partnereket keres a főváros a fejlesztési elképzeléseihez, újabb banki hitellel nem számol a városvezetés - mondta Hutiray Gyula megválasztott főpolgármester-helyettes szerdán a német gazdasági klub (Deutscher Wirtschaftsclub) rendezvényén, Budapesten.
Néphagyományok, néprajz. Lehet-e és miként szerves része az oktatásnak? Hogyan szerettethetjük meg az óvodában? Miként segíti a valóságismeretet, a kapcsolatkultúrát, a történeti szemléletet fejleszteni az általános és középiskolában? Vagy éppen mi a szerepe a mérnökképzésben a népi építészetnek? Adás:2011. május 25. szerda 17.302011. május 26. csütörtök 10.302011. május...
Az amerikai Energia Információs Ügynökség múlt heti statisztikái szerint az amerikai nyersolajtartalékok 0,6, a benzintartalékok 3,8 millió hordóval emelkedtek, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó...
A Déli Áramlat projektben részt vevő vállalatok képviselői és uniós vezetők tárgyaltak a gázvezeték projektről szerdán Brüsszelben - írja a Gazprom MTI-hez eljuttatott közleménye. Az EU energiaügyi...
A szívinfarktust napjainkban mondhatjuk népbetegségnek is, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek között az első helyen szerepel, és sajnos sok esetben halálhoz vezet.