Budapest - Mindent megtesz Gigi (21) azért, hogy kihasználja a hirtelen jött népszerűségét. A volt villalakó ugyanis azok után, hogy lehetőséget kapott a Cool Tévénél – az Alekosznak való című műsort vezeti –, újabb merész lépésre szánta el magát: énekes szeretne lenni.
A heves zivatarok miatt, amelyeket jégeső, valamint viharos szél is kísérhet, a Nyugat-Dunántúlt leszámítva az ország egész területére kiadta a citromsárga riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) - közölte Fehér Tamás, az OMSZ veszélyjelző munkatársa hétfőn az MTI-vel
Négy évfolyamon, idén immár tizedik alkalommal mérik fel a diákok készségeit, kompetenciáit május 25-én - hangzott el az Oktatási Hivatal (OH) május 23-án tartott sajtótájékoztatóján. Két évvel ezelőtt vezették be azt a módszertani, jogi innovációt, melynek eredményeképpen az idén először összevethető az iskolák és a tanulók jelenlegi és korábbi teljesítménye - mondta el Princzinger Péter, az OH…
Budapest — Nyugdíj vagy sztrájk! Pintér Sándor belügyminiszternek némiképp sikerült megnyugtatni a rendvédelmisek kedélyét, akiktől a korkedvezményes nyugdíjazás jogát készül elvenni a kormány. Ám a kabinet keddi döntésétől függ, hogy lemondanak-e a sztrájkról az egyenruhások. Részleteket sem a sztrájkbizottság vezetője, Kónya Péter, sem a miniszter nem árult el.
A Vörösök sérült középpályása ezúttal nem a stadion VIP-helyiségében nézte végig az Aston Villa ellen 1-0-ra elveszített angol bajnokit, hanem saját drukkerei közül.
Komáromban telefonközpont-rendszer telepítése miatt jelentette fel az előző városvezetést a pénzügyi bizottság fideszes elnöke. A belső vizsgálat szerint a közbeszerzési eljárások és szóbeli tanácsok több száz millió forintos vagyoni hátrányt okoztak a városnak.
Közzétettek a világhálón egy olyan felvételt, amelyen az látható, hogy egy férfi megrongálja az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) budapesti székházának a falát. Ezzel összefüggésben ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a szervezet korábbi elnöke, Kolompár Orbán, az ORÖ-ben ellenzékbe szorult MCF Roma Összefogás Párt elnöke, aki a képsorokat levetítette sajtótájékoztatóján.
„Az iskolák szűken mérik be a tehetséget, ezért mondják ma Magyarországon, hogy a diákok öt százaléka tehetséges, pedig 25 százalék lehetne” – nyilatkozta Dr. Czeizel Endre
A korkedvezményes nyugdíjért tüntet mintegy ötszáz volt és jelenlegi rendvédelmi dolgozó a Parlament előtti Kossuth téren, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének szervezésében.
Pályázhatnak az idén is "Fogyatékosság-barát Munkahely" elismerésre azok a munkáltatók, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat - közölték a pályázat kiírói hétfőn az MTI-vel.
Ismét indokolni kell a kormánytisztviselők és a köztisztviselők felmentését, akik méltatlanságra és bizalomvesztésre hivatkozva is meneszthetők lesznek. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba: a befizetett összeg csökkenti a személyijövedelemadó-alapot, a vállalkozások pedig költségként számolhatják el azt.
Tart még a károk felmérése Baranyában, ahol jégeső pusztított és félméteres víz hömpölygött az utakon a nagy mennyiségű eső után. Kozármislenyen, Egerágon valamint Szemelyen is jég verte el a veteményeseket és gyümölcsösöket, a víz sarat és törmelékeket sodort magával az úton.
Tüntetéssel zárják a tanévet a pedagógusok. Június 5-én, pedagógusnapon vonulnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elé. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta: a figyelemfelkeltő demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a kormány egyeztessen velük a készülő közoktatási törvény tervezetéről.
A japán elektronikai óriás, a Sony a jelenlegi, 2012 márciusában véget érő pénzügyi évében a korábban vártnál sokkal alacsonyabb profitszámokat jelzett előre legfrissebb kitekintésében. A ma...
Egyre többen hívják fel figyelmünket az interneten leselkedő veszélyekre. Kevesen tudják, hogy a közösségi oldalakon közzétett bántó cikizések a Bűntető Törvénykönyv szerint zaklatásnak minősülnek! Ezért az koránt sem gyerekjáték figyelmeztet minket Stanka Mária rendőr őrnagy a Police.hu-n közzétett közleményében....
A rezidensek ügyében egyelőre nincs megegyezés. A pályakezdő orvosok érdekképviselete nem kapott konkrét ígéreteket Szócska Miklós államtitkártól. Úgy látják: a kormány nem tud olyan eszközt, amely itthon maradásra késztetné a fiatal orvosokat.
Önkormányzati ebadó bevezetését, a kölyökkutyák kikötésének tiltását, az állatvédelmi bírság drasztikus emelését tartalmazza egyebek mellett az állatvédelmi törvény
Az éghajlatváltozás miatt akár egy méterrel emelkedhet a tengerszint a század végére - jósolja az ausztrál kormány klímabizottsága hétfőn ismertetett jelentésében. A tanulmány szerint már félméteres emelkedésnél is rendkívüli árvizek fenyegethetik a kontinensnyi ország partvidéken fekvő nagyvárosait, Sydneyt és Melbourne-t.
Szombaton örök nyugalomra helyezték a New York Rangers és a Minnesota Wild egykori játékosát, Derek Boogaardot. A fiatal szélsőt május 13-án találták holtan saját házában.
Harci helikoptereket indítottak útnak Líbia felé egy francia hadihajón, hogy adott esetben bevessék őket a katonai patthelyzet megoldására – jelentette hétfőn a Le Figaro című párizsi újság.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn megbeszélést folytatott a Budapesten tárgyaló Miheil Szaakasvili grúz elnökkel; a tárgyalópartnerek áttekintették az Európai Unió keleti partnerségi programjának továbbfejlesztési lehetőségeit – közölte a magyar kormányfő szóvivője.
Ismét indokolni kell a kormánytisztviselők és a köztisztviselők felmentését, akik méltatlanságra és bizalomvesztésre hivatkozva is meneszthetők lesznek
Büntetőeljárást kezdeményezett a horvát államügyészségnél a horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) a Mol, illetve a társaság "felelős személyei" ellen - közölte honlapján hétfőn a HANFA. A Mol nem kommentálta az ügyet.
A Magyar Suzuki Zrt. közleményben szólította fel jogsértő magatartás befejezésére a kuruc.info honlap üzemeltetőit, miután az oldalon a Suzuki tudta, hozzájárulása és beleegyezése nélkül helyezték el...
Egyre többen hívják fel figyelmünket az interneten leselkedő veszélyekre. Kevesen tudják, hogy a közösségi oldalakon közzétett bántó cikizések a Bűntető Törvénykönyv szerint zaklatásnak minősülnek! Ezért az koránt sem gyerekjáték figyelmeztet minket Stanka Mária rendőr őrnagy a Police.hu-n közzétett közleményében....
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn zuhanásszerűen folytatták útjukat lefelé a lejtőn. Az utóbbi három hét alatt a befektetők jelentősen átárazták - lefelé - a részvényeket. A visszavonulás az áru- és a kőolajpiacon kezdődött - onnan terjedt át a részvénypiacokra -, mert az addig elért, 2008 nyara óta nem látott nyersanyag- és olajárcsúcsok okozta inflációs és kamatemelési veszélyek mind…
Biztonsági őrök védik a vajszlói polgármesteri hivatal épületét. Csak az léphet be, akit a polgármester beenged. A képviselő-testület legutóbbi ülésén határozat született arról, hogy a polgármestert és a jegyzőt egy elmarasztaló könyvvizsgálói jelentés miatt felfüggesztik állásából. Az érintettek azonban ezt nem fogadták el, szerintük törvénysértés történt.
A parlament hétfői döntése alapján adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba: a befizetett összeg csökkenti a személyijövedelemadó-alapot, a vállalkozások pedig költségként számolhatják el azt
Közeledtek az álláspontok a belügyminiszter és a rendészeti szervek érdekképviseleteinek hétfői tárgyalásain - jelentette be Kónya Péter, a sztrájkbizottság vezetője a rendészeti érdekegyeztető fórum ülése után, Budapesten.
A magyar játékos nagy csatában, három játszmában szenvedett vereséget a fehérorosz Olga Govorcovától a francia nyílt teniszbajnokság hétfői versenynapján.
Adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az államadósság elleni alapba – döntött hétfői ülésén a parlament. Szintén szavaztak arról is, hogy ismét indokolni kell a kormánytisztviselők és a köztisztviselők felmentését, akik méltatlanságra és bizalomvesztésre hivatkozva is meneszthetők lesznek.
Sok fogyasztót lehet azzal veszteni, ha egy cég ügyfélszolgálat nem működik rendesen. A magyarok harmada csalódottan teszi le a kagylót, ha egy céget hív
Chris Singleton és Kawhi Leonard is felszólalt az NBA lockout miatt. Minkét játékos részt vesz a liga játékosbörzéjén, amennyiben lesz, ugyanis még mindig nem kötötték meg a működéshez szükséges kollektív szerződés.