Egy iráni bíróság menesztette és négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától Hamid Bakai alelnököt, Mahmúd Ahmedinezsád elnök közeli szövetségesét – jelentette szombaton a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség.
Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő ingyenes internetes játékok már az olyan nagy szórakoztatóipari óriáscégek figyelmét is felkeltették, mint a Disney vagy az Electronic Arts, miközben ezek a vállalatok a fizetős játékipar eddigi legnagyobb mértékű visszaesésével állnak szemben.
Magyar diákokat szállító kisbusz szenvedett balesetet Lengyelországban, 12-en sérültek meg, közülük hárman súlyosabban. A tanárok elmondása szerint minden segítséget megkapnak a lengyel hatóságoktól és az orvosoktól.
Miután a mostani héten is felfedezett egy biztonsági rést az online hálózatán a Sony, így továbbra sem teljesen biztos, hogy a társaság mikor indítja újra a már egy hónapja szünetelő online...
A május az egyik legszebb hónap, hiszen fölébred és virágba borul a táj. Ilyenkor élvezzük a nap melegét, és a jó időnek köszönhetően a könnyedebb ételeket fogyasztjuk szívesebben. Ennek megfelelően egy kalóriaszegényebb ételsorral kedveskedem Önöknek. A mai háromfogásos menünk csupán 1230 kcal/fő értéket tartalmaz. Az elkészítéséhez jó munkát, az elfogyasztásához jó étvágyat kívánok! Fásy…
Szinte valamennyi múzeum kreatív játékokkal, kézügyesség-fejlesztő feladatokkal készült a Múzeumok Majálisára, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében szombat délután a legnagyobb tömeg a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeum sátra előtt volt, de sokan keresték fel a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda első alkalommal felállított közös sátrát is.
Moszkva élesen bírálta szombaton a közös európai rakétaelhárító rendszerrel kapcsolatos nyugati hozzáállást, lassúnak minősítve az Oroszország bevonását célzó tárgyalásokat.
A Chelsea TV riporternője, Gigi Salmon épp az idény játékosa cím kiosztását konferálta fel, amikor megérkezett Didier Drogba, aki a háta mögött parodizálta őt, majd David Luiz és Paulo Ferreira is kivette a részét a mókából.
Az Ötöslottón 13 heti halmozódás után sem született telitalálat, így ma ismét izgulhatunk, lesz-e valaki, aki az öt szám eltalálásával elviszi az immár kereken másfél milliárdosra hízott jackpotot....
Skaliczki László marad a bajnoki ezüstérmes Pick Szeged kézilabdacsapatának edzője, Buday Dániel és Velky Mihály érkezik a Tisza partjára, ugyanakkor öt játékos távozik.
A tizenéves időszak igen fontos a személyiség kifejlődése szempontjából és kockázatos is, mert sok rossz szokás, egészséget veszélyeztető tulajdonság is ilyenkor kezdődik, majd rögzül. Amerikai kutatók azt vizsgálták, milyen szerepe van a káros személyiségváltozások kifejlődésében annak, ha a kamasz nála idősebbekkel barátkozik.
Dél-Afrika északi részén két órával késett a választások kezdési időpontja, mert a választási bizottság tagjai nem tudtak átkelni a krokodiloktól hemzsegő folyón.
Jelenleg 25-30 ezer volt rendőr és katona dolgozik nyugdíjazás után biztonsági őrként illetve magánnyomozóként – a vagyonvédelmi szakmai kamara adatai szerint. Németh Ferenc, a szervezet elnöke a hírTV-nek azt mondta: nagy részük feketén is vállal munkát.
Remekül szerepelt a Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén a Team Lotus versenyzője, Heikki Kovalainen, hiszen a tizenötödik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.
Két, daganatos megbetegedések felismerését szolgáló orvosi szoftver prototípusát készítették el a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a GE Healthcare (GEHC) munkatársai egy kutatás-fejlesztési program keretében – tájékoztatta Fidrich Márta, a GEHC szegedi irodájának vezetője az MTI-t.
A Liszt emlékévben első alkalommal került sor az Egyesült Államokban olyan programra, amelyben a szépszámú közönség együtt élvezhette egy szeminárium, egy koncert és egy kiállítás együttes nagyszerűségét.
A selejtezőből továbbjutott fehérorosz Olga Govorcova lesz Szávay Ágnes ellenfele a vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros első fordulójában.
A Tej Terméktanács a héten tartotta meg a háromévenként esedékes tisztújító közgyűlését, amelyen a megválasztott elnökség Istvánfalvi Miklóst, a pusztavámi Tejszövetkezet Zrt. elnökét termelői elnöknek, Mélykuti Tibort, az Alföldi Tej kft. ügyvezetőjét pedig feldolgozói elnökhelyettesnek választotta meg - közölte a szakmai szervezet az MTI-vel.
PEKING — Kína középső részén él egy süketnéma asszony, akit a szülei gyerekként állami gondozásba adtak. Senki sem ismeri az igazi nevét. A falujában csak Yanvnak szólítják, ami néma lányt jelent.
Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy személyautó Székesfehérváron, a 7-es, 8-as főutat elkerülő úton szombat délután, a 43 éves budapesti motoros súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Pszichológusi kezelésre van szüksége Hoszni Mubarak elűzött egyiptomi elnöknek, aki depressziótól szenved - jelentette szombaton a MENA egyiptomi állami hírügynökség. A távozását követelő tüntetések hatására február 11-én lemondott volt elnök kórházi őrizet alatt áll, miután szívrohamot kapott.
BIATORBÁGY ‒ Forgatható kormány, utcára néző ablakok, ekonomi motor – így hirdetik eladásra azt az 1200-as Zsigulit, amelyet az Üvegtigris 3. című filmben használt Róka, alias Gáspár Sándor.
Portugáliáról manapság leginkább a pénzügyi válság juthat eszünkbe, ha nem vagyunk futballrajongók, persze a nyár közeledtével mint lehetséges úti cél is szerepelhet terveink között az Ibéria-félsziget azúrkék tengerparttal és zamatos borokkal rendelkező országa. Ha valaki jobban el szeretne mélyedni Portugália szépségeiben, közelebbről megismerni ezt a nemzetet, akkor nemcsak az egykori hódító…
A selejtezőből továbbjutott fehérorosz Olga Govorcova lesz Szávay Ágnes ellenfele a vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros első fordulójában - a torna honlapja szerint.
LONDON — 1947 júniusában három ismeretlen repülő tárgy lezuhant Új-Mexikó államban, a rosswelli katonai támaszpont mellett. Ezt többen látták, de Washington annyit ismert el, hogy meteorológiai ballonok pottyantak le.