Az első becslések szerint több ezer tonna hulladékot gyűjtöttek össze önkéntesek szombaton a "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért" hulladékgyűjtési akcióban - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.
A TechShow-n a közönség a 21 legkreatívabb magyar megoldással találkozhatott, köztük az InfomatiX-al, amely a vállalati mobil informatika területén elért kiemelkedő eredményeivel nyerte el a részvétel lehetőségét.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint az elmúlt héten több olyan gazdasági adat látott napvilágot, amelyek a kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek kedvező hatását jelzik. Rétvári Bence szombaton azt mondta, hogy a magyar gazdaság növekedése négyéves csúcson van.
A Vancouver Canucks 34 esztendős játékosa, Mikael Samuelsson nagy valószínűséggel lemarad a Stanley-kupa döntőjéről, ha bejut oda a csapata, ugyanis két műtétet is el kellet végezni rajta.
Budapest ‒ Világutazó Nagy Alexandra (27), a Barátok közt legújabb szereplője. Bejárta már Európa legtöbb országát, többször ellátogatott Ázsiába, Amerikában is vendégeskedett pár hétig.
130 millió forintot költött honvédségi éttermek és üdülők húsbeszerzésére a HM Rekreációs Kft. két év alatt az előző kormányzati ciklusban – ez derült ki a hírTV birtokába jutott dokumentumokból. Az üdülők készletnyilvántartó rendszerében azonban nem szerepel az áru leszállítása. A beszerzés miatt a honvédelmi miniszter várhatóan feljelentést tesz.
A Paks 4-3-ra győzött a kiesett MTK vendégeként a labdarúgó Monicomp Liga 30., utolsó fordulójának szombati játéknapján, ezzel tavaszi bajnok lett az összességében a Videoton mögött ezüstérmes együttes.
A Paks 4-3-ra győzött a kiesett MTK vendégeként a labdarúgó Monicomp Liga 30., utolsó fordulójának szombati játéknapján, ezzel tavaszi bajnok lett az összességében a Videoton mögött ezüstérmes együttes.
ELENITE - Az ember először ledöbben. Úgy érzi, mintha Disneylandben lenne, csak Miki Egér szabadnapos éppen. Az elképedést idővel felváltja az izgalom: sajtódelegációnk úgy rohangált visongva a termekben, mint egy csapat rossz gyerek a játszótéren.
A kar test előtti keresztezése összezavarja az agyat, ezáltal segíti a fájdalom csökkentését - állítják pénteken közzétett tanulmányukban brit kutatók.
Pokorni Zoltán (Fidesz), az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke kiemelte: a tömeges, jó minőségű és igazságos hozzáférést biztosító felsőoktatás nem egymást kizáró fogalmak. Az esetleges minőségi problémákat az okozza, hogy az elmúlt időben rohamosan nőtt a hallgatók száma, és ezzel nem tudott lépést tartani a felsőoktatásra fordított támogatás, így az egy főre jutó…
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői május végéig fognak állást foglalni arról, hogy okozhatnak-e rákot a mobiltelefonok és a vezeték nélküli technológiával működő távközlési és informatikai berendezések.
A labdarúgó Német Kupa döntőjében az MSV Duisburg a Bundesligában csalódást keltően, a Bajnokok Ligájában viszont bravúrosan szereplő, elődöntőig jutó Schalke 04 csapatával mérkőzik. Kövesse élő szöveges tudósításunkat.
Felipe Massa, a Ferrari versenyzője a 8. pozícióból vághat neki a vasárnapi futamnak Barcelonában, miután az autó nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit a brazil versenyző és a csapat elvárt volna.
Több mint 160 ezren vettek részt a szombati „Te szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért„ szemétgyűjtő akcióban. A Közigazgatási és Igazságügyi, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett megmozdulás az Önkéntesség Európai Évének legnagyobb magyarországi rendezvénye volt.
A kezdés után pár perccel fel kellett függeszteni a volt egyiptomi belügyminiszter és hat rendőrtábornok ellen szombaton indított pert, miután dulakodás tört ki a zsúfolásig telt tárgyalóteremben. Az ellenzéki tüntetők halálával kapcsolatban indított pert június 26-ára halasztotta a bíró, aki katonai rendőrök erős védelme alatt hagyta el a termet.
LOS ANGELES ‒ Ő volt a legjobb apuka a világon – rebegte sírva a mikrofonba egy 11 éves gyereklány, Michael Jackson (†50, kis képünkön) két évvel ezelőtti temetésén.
Ma már általánosságban is igazolt és elfogadott tény, hogy aki állatot tart, elégedettebben él, ritkábban lesz súlyos beteg és gyorsabban felépül a különböző traumákból, mint az, akit nem vár otthon valamilyen házikedvenc.
LOS ANGELES - A tárgyalások abbamaradtak a Rolling Stones jövőre esedékes 50 éves jubileumi turnéjáról, Sir Mick Jagger (67) pedig életében először zenekart alapított.
Los Angeles ‒ Nem győzöm eleget hangsúlyozni, mennyire örülök, hogy a folytatásban is benne lehetek – nyilatkozta Mike Tyson (44), aki magát alakította a Másnaposok című kasszasiker első részében.