A nyitást követően a rosszabb makroadatok utáni megtorpanás gyorsan kiheverte Amerika, így az ezt követő beesést gyors megpattanás követte, amely után már csak kisebb elmozdulásokat láthattunk...
A New York-i bíróság 1 millió dollár értékű készpénzes óvadék fejében 24 órás házi őrizetbe engedi (kamerás megfigyelés mellett) az IMF volt vezérigazgatóját, Dominique Strauss-Kahnt. Az óvadékért...
Kizárta az izraeli kormányfő, hogy a zsidó állam visszatérjen az 1967-es határok mögé, ahogy azt az amerikai elnök javasolta csütörtökön Washingtonban elmondott beszédében, amelyben ismertette az Egyesült Államok új közel-keleti stratégiájának alapjait. Az amerikai elnök beszéde után Mahmúd Abbász palesztin elnök rendkívüli ülésre hívta össze a Palesztin Hatóság vezetőségét.
Hatalmas száguldással debütáltak a LinkedIn részvényei ma a New York-i tőzsdén, a kibocsátási ár közel háromszorosan is járt az árfolyam. A későbbiekben jött egy kisebb lecsorgás, ám még így sem...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felsőbb vezetési struktúrájának jobban kellene tükröznie a globális gazdasági szerkezetben bekövetkezett változásokat és a feltörekvő piacok szerepét - vélte a kínai központi bank kormányzója csütörtökön Pekingben.
Csillag nélküli magányos bolygók vándorolnak a világegyetemben - derítették ki amerikai, japán és új-zélandi asztrofizikusok, akik felfedezésükről a Nature legújabb számában közöltek tanulmányt.
Képes lesz-e visszafordulni a „pokol tornácáról” az MSZP, vagy pedig eltűnik a politikai színtérről? – tették föl a költői kérdést az „Utak és útvesztők” című könyv csütörtöki bemutatóján, amely a szocialisták elmúlt húsz évéről szól. Lendvai Ildikó is látja, hogy 2010-ben lezárult egy korszak, de egyszemélyi vezetést nem akar.
Az NBA sorsolás alapján döntötte el, hogy melyik csapat választhat elsőként a 2011-es játékosbörzén. A sorsolást a Cleveland Cavaliers nyerte meg, így két alkalommal választhat az első körben.
A New England Patriots vezetőedzője, Bill Belichick elmondta a véleményét a lockout miatt kialakult helyzetről. A mester kijelentette, hogy a lockout ellenére is edzéseket kell tartani, mert nem tudnak megfelelően felkészülni a következő szezonra.
Érthető a szándék a magyarországi devizaalapú hiteltömeg kezelésére, ám a problémára nem kínálkozik könnyű megoldás - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A Sacrifice és Mick Foley visszatérése után az első Impact Wrestlinget rendezik meg. Az adás legfontosabb kérdése, hogy mi lesz Hulk Hogannel és az Immortallal, de érdekes lehet a Kurt Angle, Jeff Jarrett viszály is.
Júniustól szeptember végéig éjszaka is látogatható lesz a Budapesti Vidámpark. Júniusban, júliusban és augusztusban pénteken és szombaton, szeptembertől pedig szombaton hajnali fél 2-ig várja az érdeklődőket az intézmény.