Sírva hívta fel a szakszervezetet egy nemrég leszázalékolt rendőr, akit csak a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára tudott lebeszélni arról, hogy véget vessen életének. A Budapesten dolgozó rendőrt nemrég a kötelező éves felülvizsgálaton leszázalékolták, de egyébként is évek óta antidepresszánsokat szed és pszichiátriai kezelés alatt áll. Dolgozni nem fog tudni visszamenni, de…
Dunakeszi - Megmozdult a sztárvilág az új szíves Illés Mátéért (6)! A több tucat fellépő fergeteges koncerttel és számtalan gyerekprogrammal próbál mosolyt csalni a kisfiú arcára. A segélykoncert teljes bevételét Máté családja kapja majd.
Vasárnap reggel hozzák Magyarországra az Afganisztánban közlekedési balesetben meghalt két magyar katona holttestét - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök.
Országos tiltakozóhullámra készülnek a vegyipari szakszervezetek. Bár az ő korkedvezményes nyugdíjukat nem érintené az alkotmánymódosítás, közleményük szerint folyamatosan változó helyszíneken és időpontokban vonulnak majd utcára.
Szolnok — Külföldi sikerei után itthon is bajnoki aranyérmet ünnepelhet Báder Márton (30). A Szolnoki Olaj kosárlabdázója társaival együtt remekelt az Albacomp elleni fináléban.
Május elsejétől kormánybiztos felügyeli a sportlétesítmény-fejlesztéseket - a Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozat szerint Vígh László 2013. április végéig látja el ezt a feladatot.
Vasárnap reggel hozzák Magyarországra az Afganisztánban közlekedési balesetben meghalt két magyar katona holttestét - mondta Benkő Tibor vezérkari főnök csütörtökön a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A kormány jelenleg nem tervezi a felsőoktatási intézmények megváltoztatását, így a Budapesti Corvinus Egyetemet sem vonják össze más egyetemmel - mondta az InfoRádiónak az intézmény rektora. Mészáros...
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt, az éves előirányzat 96,9 százaléka, az áprilisi többlet 75,9 milliárd forint volt - közölte az előzetes adatokkal megegyező részletes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Hosszabb cikkben foglalkozik Németh Krisztiánnal az egyik görög lap. A gavros.gr arra keresi a kérdést, miért nem volt képes a nagy áttörésre a fiatal magyar reménység az Olympiakosz Pireusznál, és miért nem tudott magára találni a voloszi kölcsönjáték alkalmával.
Közel százötven vállalati szakember részvételével zajlott az Ökumenikus Segélyszervezet "Közösség a társadalmi felelősségvállalásban" című, nagyszabású szakmai konferenciája a vállalati önkéntesség témakörében. A nagy sikerű esemény kapcsolódik az Önkéntesség Európai Éve rendezvényeihez is.
Sokáig felülteljesítő volt az energiaszektor az amerikai S&P indexben, viszont most gyengeséget mutat. Két alkalommal sem tudott a szektort követő etf árfolyama átjutni a 80 dolláros szint ellenállásán és így a korábbi mélypont támaszához estünk vissza 72.5 közelébe.(Solar Capital)
Kínos magyarázatra kényszerülhet egy nagy német biztosító, miután a német Handelsblatt cikke szerint 4 éve Budapesten a Gellért-fürdőben tartott orgiával jutalmazta legjobb kollégáit a cég.
Elfogadták az uniós országok szociálisügyi miniszterei azt az állásfoglalást, amely a romák társadalmi befogadását célzó tagállami stratégiák uniós kereteiről szól - jelentette be csütörtökön Brüsszelben Balog Zoltán.
Az Amnesty International nem volt hajlandó "lelkiismereti fogolyként" elismerni Mihail Hodorkovszkij orosz üzletembert - közölte csütörtökön az AFP francia hírügynökség. A Jukosz olajvállalat egykori vezetője 2003 óta van börtönben, és 2017-ben szabadulhat. Támogatói szerint politikai per áldozata lett, és idén arra kérték az Amnesty-t, hogy lelkiismereti fogolyként ismerjék el.
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz - jelentette ki Johann Schneider-Ammann, Svájc gazdasági minisztere egy csütörtöki konferencián.
Az előzetesen közölt adatoknak megfelelően áprilisban 75,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszerében. A Nemzetgazdasági...
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz -...
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz - jelentette ki Johann Schneider-Ammann, Svájc gazdasági minisztere egy csütörtöki konferencián.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2011. április végi hiánya 666,2 milliárd forintra teljesült, mely az éves előirányzat 96,9%-át jelenti
Négy és fél évvel ezelőtt fideszes politikusok amiatt tartottak sajóttájékoztatót, hogy felhívják a figyelmet: a Gyurcsány-kormány megszüntetné a korengedményes és szolgálati nyugdíjakat.
Milyen a lojalitás természete, mit nyomhat át a Belügyminisztérium a frakción, mennyire korlátozhatók az önkormányzatok, miért rúgható ki valaki – interjú a közigazgatás és igazságügyi miniszterrel.
A kormány a gazdaság növekedését tekinti elsődlegesnek, az új Széchenyi-terv ennek ad alapot - jelentette ki Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője.
„Lefejezték a zsidó világlobbit” – diadalt ülnek Dominique Strauss-Kahn bukása felett a szélsőjobboldali és anticionista muzulmán honalapok, Magyarországon és világszerte egyaránt.
Budapest - Ahogy melegszik az idő, egyre jobban pezseg az élet a játszótereken. Bár 2004 óta az összes játékszer szigorú biztonsági előírásoknak kell megfeleljen, ennek ellenére időről-időre hallani játszótéri balesetekről. Emiatt is indított ellenőrzés sorozatot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, hogy a nyári vakáció beköszöntéig minél több helyen kiszűrjék a lurkókra leselkedő…
A Vidékfejlesztési Minisztérium önálló honlapot indított a társadalmi vitára bocsátott tíz évre szóló Nemzeti Vidékstratégiáról. A weboldalon megtalálható a Nemzeti Vidékstratégia hosszabb és rövidített változata, továbbá a legfrissebb hírek az országjáró körút vitafórumairól és több más hasznos információ a koncepcióról.
Csúcsot döntött Andre Villas-Boas, 33 évesen ő a legfiatalabb európai kupagyőztes edző, miután a Porto Falcao fejesével megnyerte a labdarúgó Európa-liga dublini döntőjét a Braga ellen.
A Borussia Dortmund támadója egy időre eltűnt a bajnoki cím ünneplésekor, mint az a nemrég napvilágot látott felvételről kiderül, kissé illuminált állapotban a WC felé vette az irányt két biztonsági őr társaságában.
Feljelentést tett a Jobbik a Magyar Nemzeti Bank arculatváltása miatt. A radikális párt szerint a jegybank pazarlóan gazdálkodott és indokolatlanul túlköltekezett, amikor 45 milliót fizetett az új logók elkészítéséért.
Nem változik a munkaidő és a szabadság időtartama a munka törvénykönyvének változtatása miatt – jelentette be a foglalkozáspolitikai államtitkár. Czomba Sándor elmondta: a munkaidő alapesetben továbbra is napi 8, heti 40 óra marad.
Az előzetesen közölt adatoknak megfelelően áprilisban 75,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszerében. A Nemzetgazdasági...
Román kollégájával találkozott Martonyi János külügyminiszter. A találkozón a magyar szaktárca vezetője azt mondta: a magyar EU-elnökség rendkívüli erőfeszítéseket tesz azért, hogy az EU-tagállamok foglalkozzanak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával, és az övezet kiterjesztésének kérdése semmilyen összefüggésben nincs a schengeni rendszer felülvizsgálatát célzó kezdeményezésekkel.
Tovább romlott a hangulat a feldolgozóiparban - derül ki a Philadelphiai Fed májusi felméréséből. A főindex értéke 18,5 pontról 3,9 pontra (héthavi mélypont) csökkent, ami a szintén négy órakor...
Minden idők legjobb áprilisa volt az idei a bécsi szállodák számára: az osztrák fővárosban eltöltött vendégéjszakák száma először haladta meg az egymilliót az év negyedik hónapjában.
A svájci üzleti világnak meg kell tanulnia együtt élni az erős svájci frankkal, mivel egy olyan kis ország, amilyen Svájc, korlátozott eszközökkel rendelkezik a devizapiaci intervencióhoz - jelent...
Egyelőre nem szervez további tiltakozó akciókat a rendvédelmisek "Hivatásunk védelmében" néven alakult demonstrációs bizottsága, melynek tagjai Pintér Sándor belügyminiszterrel tartottak megbeszélést szerdán. Újabb tüntetést akkor szerveznek, ha a kormányzati oldal nem áll elő mindenki számára elfogadható elképzelésekkel. Ha nem lesz megállapodás, akkor a jövő hétfői Rendészeti Érdekegyeztető…
A várt 5,2 millióra emelkedéssel ellentétben évesítve 5 millió 50 ezerre csökkent áprilisban a használt lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban - tette közzé az amerikai lakáspiaci szövetség....
Dmitrij Medvegyev orosz és Heinz Fischer osztrák államfő modernizációs partnerségi szerződést írt alá csütörtökön Moszkvában. A felek állást foglalnak az Oroszország és az EU közötti kapcsolatok és együttműködés fejlesztése, a két fél partnerségének stratégiai jellegét kifejezésre juttató alapszerződés megkötése mellett.
Az újjászületett" Ubichem Kutató Kft. előtt most megnyílik a lehetőség arra, hogy kiszélesítse tevékenységi körét, és központi szerepét megerősíthesse Kelet-Közép-Európában, áll a cég sajtóközleményében.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt, az éves előirányzat 96,9 százaléka, az áprilisi többlet 75,9 milliárd forint volt - közölte az előzetes adatokkal megegyező részletes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.
A National Association of Realtors ma nyilvánosságra hozott, szezonálisan kiigazított adatok alapján az USA-ban április hónap folyamán a használt ingatlan értékesítések száma a várakozásokkal ellentétben 0,8 százalékkal 5,05 millió egységre csökkent a felülvizsgált márciusi 5,092 millió egységről. Mindez 12,9 százalékkal elmarad az egy évvel korábban mutatott 5,80 millió egységtől.