A gazdaságok versenyképességének fontos meghatározója az internettel való ellátottság, és az internet használata - mondta Botos Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára kedden az MTI-nek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,30 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 22.979,54 ponton zárt kedden. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron >> MTI...
A legtöbbeknek Vilmos herceg esküvője maga a modern kori tündérmese. Lehet, hogy egy kissé túl modern is - ha igazak a kapcsolatuk kezdetéről szóló legújabb információk.
A kormány javaslata szerint az új gyógyszer-támogatási rendszerben a gyógyszergyártók társadalmi felelősségvállalása és az állam szerepe nagyobb lesz, a betegterhek viszont tovább mérséklődhetnek - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a kormány keddi ülését követően, Budapesten.
Most a betegek és a rokkantnyugdíjasok kerültek az Orbán-Matolcsy páros célkeresztjébe - véli az MSZP. A kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy várhatóan 220 ezer rokkantnyugdíjas helyzetét vizsgálják felül és felük visszatérhetne dolgozni. Az egészségügyi államtitkár pedig - többek között - arról beszélt, hogy nőnek a gyógyszergyártói befizetések.
Az FC Barcelona egyik szponzora, az Audi különleges ajándékkal kedveskedett a katalánok rajongóinak: egy egyedi, a klub színeiben, gránátvörös-kékben pompázó Audi A1-sel.
Még az idén hivatalosan benyújtják az Európai Bizottságnak az észak-déli, Lengyelországból Horvátországba vezető gázvezeték tervét, és három év múlva a projekt várhatóan már a megvalósulás szakaszában...
Pórul járhat, aki az utolsó napig halogatja a személyi jövedelemadó bevallásának elkészítését, az ugyanis sokkal bonyolultabb, mint az elmúlt években. Több mint 1 millió 400 ezer adózótól vár még bevallást az adóhatóság a május 20-i határidőig.
Őszintén hiszek abban, hogy egy rendszerváltás-értékű megújulásra van szükség a szocialista pártban, ugyanakkor nem gondolom, hogy előre kellene hozni a tisztújítást – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Startban arra a felvetésre reagálva, miszerint az MSZP-ben ismét kiújulni látszó belső konfliktusok miatt idén is szorgalmazná-e a pártvezetés lemondását.
A Young Creative Chevrolet művészeti pályázat szakmai zsűrije június 10-én, pénteken dönt a 2011-es verseny győzteseiről. Az eseményen öt kategóriában – divat, fotó, grafika, video és zene – hirdetik ki a legjobbakat, akik a magyarországi megmérettetés után az európai döntőben is bemutathatják nyertes pályaműveiket és versenybe szállhatnak a több ezer eurót jelentő fődíjért. A pénteki gálán az…
A termőföld ára 2008-2010 között 13 százalékkal nőtt. A hektáronkénti 638 ezer forinttal Fejér megyében a legdrágább a föld, míg a legolcsóbb Nógrád megyében 313 ezer forinttal
Hadat üzent az ausztrál kormánynak a világ egyik legnagyobb dohánygyártója: a British American Tobacco azzal fenyegetőzik, hogy jelentősen csökkenteni fogja termékei árát, ha Canberra kitart amellett, hogy uniformizálja a cigarettásdobozokat.
Dominique Strauss-Kahn valóban rávetette magát a manhattani szálloda szobalányára, és szexuális kapcsolatot létesített vele, de az IMF vezérigazgatójának védőügyvédje szerint a nő akarta ezt – írta kedden a New York Post bulvárlap.
Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó a Blikknek elárulta, a Magyar Nagydíjon kívül is láthatjuk Sebastian Vettelt, a Red Bull Racing világbajnok Forma-1-es pilótáját idén hazánkban száguldani.
A honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította azt a két magyar katonát, akik az afganisztáni Baglán tartományban haltak meg kedden magyar idő szerint délelőtt 10 óra 15 perckor. Hende Csaba honvédelmi miniszter azt is bejelentette: a baleset következtében egy katona válságos állapotban került kórházba, egy társuk súlyos, de nem életveszélyes, kettő társuk pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.
Elfogadták a Portugáliának nyújtott hitelcsomagot az eurózóna pénzügyminiszterei. Az ibériai ország három év alatt 78 milliárd euró hitelt kap az EU-tól és az IMF-től. Azt egyelőre nem tudni, hogy a két szervezet milyen megszorításokat vár Portugáliától.
A tervek szerint az év második felében kezdődhet el a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, ami körülbelül 220 ezer embert érintene, akiknek - a becslések alapján - akár a fele is visszatérhetne a munka...
Barátságtalan, de szerencsére csapadék mentes időjárás, 71 versenyző és versenyautó, 2 tűzóltó autó, 175 gyerek, több száz ajándék és több ezer boldog mosoly. Nagyon röviden ennyi lehet a stat iszt ikája a vasárnap a Hungaroringen megrendezet t IV. ÖRÖMAUTÓZÁSNAK melyet a néhány évvel ezelőtt egy súlyos betegségben elhunyt fiatal rallye rajongó Kléri Ádám emlékére lassan már hagyománnyá válóan…
Kedden 16 órakor elhallgatott a radiocafe. A rádió valamennyi munkatársa sajnálattal kénytelen tudomásul venni, hogy így kell véget érnie egy sokkal többre érdemes rádió magyarországi történetének - olvasható a rádió szerkesztőségének közleményében.
A Vienna Insurance Group (VIG) - a magyarországi Union és Erste biztosítók anyavállalata - 2,9 százalékos növekedéssel, 2,6 milliárd eurós díjbevételt ért el az első negyedévben, az életbiztosítási ágban a régiós leánycégek vezetnek - közölte az Union Biztosító az MTI-vel.
Az idei első négy hónapban 206 ezer forintra csökkent az egy évvel korábbi 207 ezer forintról a budapesti panellakások négyzetméter ára - közölte a Duna House értékesítő hálózat kedden az MTI-vel.
Négy ügylet keretében összesen 21.009 INA részvényt vásárolt a Mol professzionális brókereken keresztül OTC-n vagy a Zágrábi Értéktőzsdén - válaszolta a horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) kérdéseire ...
New York - Elképesztő vádak Dominique Strauss-Kahn (62) ellen! Az ügyészség szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szombaton leteperte egy luxusszállodában a 32 éves szobalányt, előbb orálisan, majd más módon próbált fajtalankodott vele.
Életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba azt a kislányt, aki egy árokba borult lovas kocsin utazott, a Hajdú-Bihar megyei Sápon, kedd délután értesült a HavariaPress.
A szankciómentes határidő lezárultáig - azaz május 16-ig - több, mint 176 ezer egységes elektronikus kérelem érkezett az egységes területalapú támogatásra (SAPS), és további 20 jogcímre a Mezőgazdasá...
Orbán Viktor miniszterelnök kedden megbeszélést folytatott Hu Chunhuával, a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának tagjával, a Belső-Mongólia Autonóm Terület állandó bizottságának elnökével.
Orbán Viktor miniszterelnök Hu Chunhuával, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjával, a Belső-Mongólia Autonóm Terület Állandó Bizottságának elnökével tárgyalt kedden. A találkozón elhan...
Mindent megtesz azért, hogy tisztára mossa nevét a Force India versenyzője, Adrian Sutil azt követően, hogy részese volt egy verekedésnek a forma-1-es Kínai Nagydíjat követően.
Az egyiptomi állam javára lemondott vagyonáról Suzanne Mubarak, a korábbi egyiptomi államfő felesége, hogy véget érjen a korrupciós vádak miatt ellene indított vizsgálat.
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) a tavalyi árak alá tudta szorítani a víz- és csatornaszolgáltatás díját a balatoni települések számára a véglegesedett állami díjtámogatási rendeletnek és a cég...
Magyarország - Először a bőréből, aztán egy vagonból is kiugrott Pálinkás György (36), amikor meglátta, hogy a Blikk nyertes matricáját tegnap ő tépte le.
Az ittas vezetés és a megengedett legnagyobb sebesség túllépése átkerül a közigazgatási bírság hatálya alá, a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobiltelefon használatára vonatkozó rendelkezések megsértése a továbbiakban szabálysértésnek minősülnek majd, ha elfogadják az egyes közlekedéssel kapcsolatos kormányrendeletek módosításról szóló belügyminisztériumi rendelet-…
Orbán Viktor miniszterelnök kedden megbeszélést folytatott Hu Chunhuával, a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának tagjával, a Belső-Mongólia Autonóm Terület állandó bizottságának elnökével.
Elhallgatott kedden délután négy órakor a radiocafe 98,6. A hírközlési és média hatóság májusban mondta fel azonnali hatállyal a műsor-szolgáltatási szerződésüket. A rádió közleménye szerint a rádiós hirdetési piac nagymértékű zsugorodása miatt 7 havi hátralékuk keletkezett a díjfizetésben.