Mindössze tíz pályázat érkezett a kormány programjára, amelyben kisiskolák újranyitására lehetett pályázni – mondta az oktatási államtitkár napirend előtti felszólalásában. Intézményenként 30 millió forintot lehetett nyerni. A kormány által elkülönített pénzből négy iskolát nyitottak meg.
Az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdonhoz való jogot biztosító rendelkezését sértené a már megszerzett kedvezményes nyugellátás csökkentése, megvonása, vagy az érintettek számára jelentős hátrányt okozó egyéb átalakítása - figyelmeztet a Magyar Helsinki Bizottság.
A floridai Cape Canaveralből hétfőn elindították utolsó küldetésére az Endeavour űrsiklót, amelynek startja műszaki problémák miatt többször halasztást szenvedett.
Simonovits András közgazdász szerint a nyugellátásra vonatkozó, múlt pénteken benyújtott javaslat többszázezer embert érinthet, mivel az nemcsak a korkedvezményes nyugdíjban részesülőkre, hanem a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokra is vonatkozik.
Az elmúlt években nyugdíjba vonult, az öregségi nyugdíjkorhatár alatti rendőrökre, pénzügyőrökre, határőrökre, büntetés-végrehajtási tisztekre vonatkozik az általa is kezdeményezett, a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó alkotmánymódosítás – hangsúlyozta Lázár János hétfőn a parlamentben.
A Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz), a Mol 21,22 százalékos résztulajdonosa, csaknem megduplázta adózott eredményét az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A negyedik legnagyobb o...
A floridai Cape Canaveralből hétfőn elindították utolsó küldetésére az Endeavour űrsiklót, amelynek startja műszaki problémák miatti többször halasztást szenvedett.
Az E-Star üzletrész adásvételi szerződést kötött az EETEK cégcsoport megvásárlására 21 millió Euró értékben. Az akvizíció során az E-Star megszerzi a Mielec SP.z.o.o és a Gorlice SP.z.o.o...
A használt lakásárak csökkenése Magyarországon tavaly már lassult, alig érte el a 2 százalékot, az új lakások árának visszaesése azonban éppen 2010-re gyorsult, elérte a 6 százalékot a megelőző évi 1,6 százalék után; a lakáspiaci forgalom a tavalyelőtti nagy visszaesés után is tovább mérséklődött tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.
Az alapkamat 6 százalékon tartása mellett "más javaslat nem volt, a szavazás egyhangú volt" - jelentette ki a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. ...
A Webmedia Group AS, mely az Enterprise Venture Fund I, az Enterprise Investors által kezelt kockázati tőkealap portfóliójának része, és a CCC Corporation Oy vállalatok fúziójának eredményeként...
Az Allianz Hungária Zrt. egy volt üzletkötője - az Allianz Hungária Zrt. hozzájárulása és tudta nélkül - az Allianz márkanevet jogosulatlanul felhasználva, azzal visszaélve, a társaság termékkínálatában nem létező betéti termékeket értékesített - közölte a társaság az MTI-vel.
A munkahelyi esélyegyenlőség, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának lehetőségei állnak a II. Esélykonferencia középpontjában, amely 2011. május 26-án, csütörtökön kerül megrendezésre. A konferenciát záró díjátadó ünnepségen kiosztják a "Sokszínű szervezet TOP 10" címet is.
A felvételen egy kismacska látható, cigarettával a szájában. Mikor elvennék tőle, a végsőkig harcol szenvedélyéért, még saját gazdájával is képes szembeszállni.
Budapest - Az eredeti kocsikulcs nélkül adta el Hunvald György (46) egykori szolgálati luxusautóját Erzsébetváros új vezetése. Az ezüstmetál Peugeot 607-es slusszkulcsa ugyanis ott lapult az egykori polgármester zsebében, amikor 2009. február 10-én őrizetbe vették.
Dominique Strauss-Kahn visszaesőnek számít, nőügyeiről könyvet is írtak. Nicolas Sarkozy francia elnök közbenjárására 2007-ben vette át a Nemzetközi Valutaalap irányítását. Ismerősei már akkor figyelmeztették, hogy a szexuális kilengéseket az óceán túlpartján szigorúan büntetik. A pályafutását ifjú kommunistaként kezdő Strauss-Kahnt ellenfelei „kaviárszocialistának” tartják, akit a pén...
A jövő internetjének kutatása és kísérletei elnevezéssel tartanak informatikai tanácskozást hétfőn Budapesten a magyar EU elnökség égisze alatt az Internet Hét keretében.
Az elmúlt években nyugdíjba vonult, ám az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, 57 év alatti rendőrökre, tűzoltókra, vám- és pénzügyőrökre, határőrökre, büntetés-végrehajtási tisztekre vonatkozik a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó fideszes kezdeményezésű alkotmánymódosítás - jelentette be Lázár János hétfőn.
Dominique Strauss-Kahn ügyvédei azt mondják, bizonyítani tudják, hogy az IMF vezérigazgatója lányával ebédelt abban az időpontban, amikor az ellene felhozott vádak szerint egy szobalánnyal erőszakoskodott a szállodájában.
Az év eleje óta 40 százalékkal több a végelszámolás, mint a felszámolási eljárás, ennek oka az, hogy a cégbíróságok sorra indítják a kényszer-végelszámolásokat olyan cégekkel szemben, amelyek nem adtak le mérleget - közölte a céginformációval foglalkozó Opten Kft. hétfőn az MTI-vel.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint csak "hírlapi kacsa", hogy fideszes képviselők múlt pénteki alkotmánymódosító javaslata alapján jogosan járó rokkantsági nyugdíjakat vonnának el.
Tovább járőröznek a csendőrség tagjai Tiszavasváriban a helyi képviselő-testület legutóbbi döntésének értelmében - adta hírül a Keletpress Hírügynökség hétfőn.
Az elmúlt években nyugdíjba vonult, az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, 57 év alatti rendőrökre, tűzoltókra, vám- és pénzügyőrökre, határőrökre, büntetés-végrehajtási tisztekre vonatkozik a korhatár előtti nyugdíjak felülvizsgálatára lehetőséget adó alkotmánymódosítás - mondta Lázár János és hozzátette: a kormánynak meg kell szüntetnie a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes szolgálati…
Az alapkamat 6 százalékon tartása mellett "más javaslat nem volt, a szavazás egyhangú volt" - jelentette ki a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatón Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. ...
Moamer Kadhafi és fia, Szaif al-iszlám letartóztatását kéri a Líbiában elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt a hágai központú Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICC) ügyészi hivatala. Ezt hétfőn jelentette be az ICC ügyésze, az argentin Luis Moreno-Ocampo.
Egy ciprusi bíróság hétfőn több hónapig tartó börtönbüntetésre ítélt három férfit Tasszosz Papadopulosz egykori ciprusi elnök holttestének elrablása miatt. A volt államfő holttestét 2009 decemberében, halálának első évfordulója előtt vitték el Nicosia egyik temetőjéből. A holttestet pár hónappal később találták meg, egy másik nicosiai temetőben.
A KDNP képviselői eljárási hiba elleni tiltakozásképpen vonultak ki a Parlament Alkotmányügyi bizottságának üléséről, ahol a Lázár János - Balsai István nevével fémjelzett alkotmánymódosítási javaslatot vitatták meg a képviselők. A vitát ugyanis le akarták zárni, de azt a szabályok szerint csak úgy lehet, hogy minden frakció megtette észrevételeit. A KDNP-nek erre nem volt lehetősége, pedig érdemi…
A Mazda, a Premacy-val robbant be az egyterűek közé, a harmadik generációnál járnak, és már jó ideje Mazda5-nek hívják. Most itt az új, nagycsaládosoknak szánt hétüléses autója
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) arra számít, hogy az állampolgárok legalább 10 százaléka interneten szolgáltat majd adatot az idei, október 1–31. között tartandó népszámláláson – közölte Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese hétfőn.
Budapest - „Életre kelt" kezelője irányításával NAO, a humanoid robot. Az apró, emberszerű gép guggolt, lépkedett, karját emelgette a Magyar Tudományos Akadémia és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI), valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közösen létrehozott laboratóriumában.
Ma zárult a Microsoft Magyarország támogatásával megrendezett HTML5 konferencia, amely a népszerű webes technológia jelenével és jövőjével foglalkozott.