Jövő héten fogadja a közoktatásért felelős államtitkár az egyik bonyhádi iskola bezárása ellen tiltakozó szülők képviselőit. Erre kaptak ígéretet az egyik főosztályvezetőtől, miután átvette tőlük a miniszternek címzett petíciót. Az Országgyűlés szakbizottságának elnöke pedig arra tett ígéretet, hogy a testület napirendre veszi az ügyet.
A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson "negyvenegynéhány éves", tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget
Elfelejthetjük ez egyszerű lakásbiztosításokat. Különböző módozatokkal szinte teljesen személyre szabhatjuk a sajátunkat és egyéb biztosításokat kiváltva spórolhatunk, vagy extra fedezetet vonhatunk be a biztonságunk érdekébe. A termékek versenyében több extra szolgáltatás is kapcsolódhat az alap termékekhez....
A Manchester City balhés csatára, Mario Balotelli ismét jó fiú volt. Az olasz játékos, amint megtudta, hogy egy kisfiú azért lóg az iskolából, mert az egyik gyerek terrorizálja őt fogta magát besétált az iskolába és lerendezte az ügyet.
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester felkérte egészségügyért felelős helyettesét, Szentes Tamást, hogy vizsgálják ki, miként halhatott meg egy 28 éves zsámboki férfi, miközben három nap alatt többször is megvizsgálták két fővárosi fenntartású kórházban.
Szombatra virradóra újabb két, menekülteket szállító hajó érkezett Lampedusára, egyenként mintegy 200 emberrel a fedélzetén, s ezzel 24 órán belül 1700 Líbiából érkező ember szállt partra az Olaszországhoz tartozó szigeten.
Az LMP szerint amíg a kormány az új közmunkaprogramot "hegeszti", a leszakadt kistérségekben élőknek felkopik az álluk. Kaufer Virág, a párt országgyűlés képviselője úgy látja, azonnali beavatkozásra van szükség, a "cserbenhagyott vidéknek" ugyanis nincs még egy éve.
Izgalmas történetek őrzője, létrehozásra váró műalkotások végtelen ihletforrása – gondolt-e már a Kedves Olvasó ekképp egy szemeteskonténerre? A feleslegessé vált holmik gyűjtőhelye amolyan kitaszított, megtűrt elemként bukkan fel – lehetőleg az utcák eldugottabb szegleteiben –, ám vannak, akik számára igazi kincsestárat jelent. Kreatív alkotók a leghaszontalanabbnak vélt tárgyak...
A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson "negyvenegynéhány éves", tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.
Az Európai Unióban legnagyobb mértékben, 3 százalékkal bővülhet Magyarországon a teljes foglalkoztatás 2011-ről 2012-re. A statisztikai számokat főként a közmunkaprogramok nyomják fel - jegyzi meg az...
A megyék életében is fontos fordulópont lehet az idei év, ismét megerősödnek, intézményeket kapnak, s megerősödnek hatáskörök szempontjából is - mondta Navracsics Tibor szombaton Fehérvárcsurgón, a Fejér megyei megyenap keretében tartott ünnepi közgyűlésen.
A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson „negyvenegynéhány éves”, tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a munkalehetőséget.
A liberálisok célja a következő parlamenti választáson a mostani kormányzat leváltása lesz - közölte Szabadai Viktor, az SZDSZ ügyvezető elnöke szombaton Budapesten, a párt országos tanácsa ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón
A szíriai biztonsági erők egy szemtanú szerint automata fegyverekből nyitottak tüzet tüntetőkre szombaton a libanoni határ közelében fekvő Tell-Kalahban, és legalább három embert megöltek
A szíriai biztonsági erők egy szemtanú szerint automata fegyverekből nyitottak tüzet tüntetőkre szombaton a libanoni határ közelében fekvő Tell-Kalahban, és legalább három embert megöltek.
Botka László (MSZP), Szeged polgármestere írásbeli figyelmeztetésben részesítette Tápai Pétert, a szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó (IKV) Zrt. vezérigazgatóját, és felhívja a figyelmét, hogy amennyiben folytatja cégvezetőhöz és Szegedhez méltatlan megnyilatkozásait, további munkáltatói és tulajdonosi intézkedéseket kezdeményez - közölte közleményben az polgármesteri hivatal sajtófőnöke
Tökéletes NB I-es szezonbeli mérlegét megőrizve ismét nyert, ezzel pedig meg is védte bajnoki címét a Győr női kézilabdacsapata, amely szombaton Debrecenben ünnepelhette sorozatban negyedik, összesítésben pedig nyolcadik hazai elsőségét.
A Malév és a Budapest Airport privatizációját is vizsgálja Budai Gyula a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel közösen. Az elszámoltatási kormánybiztos a Hír Televíziónak azt mondta: már az eddigi adatok is arra utalnak, hogy az Budapest Airport privatizációjánál történhettek kétes ügyletek.
Egy brazil (!) játékos hagyta ki az évtized talán legnagyobb helyzetét. A Flamengo 22 esztendős középpályása, Wanderley csapata Ceará elleni mérkőzésén egy méterről nem tudta befejelni az üres kapuba a labdát. A mérkőzést és a továbbjutást is elbukta a Flamengo, ugyanis a Ceará jutott be a Brazil Kupa elődöntőjébe.
A 125 kcm-esek között érdekelt Sebestyén Péter a 29. időt érte el a 33 induló közül a szombati időmérőn. A Francia Nagydíjon a spanyol Nicolás Terol indulhat az első helyről.
Tökéletes NB I-es szezonbeli mérlegét megőrizve ismét nyert, ezzel pedig meg is védte bajnoki címét a Győr női kézilabdacsapata, amely szombaton Debrecenben ünnepelhette sorozatban negyedik, összesítésben pedig nyolcadik hazai elsőségét.
Végre előttem állt a maga óriás valójában Földes (Hobo) László, akit eddig csak képről, lemezről, színpadról és anyám lelkes meséiből ismerhettem. Vendégül látott a házában, a dolgozószobájában.
Páty ‒ Mindenki keresztet vetett rám, de felébredtem a kómából – emlékszik vissza Csóti József (58) arra a pillanatra, amikor 16 éve új életet kezdett.
Környezetvédők csaptak össze rohamrendőrökkel a chilei Santiagóban. 20 ezren tüntettek az utcákon a kormány által tervezett vízierőművek ellen. A környezetvédők szerint az építmények visszafordíthatatlan károkat okoznának a folyók élővilágában. A kormány viszont kitart amellett, hogy a chilei gazdaság energiaigényét máshogy nem lehet kielégíteni.
Az újvidéki Vojvodina labdarúgócsapatának vezetősége feljelenti a Partizan Beograd minden labdarúgóját, mert a belgrádi együttes szurkolói a Szerb Kupa döntője alatt gyűlöletkeltő rigmussal szidalmazták a vajdasági csapatot.
A július 15-től az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban megrendezésre kerülő háromnapos Nyeregszemle találkozó lesz az első olyan lovasfesztivál, ahol a Kárpát-medence összes hagyományőrző lovasa találkozhat egymással. A fesztivál fontos része a kormány új Nemzeti Lovas Programjának is, hisz ilyen rendezvényekkel lehet népszerűsíteni Magyarországon a lovas sportot.
Szülők, pedagógusok és gyerekek tiltakoztak szombaton kora délután Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épülete előtt az iskolabezárások és összevonások ellen. A demonstrációt a bonyhádi Völgységi Szülői Egyesület szervezte, de Kaposvárról, Kistarcsáról, Érdről, Székesfehérvárról és több fővárosi kerületből is érkeztek résztvevők - összesen körülbelül 300-an gyűltek össze.