Már csak három napjuk maradt május 16-ig az igénylésre azoknak a hallgatóknak, akik a tavaszi szemeszterben még szeretnének Diákhitelt kapni. A felvehető hitelösszeg akár 200 ezer – költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer – forint is lehet. Aki most lekési az igénylési határidőt, az már csak a jövő tanévben kérheti ezt a kedvező, hitelbírálat nélkül elérhető speciális kölcsönt.
A Népszabadság szerint az MSZP-ben a jövőben a volt miniszterelnök fejére olvashatják, hogy megszavazta azokat az állásfoglalásokat, miszerint a frakcióból senki nem lép ki, és senki nem támogatja párton kívüli szervezetek megalapítását.
A volt miniszterelnök Béla vagyoni helyzetéről, a folyamat végét értő Demokrata Pártról, a belső vagyonvizsgálatról és az adatlopásról adott interjút az Egyenes beszédnek.
A ValóVilágban ismerkedtek meg, és szerda éjszaka a Nyugati pályaudvarnál estek egymásnak. Tagadni nem lehet az affért, de Anikó szerint folytatása semmiképp nem lesz.
Példátlan lehetőségeket kínál az emberi jogok helyzetének megváltoztatására a közösségi médiaportálok terjedése, valamint a szabadság és az igazság mind hangosabb követelése a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, ám e változások sorsa még bizonytalan, mivel folyik a csata az információforrások és a kommunikációs eszközök birtoklásáért - olvasható a létrehozásának 50. évfordulóját ünneplő Amnesty…
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői képtelenek kezelni az intézmény kétségbeejtő pénzügyi helyzetét, ezért fenntartójukhoz, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz fordultak, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását Török László főigazgató.
Szexbombák százai között válogathat Hajdú Péter. A Frizbi műsorvezetője megszerezte a Szépségkirálynő című verseny tévés jogait, így mostantól a TV2-n tűnnek fel az ország legcsinosabb lányai.
Terézváros vezetői álmukban sem gondolták volna, hogy a Tűzraktér Független Kulturális Központ nem hajlandó kiköltözni az egykorvolt iskolaépületből, a Hegedű utca 3-ból. Ez már rég nem egy szép történet. Mindkét fél taktikázik.
Saját kezűleg gyártott bombával akarta felrobbantani szerelmét H. Péter. A 16 éves fiú nem tudott beletörődni, hogy a lány nem viszonozza érzéseit. Egy pad alá elásott bombával akart rajta bosszút állni.
Virágok éneke címmel látható május végéig az Erzsébetvárosi Közösségi Házban Lakatos Klári és az általa vezetett Napénekéj nevű gyermekcsoport kiállítása. A tárlaton a neves roma művész harminc alkotása látható.
Németország megvétózhatja az újabb görög mentőcsomagot. Az erős kritikák miatt Angela Merkel nem tudja keresztül vinni a berlini parlamenten a görög támogatási programot. Athénben attól tartanak, hogy a turizmus visszaesése tovább mélyítheti a gazdasági válságot.
Scarlett Johanssont a legszebb színésznők között tartják számon, minden férfi vágyálma, ő azonban soha nem akart üresfejű szexszimbólummá válni. Sorozatunk utolsó részéből kiderül: házassága két év után zátonyra futott.
A piacgazdasági státusz, a fegyverembargó és az emberi jogok továbbra is érzékeny témák az Európai Unió és Kína közti párbeszédben - derült ki a csütörtöki gödöllői EU-Kína stratégiai párbeszédet követő sajtótájékoztatón.
Ugyanakkora fizetést kínál a főváros az utcaseprőknek, mint amennyit a fiatal orvosok keresnek. De akad olyan rezidens is a magyar kórházakban, aki kevesebbet visz haza, mint amennyit az ugyanabban az intézményben dolgozó takarítónő. A szakvizsga előtt álló végzett orvos 80–90 ezer forintot kereshet nettóban – írja a Magyar Nemzet.
Molotov-koktélt hajítottak egy bankra az északnyugat-kínai Kanszu tartományban péntek délelőtt, s ennek következtében "jelentős számú ember halt meg vagy sérült meg", közölte a Hszinhua kínai hírügynökség.
Négy hónappal ezelőtt jogerősen felmentették Kaiser Edét a móri vérengzés vádja alól. Ennek ellenére volt barátnőjének és szüleinek még mindig hamis tanúzás miatt kell bíróság elé állniuk.
A szélenergiával termelt áram mai kötelező átvételi rendszerének és átvételi árának fenntartása mellett hosszabb távon akár a harmadára is csökkenhet az így előállított áram ára - írja pénteki számába...
Megszületett az első - nem jogerős - ítélet azokban a közérdekű perekben, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) indított tavaly ősszel több, kétes módon működő bank és pénzügyi vállalkozás ellen - közölte a Magyar Nemzet pénteken.
Koppenhágában a legdrágább, Londonban a legolcsóbb 16 európai fővárost összevetve a lakosság által fizetendő háztartási áramár, Budapest a középmezőnybe tartozik - írja pénteki számában a Magyar Nemze...
Jeroen Engelen pár napja tudja, hogy a Lady Gaga asszisztensi pozíciójára kiírt nemzetközi pályázaton ő lett a nyertes, és pár nap múlva már találkozhat is imádott popikonjával.
Páncélozott eszközök a reptéren. Kilenc speciális, páncélozott járművet pakoltak be a magyar katonák délután a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren. Az eszközöket a Honvédség afganisztáni szerepvállalásához szállítják ki Afganisztánba. Az ukrán Antonov-124-es szállító repülőgép a kint szolgáló magyar katonákhoz viszi ki a páncélozott járműveket Mazar-e Sharifba.
A szélenergiával termelt áram mai kötelező átvételi rendszerének és átvételi árának fenntartása mellett hosszabb távon akár a harmadára is csökkenhet az így előállított áram ára - írja pénteki számában a Világgazdaság.
A játékosok és a liga vezetői egyre „véresebb” csatát vívnak egymással. A játékosok csütörtökön egy szövetségi bíróhoz, David Doty-hoz fordultak, ugyanis több mint 700 millió dolláros kártérítést követlenek a ligától.
A gazdaság nem pörög annyira, amennyire a kormány várta - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet kétes bankok és pénzügyi vállalkozások elleni ítéletről számol be.
Rengeteg egerünk van az állateledelsoron és a tejsoron – írta kollégáinak a Tesco minőségbiztosítási vezetője. Az ügy miatt a hatóság átfogó ellenőrzést tartott, ám a kirobbant eset után napokkal később – írja a Magyar Nemzet. S mivel nyilvánosan is bejelentették, a hivatal szerint a multinacionális vállalatnál „felkészülten várták az ellenőröket”.
Kettős robbantást követtek el feltehetően öngyilkos merénylők péntek reggel Pakisztán északnyugati részén egy félkatonai kiképző pontban. A rendőrség tájékoztatása szerint legalább 68 ember vesztette életét.
A magyarországi romák tavaly is erőszakos támadásokkal és megkülönböztetéssel szembesültek, és "a félelem légkörében éltek" - áll az Amnesty International (AI) által pénteken kiadott idei világjelentés Magyarországgal foglalkozó fejezetének élén.
Még legalább két évig állhat fenn áldatlan állapot a gyermekvédelem finanszírozásában, miután a szocialisták korábbi törvénymódosítása miatt egyes megyék és a területileg érintett megyei jogú városok pereskednek a költségek megosztásáról – írja a Magyar Nemzet.
Páva Zsolt (Fidesz) Pécs polgármestere leállította a város mintegy 2,8 milliárd forint hitel felvételére irányuló kezdeményezését - adta hírül a PécsMa.hu internetes hírportál csütörtökön. Csizi Péte...
Az Extruform-Karsai Műanyagipari Zrt. új üzemcsarnoka első lépésben ötven, jövőre pedig a következő fejlesztések eredményeként további ötven szakembernek ad munkát. A kizárólag saját erőből, 450 millió forintos beruházással épült székesfehérvári üzemcsarnokot csütörtökön avatták fel.
Az állami, önkormányzati cégeknél betöltetlen állásokról készít adatbázist az itt élő roma emberek munkahelyhez juttatása érdekében a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal és a megyei cigány önkormányzat.
Gyilkol-e a kimondott szó? Sokan csak legyintenek az átok hallatán, nem úgy Miskolci Alexandra. Az asszony összes eddigi átka fogott. Mindezt gond nélkül megtehette, hiszen a magyar jogban az átkozás nem büntetőkategória.
A főváros elsősorban a kötöttpályás közlekedés fejlesztését támogatja - mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István hozzátette, ez nem jelenti a buszközlekedés megszüntetését, de 1100 új busz megvásárlására nincs esély.
Az elhízás civilizációnk egyik legnagyobb egészségügyi problémája, szinte már népbetegség, amire már gyermekkorban oda kell figyelni, hiszen komoly következményekkel jár. A kövér gyermekeknek megnő a zsírsejtszámuk, ami aztán felnőttkorra is megmarad. Ha folytatódik a jelenlegi tendencia, akkor 2020-ra 60 millió 5 év alatti elhízott gyermek lesz világszerte, azaz minden tizedik.
Emelkedéssel zártak csütörtökön a legfontosabb amerikai tőzsdeindexek. Ebben a fő szerepet a dollár gyengülése okozta. Emiatt ugyanis emelkedni kezdett az olajár, és ennek a hatására a tőzsdemutatókban nagy súllyal rendelkező energiaipari cégek árfolyama.
A továbbra is csökkenő olajár és a kínai jegybank tegnapi szigorítása láttán óvatosabbak lettek az ázsiai befektetők, aminek köszönhetően a régiós indexek vegyes képet mutatnak.
Miniszterek is bíróság elé állhatnak az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) készülő új törvény szerint, ha akadályozzák a testület munkáját: nem szolgáltatnak adatot, vagy nem készítik el a számvevők által szorgalmazott intézkedési tervet - írja a Népszabadság pénteken.
A határrendőrség egyik központját érte támadás Csárszadda körzetben. Az áldozatok túlnyomó többsége újonc volt. Ez a kettős merénylet volt a legvéresebb azóta, hogy egy amerikai kommandó május 2-án megölte Oszama bin Ladent.
Az NHL csütörtöki játéknapján rendezték meg a San Jose Sharks – Detroit Red Wings párharc hetedik mérkőzését, ahol a kaliforniai alkulat nyert, így egymás után a második évében jutott be a főcsoportdöntőbe.
A nehézsúlyú profiboksz-világbajnok Vladimir Klicskót és színész barátnőjét, Hayden Panettierét nem ásó, kapa és nagyharang választotta el, hanem az Atlanti-óceán.
Tavaly óta négy pénzügyi cég ellen indított közérdekű pert az állami felügyelet. Az egyik ügyben nemrég született meg az elsőfokú bírósági döntés, amely az érintett társaság számos szerződési feltételét minősítette tisztességtelennek – írja a Magyar Nemzet.