Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden hivatalában fogadta Luca Volontét, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének néppárti frakcióvezetőjét. A megbeszélésen a magyar alaptörvény és a kormány egyéb törvényjavaslatai kerültek szóba.
Az Eurovíziós Dalfesztivál kedd esti elődöntője a miniszterelnököt sem hagyja hidegen, és a Facebookon jelezte, hogy drukkol a magyar versenyzőnek. "Ma este Eurovíziós dalfesztivál. Hajrá, Kati!" - ezzel a kommentárral osztotta meg a Facebookon Wolf Kati What About My Dreams című versenydalának angol nyelvű verzióját Orbán Viktor.
A Fürdőszövetség álláspontja szerint a kormányzatnak lehetővé kellene tennie, hogy gyógyfürdő-szolgáltatások fizetésére is felhasználható legyen a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) - jelentette ki a szervezet elnöke kedden Egerben.
Nagyobb meglepetés nélkül folytatódott kedden a római salakpályás tenisztorna: a nőknél biztosan nyert és jutott a 16 közé a hazai közönség előtt szereplő, 2. helyen kiemelt Francesca Schiavone.
Meggyanúsításának részleteiről kér tájékoztatást Sukoró-ügyben a volt szocialista miniszterelnök a mentelmi bizottság elnökétől, Rubovszky Györgytől. Gyurcsány Ferenc Facebookon tette közzé levelét.
A tegnapi kereskedésben a 10 S&P 500 szektor közül mindegyik zöldben tudott zárni, kivétel a pénzügyi szektor. A szektort követő ETF chartján jól látszik, hogy jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy az idei év az emelkedésről szól, hol ott az indexek új csúcsokra tudtak menni. (Solar Capital)
Levelet írt a volt kormányfő az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnökéhez. Gyurcsány arra kéri Rubovszky Györgyöt, hogy a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló bizottsági ülés nyilvános legyen, és felszólalhasson azon.
A HungaroControl megnyitotta Közép-Európa első olyan légi szimulációs központját kedden Budapesten, amelyhez hasonló Európában is csak még egy, Párizs mellett van.
Május 17-én választ főügyészt a szlovák parlament, a voksolás kimenetele pedig Iveta Radicová kormányfő lemondását vonhatja maga után - írják szlovák lapok. Radicová másodszor fenyeget lemondással...
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői azt kezdeményezték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnál, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére. Ezzel párhuzamosan benyújtotta lemondását a főigazgató.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint még nem volt példa a történelemben ilyesmire: egy magyarországi szervezet jutalmat ígér azoknak a szlovákiai önkormányzatoknak, amelyek minél nagyobb számban veszik rá a magyarokat nemzetiségük felvállalására a népszámláláskor.
Várhatóan öt sarkalatos törvény kidolgozásáért lesz felelős a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - tudta meg az MTI. Újdonság, hogy sarkalatos törvény rendelkezik majd a közteherviselés és a...
Az Emberi Jogok Európai Bírósága hétfőn elutasította Max Mosley keresetét, amellyel azt akarta elérni, hogy az újságoknak kötelezően előre kelljen értesíteniük a megjelenésre szánt cikkekben szereplő embereket. A strasbourgi bíróság szerint egy ilyen előírás rossz hatással lenne az újságírásra. Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség egykori vezetője egy 2008-ban megjelent cikk után indított…
Véletlenül keverték össze egy nagykanizsai óvodában a fogkrémet a szúnyogűző krémmel. A tévedés után rögtön kimosták a gyerekek száját. Az óvodások tünetmentesek, de megfigyelésre kórházba szállították őket.
A kézilabda márpedig jó dolog. Kézilabdameccsen szurkolni még jobb. Talán hiánypótlásnak fogják fel páran, (ha már a focink lassan arra a szintre süllyed, hogy az UEFA lassan szabadkártyát ad két zsák naptűrő fűmaggal kombinálva, hogy egyáltalán elindulhassunk valahol), pedig nem az.
A Boston Bruins hétfőn megkezdte a felkészülést a Tampa Bay Lightning elleni főcsoportdöntőre. Úgy tűnik, hogy a csapat egyik legjobb játékosának, Patrice Bergeronnak a sérülése komolyabb mint gondolták, ugyanis lecserélték a saját sorában.
Az uniós országok elektronikus egészségügyi rendszerének fejlesztésével fenntarthatóbb és betegbarátabb lesz az egészségügy - jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden az ...
Budapest -- Veszélybe került Szávay Ágnes (22) pályafutása. A jelenlegi legjobb magyar teniszező az elmúlt évet sérülten fejezte be, idén pedig már a hátfájdalmai miatt részt sem tudott venni a tornákon, vagy ha el is indult, legfeljebb a második körig jutott. A sportolónő sajtótájékoztatóján szomorúan beszélt problémájáról, amely az egész karrierjét befolyásolhatja.
A magyar betegek jelentős része nem úgy szedi a számára felírt gyógyszert, hogy az kifejtse a tőle elvárt hatást. Megfigyelhető jelenség a szándékos "gyógyszerszabadság" is - állapította meg legújabb felmérése alapján a GfK Hungária piackutató intézet.
Pálinkás József újraválasztásához gratulált a miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémián. Orbán Viktor az intézmény elnökével az elkövetkezendő három év feladatairól is egyeztetett.
Az afganisztáni amerikai katonai vezetők azt javasolják, hogy az afganisztáni csapatkivonás első - júliusra tervezett - ütemében 5000 katonával csökkentsék az amerikai erők létszámát, amit az év folyamán egy újabb 5000 fős kivonás követhet majd - jelentette kedden a The Wall Street Journal.
Az MTI információi szerint a kisebbik kormánypárt felel majd a családügyekkel kapcsolatos jogszabályok, és az egyházügyi szabályok kimunkálásáért. Szintén KDNP-s felügyelet mellett készül el a nemzeti jelképekről, a nemzeti ünnepekről és a kitüntetésekről szóló jogszabály.
Az egyiptomi főügyész kedden újabb 15 nappal meghosszabbította Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök előzetes letartóztatását - közölte az ügyészi hivatal. A 82 éves férfi ellen a távozásához vezető ellenzéki tüntetések alatt alkalmazott erőszak, valamint korrupció miatt folytatnak vizsgálatot az egyiptomi hatóságok. Arról az elkövetkező napokban döntenek, hogy bíróság elé állítják-e Mubarakot.
Az emberek leginkább a romáktól, a gárdistáktól és az araboktól tartanak, de még mindig van olyan, aki retteg a nem létező pirézektől is. Egy most megjelent tanulmány szerint a melegek elutasítottsága a legnagyobb Magyarországon.
A Fürdőszövetség álláspontja szerint a kormányzatnak lehetővé kellene tennie, hogy gyógyfürdő-szolgáltatások fizetésére is felhasználható legyen a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP) - jelentette ki a szervezet elnöke kedden Egerben....
Bizonyára sokak számára cseng ismerősen a Dartz Prombron név: az oroszországi cég története messzire nyúlik vissza, hiszen egészen pontosan 102 éve alapították a márkát, amely ma lett tulajdonba került, és méregdrága, luxuskivitelű páncélozott autószörnyeket gyárt.
Tünetmentesen, de megfigyelésre kórházba került kedden délután négy gyermek a nagykanizsai Kossuth téri óvodából, miután véletlenül szúnyogűző krémmel mostak fogat.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,09 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 23.783,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyen...
Fellegi Tamás, fejlesztési miniszter szerint az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor
Márciusban mind a nagykereskedelmi készletek, mind az értékesítések emelkedést mutattak az Egyesült Államokban a Kereskedelmi Minisztérium által közzétett adatok alapján.
Két szájjal és két túrókoronggal jött a világra egy kismalac Kínában. A tenyésztő, aki eddig ilyet még nem látott, úgy döntött, megtartja a különös jövevényt.
Adócsalás és más bűncselekmények miatt nyomoz a Mecseki Erdészeti Zrt. gazdálkodásával összefüggésben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Bama.hu internetes oldal úgy tudja, hogy a cég gazdasági vezetőjét néhány napja munkahelyéről vezették el az adónyomozók.
A mindannyiunk szervezetében megtalálható ős-DNS okozhatja a rákos megbetegedéseket - az új elméletről Sinkovics József, a Dél-Floridai Egyetem professzora tart szerdán előadást a Semmelweis Egyetemen (SE).
Az idén 50 milliárd forint konszolidált adózás előtti nyereséget tervez a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM), szemben a 2010-ben elkönyvelt 36,74 milliárd forinttal - közölte Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A terrorveszély miatt a vasúti közlekedésben is a repterekhez hasonló biztonsági átvilágítást vezetnének be az Egyesült Államokban. Oszama bin Laden ugyanis állítólag vonatokat akart kisiklatni, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás évfordulóján.