A 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kéri az Erste Banktól a hódmezővásárhelyi önkormányzat abban a levélben, melyet csütörtökön küldtek el Jelasity Radovan elnök-vezérigazgatónak.
Több százan gyűltek össze Moszkva központjában csütörtök este, hogy Szergej Udalcovnak, a Baloldali Front ellenzéki mozgalom őrizetbe vett vezetőjének szabadon bocsátását követeljék.
A California Egyetem kutatói összefüggést fedeztek fel a C-vitamin és a vérnyomás között. Azt tapasztalták, hogy egészséges fiatal felnőtt nőkben a vérplazma C-vitamin koncentrációja minél alacsonyabb, annál magasabb a vérnyomás. Az eredménnyel kapcsolatban többen is kétségüket fejezték ki.
A Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft.-ben szerzett 51 százalékos tulajdona mellett a cégnek ukrán, cseh, bolgár, kazah és marokkói érdekeltségei is vannak.
Mind a részvényekkel, mind az arannyal kapcsolatban igen pesszimista véleményen van Jim Rogers. A neves befektető szerint nem lenne meglepő, ha a legfőbb nemesfém ára 1200 dollárig esne, de áresést...
Vadai Ágnes szerint a január másodikára szervezett tüntetéshez minden demokratikus civil szervezet és demokratikus párt csatlakozott, Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP-s képviselők nem szólalnak fel a demonstráción.
"Tiszta kezek" néven mozgalmat alapítanak és demonstrációt szerveznek a Kossuth térre az MTV Kunigunda útjai épülete előtt húsz napja éhségsztrájkolók.
Közeledik az év legbolondabb napja és éjjele, szilveszter napja. A szinte kötelező mulatozást kínzó fejfájás, hányinger, csillapíthatatlan szomjúság, szédülés követheti. Aki a másnaposság kínjait már átélte, azt is tudja, érdemes védekezni ellene.
Phenjan — Kiretusálta az észak-koreai hírügynökség Kim Dzsong Il temetési szertartásáról készült képet. A felvételeken a hibátlan rendben sorfalat álló gyászoló tömeg nem a véletlen műve.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 100,51 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 17.275,52 ponton zárt. Délután egy órakor az eurót 312,14 forinton jegyezték.
Meglepő jótékonysági akcióban volt része az egyik Tesco áruház vásárlóinak Nagy-Britanniában. Egy férfi ugyanis titokban ötvenfontos ( mintegy 15 ezer forint) bankjegyeket dugdosott a látogatók kosarába. A "civil" Mikulás a pénzt egy borítékba tette, s mellé levelet is mellékelt. Bár az eset még karácsony előtt történt, de csak mostanra kélt nemzetközi híre....
A 2006-ban zárt körben kibocsátott svájci frank alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kéri az Erste Banktól a hódmezővásárhelyi önkormányzat abban a levélben, melyet csütörtökön küldtek el Jelasity Radovan elnök-vezérigazgatónak.
A teljes orvostársadalmat érintő alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak a Magyar Rezidens Szövetség vezetői csütörtökön Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól.
A kiszakított ajtón keresztül bejutva raboltak ki egy szabadegyházi presszót ismeretlen tettesek a mai napon. A rablást felvette a kamera, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz.
Magyarország — Műbeles, vagy állati eredetű? Sertés, marha vagy baromfi? Bármilyen egyszerű és hétköznapi, mindenki máshogy szereti, a jó virsli kiválasztása pedig szinte minden család számára sarkalatos pont a húspult előtt válogatva.
Az Egyesült Államok csaknem 30 milliárd dollár értékben F-15-ös vadászgépeket szállít Szaúd-Arábiának - közölték nevük elhallgatásával nyilatkozó amerikai tisztségviselők.
Párizs‒Budapest ‒ Csalás és szándékos megtévesztés miatt bűnügyi panasszal élt, és polgári per indítását is fontolgatja a gyári hibás mellimplantátumok ügyében a francia társadalombiztosító.
The government commissioner in charge of holding public servants to account told a news conference on Thursday that early next year he would press charges against two ministers in connection with the privatisation and repurchase of Hungarian national carrier Malev.
Mind a részvényekkel, mind az arannyal kapcsolatban igen pesszimista véleményen van Jim Rogers. A neves befektető szerint nem lenne meglepő, ha a legfőbb nemesfém ára 1200 dollárig esne, de áresést...
Végleges egyezséget kötött a Magyar Telekom az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (a "DOJ") és az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeletével (az "SEC") a DOJ és az SEC Társasággal...
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV nem ért egyet Szabó Máté ombudsman azon állásfoglalásával, amelyben a 14 éven aluli bliccelő gyermekek pótdíjának csökkentését javasolta.
The government has outlined a scheme to disaffected junior doctors aimed at improving wages across the medical profession, the head of the Hungarian Residents' Association told reporters on Thursday.
The green opposition LMP party will stay away from the rest of the special winter session of Parliament and restrict its presence to keynote speeches, the party's parliamentary group leader told MTI on Thursday.
Londoni felzárkózó térségi elemzők szerint várhatóan folytatódik a magyar piacokra nehezedő nyomás, mivel a kormány "korlátozott rugalmasságot" mutat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val szemben, és ez felveti annak a kilátását is, hogy elhúzódnak a tárgyalások egy majdani új - "akár elővigyázatossági, akár másféle" - hitelprogramról.
Igaz, az 1-es BMW már kapható itthon is egy ideje, sőt, teszten is járt már nálunk a remek 116i, azonban a forgalmazás eddig csak ötajtós modellekkel folyt. Remélhetőleg nem kell sok várni a háromajtós darabokra sem, amiről a típus szabványai árulkodnak.
Pálffy István kereszténydemokrata képviselő szerint az ellenzéki pártok képviselőinek reggeli kordonbontása kimeríti a birtokháborítás fogalmát és nem áll messze a garázda viselkedéstől.