"Santa" (Claus), a szigetországi területi megbízott kicsit más időbeosztással és munkakörben dolgozik, mint magyar kollégája, a Mikulás: majd három héttel később érkezik és nem hoz szaloncukrot.
Kettős látás esetén általában a szemizmok nem működnek megfelelően. A nem működő izom irányába a szem nem tud elmozdulni, így amikor a beteg ebbe az irányba tekint, intenzív kettős látás jelentkezik.
Budapest - A legszívesebben a felismerhetetlenségig elmaszkírozva, álruhában érkezett volna haza a verekedő válogatott úszó, Verrasztó Dávid (23). A Jövő SC Európa-bajnok sportolója hétfőn késő este nem sokkal éjfél előtt jött meg Atlantából, az Egyesült Államok–Európa viadalról, amelyen végül sérülésre hivatkozva nem tudott elindulni 200 és 400 méter vegyesen.
Budapest - Nem sok híja volt egy vasúti katasztrófának az idén december 13-án, amikor is a déli órákban egy személyvonat és egy vasúti munkagép száguldott egymás felé Albertfalva és Nagytétény között – tudta meg a Blikk egy neve elhallgatását kérő vasutastól.
Budapest - Kegyetlenül megkínozta a darabolós gyilkos, T. Edit (52) azt az idős görög férfit, akihez későbbi áldozatával, F. Györggyel (†47) együtt törtek be!
A választójogi törvény pénteki zárószavazása előtt a Fidesz végül kihátrált Kövér László javaslata mögül, miszerint létrehoznának egy külhoni egyéni választókerületet, hogy a határon túli magyarok ne csak a magyarországi pártok listáira szavazhassanak. Így a külföldön élő kettős állampolgárok csak egy szavazattal rendelkeznek majd, míg az anyaországi magyarok kettővel.
A parlamentben is Barroso leveléről vitatkoztak a képviselők. A szocialisták szerint most már világos, hogy 2011 a kormány számára az Európától való elrugaszkodás éve lett. A Fideszes Rogán Antal ugyanakkor azt mondta: jelentősen változott a jegybanktörvény tervezete, ugyanis tucatnyi módosító indítvánnyal próbáltak megfelelni az Európai Központi Bank elvárásainak. Közben nyilvánosságra került a…
Bereményi Géza Kossuth-díjas író-rendező vezetheti január elsejétől öt évig a Thália Színházat és a vele összevont Mikroszkóp Színpadot. Az új igazgató koprodukciókat tervez vidéki és határon túli magyar színházakkal, együttműködést tévével, rádióval.
Nem szeretnék reagálni - ezzel válaszolt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kommunikációs igazgatója, Szabó László a volt titokminiszter lapunknak tett kijelentéseire.
Akár négy önkormányzati tulajdonú társaság felügyelőbizottságában is dolgozik több fővárosi fideszes politikus, noha a törvény szerint csak egy testületi tagság után juthatnának pénzhez a képviselőség mellett. Így jogosulatlanul kapnak havi 400-700 ezer forintos tiszteletdíjat közpénzből. A Városházát nem aggasztja a törvénysértés, melyet vis maior helyzetként magyaráznak.
A magyar lakosság egyik legnépszerűbb megtakarítási formája továbbra is a bankbetét. Ezt példázza az is, hogy a háztartások betétállománya folyamatosan emelkedik. Éppen ezért a Pénzcentrum.hu utána járt, hogy a különböző bankok milyen euró, illetve forint konstrukciókat kínálnak, s azokban mennyit is fial a betett pénzünk....
A Főpolgármesteri Hivatalnak nyilvánosságra kell hoznia a színigazgatói pályázatok anyagát - döntött tegnap első fokon a bíróság. Az Index.hu indított pert a József Attila Színház és az Új Színház vezetőválasztása kapcsán. Kérték, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény alapján kötelezzék az alperest Dörner György és Nemcsák Károly pályázatának és a döntéseket megelőző szakmai…
Magyarország első Hard Rock Cafe-ja nyílt meg Budapest egyik legszebb, és legforgalmasabb pontján, a Vörösmarty téren. A több, mint 12 hónapnyi tervezési és kivitelezési munka eredményeként megnyitott vendéglátóhely a nagy múltú Pesti Hazai Első Takarékpénztár épületében talált helyet magának.
Nehezen követhető számítás alapján gyanúsítják hűtlen kezeléssel a Magyar Posta korábbi vezetőjét. Szabó Pál később a Gyurcsány-kormányban lett miniszter, az állami kézbesítőcég ingatlaneladását és székházbérlését csak ezután jelentette fel az elszámoltatással kampányoló Fidesz. Szabó ügyvédje, Bárándy Péter szerint, ha ebből vádemelés lesz, azt elbukja az ügyészség.
Péntekig tart a fővárosi állatkert karácsonyi örökbefogadási akciója mindazok számára, akik különleges ajándékot szeretnének adni. A Tasmániából érkezett két vombat, Molly és Wally Európa állatkertjeiben is ritka lakónak számítanak: december 24-ig a 14 év alatti gyerekek ingyen látogathatják őket.
Az izlandi Katla vulkán hamarosan újabb kitöréseket produkálhat, mely a sziget gleccsereinek jegét megolvasztva súlyos problémákat okozhat - adta hírül a napokban az idokep.hu. Emlékezetes: 2010. áprilisában az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése miatt Európa felett szinte teljesen megbénult a légi közlekedés. A hírekkel szemben azonban Izlandon nyoma sincs pániknak, a helyiek nem értik, mi…
Ismételten jogsegélykérelmet juttatott el a magyar hatóságoknak Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatójának ügyében a horvát korrupcióellenes hivatal, az USKOK december elején - írta tegnap az index.hr információs portálja.
Bizalmat kapott tegnap a madridi törvényhozásban a konzervatív Néppárt (PP) kormányfőjelöltje. Mariano Rajoy ma teszi le a hivatali esküt I. János Károly király előtt.
A kétharmados magyar kormány első, s azóta is megoldatlan nemzetközi melléfogása az állampolgársági törvény módosítása következtében kipattant szlovák-magyar feszültség volt. Ha az országnak problémája adódik nemzetközi szinten, jó tudni, hogy legalább a szomszédok felsorakoznak mögötte. Problémánk az jócskán adódott azóta, Brüsszel és Washington felé egyaránt, a szomszédi szolidaritás azonban…
A vasárnap elhunyt Václav Havel köztársasági elnök volt a Charta '77 politikai nyilatkozat legismertebb aláírója. A dokumentum szerzőinek többsége már nem él. Sokukat alig ismerték Csehszlovákia határain kívül. Az aláírókat mindmáig hatalmas tisztelet övezi hazájukban.
Teljes harci készenlétben, alvajáróként bolyongott a fülledt álmokkal teli hálószobában a veterán valósághős, akit villatársaihoz hasonlóan megtébolyítanak a gyötrő, kiéletlen vágyak. A kiesett lány ennél többet is mondott.
A tervek szerint 15 törvényt szavaz meg az Országgyűlés péntekig. A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat szerint a csütörtöki első napirendi pontnál a törvénynek se neve, se száma nincs, de az InfoRádió megkeresésére az országgyűlés sajtószolgálatán azt mondták, ez csak egy napirend-tervezet, a menetrendről csütörtökön döntenek.
Az elmúlt időszak adatsorai újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a felzárkózó európai térség "sem fogja épségben megúszni" az euróövezeti viharokat, és az előremutató jelzőszámok arra vallanak, hogy Magyarország és Csehország már recesszióban lehet - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A mellplasztika az egyik legnépszerűbb plasztikai sebészeti műtét, hiszen előnyösen megváltozik a testkontúr, nő az önbizalom. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni a lehetséges szövődményekről sem.
Orbán Viktor miniszterelnök válaszlevelet küld José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője kedden az m1 Az Este című műsorában.
Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója, Ronan Farrow emberi jogi aktivista, Lady Gaga énekesnő és Justin Bieber popelőadó is szerepel a Forbes magazin legígéretesebb harminc éven aluli amerikai tehetségeket felvonultató listáján.
Az egészségügyi intézmények állami kézbe adásáról, a fővárosi teherforgalmi behajtási rendszer felülvizsgálatáról, valamint a vidámpark tulajdonosi kölcsönéről dönthet szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Orbán Viktor miniszterelnök válaszlevelet küld José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője kedden az m1 Az Este című műsorában.
Megvitatta első alkalommal az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága kedden az euróövezeti adósságválság megoldását célzó kormányközi megállapodás tervezetét.
Ma délelőtt búcsúztatják a szolnoki újvárosi Szentlélek-templomban a meggyilkolt Baunok házaspárt. A rendőrség szimbolikusan erre a napra időzítette az elsőként őrizetbe vett M. Béla kihallgatását. A szolnokiak egy része szerint az igazi gyilkosok még szabadlábon vannak.
Önuralmat próbáló karácsonyra készül Horváth Éva. A műsorvezető az Éden Hotel januári forgatásáig szeretné formába hozni magát, de ennek érdekében nem hajlandó éhezni, inkább többet sportol.
Az eddigi büdzsé felével gazdálkodhat 2012-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál. A megszokottnál rövidebb, 11 napos sorozat március 16. és 26. között ennek ellenére felsorakoztat több sztárvendéget, köztük John Malkovich-ot, Markus Haselböcköt, Maxim Vengerovot, az Orosz Nemzeti Zenekart és a Royal Filharmonikusokat.