Budapest — Botrányba fulladt a randi, Gergő (32) és Sehereázdé (21) ugyanis annyira összevesztek, hogy Seri a tombolán nyert kirándulását végül nem vele, hanem Attilával osztotta meg.
Magyarország - Felvette a harcot az új olajmaffiával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az első csatát megnyerték, amikor egyszerre 65 helyszínen tartottak házkutatást, letartóztattak nyolc embert, és lefoglaltak több tízmillió forint készpénzt és 70 ezer liter ásványolajat.
Karcag - Mire a rendőrök mozdultak, már mindketten halottak voltak. A gyilkos még a nővérem torkát is elvágta, a rendőrök pedig csak az utcán vártak – magyarázta lapunknak Tóth Lívia (†32) öccse.
Úgy tűnik, nem csak Magyarországon vannak gondban a rendőrök. Egy brit rendőr, Mark Gatward (33) évek óta szinte minden éjszakáját a furgonjában tölti, ugyanis nincs pénze üzemanyagra, hogy munkába járjon.
Életveszélyesen megkéselte Mario Del Monaco, a néhai olasz sztártenor fiát, Claudio Del Monaco operarendezőt a felesége szerda este Jesolo olaszországi üdülőhelyen. Del Monaco Pár napja vette feleségül a késelő asszonyt.
A mámoros Szilveszter éjszaka után idegen lakásban ébredsz. Nincs rajtad más, csak egy boxeralsó és a félpár tűsarkúd. Megfordulsz és meglátod a pasit, akivel az éjszakát töltötted -valami azért rémlik- ő pedig megszólal:
Tilverton – 50 fontos bankjegyeket osztogatott egy bevásárlóközpontban az a brit férfi, aki levelében ennyit fűzött hozzá az akcióhoz: „pénz állt a házhoz, gondoltam, nektek is adok belőle".
Túrkeve - Magyaros autóval vág neki a január 1-jén kezdődő Dakar-ralinak a Sebestyén Sándor (39), Bognár József (39) páros. A Toyotát az ország jelképei díszítik – a pilóta és navigátora már a rajt előtt begyűjtötte vetélytársai elismerését.
Osh - A csodával határos módon senki nem halt meg a 70 utasból, és a személyzetből, amikor egy orosz repülőgép megcsúszott leszállás közben, majd a hátára fordult.
Washington — Több évszázados vitára tesz pontot egy amerikai kutatócsoport, amelynek tagjai immár teljes bizonyossággal állítják: Kolumbusz Kristóf hozta be a szifiliszt Európába.
Január 1-től maximum 4,2 százalékkal emelkedhet a villamos energia, a földgáz, illetve a távhő ára, a fejlesztési tárca szerint. Így az áremelkedés nem lehet nagyobb a jövőre tervezett infláció mértékénél.
New York — Fenekestül felfordult a New York-i St. Luke's Roosevelt Kórház szülészeti osztálya, az orvosok és ápolók már gőzerővel készülnek Beyoncé Knowles (30) érkezésére.
Budapest ‒ Újra humorbonbonjaival szórakoztatja közönségét Fábry Sándor (57), a nagydumás showman ugyanis ismét rajongói körében tölti az óév utolsó óráit.
Budapest — Saját maga vitte el a II. kerületi Gárdonyi Géza utcai csecsemőotthon lakói számára Völgyesi Gabriella (34) azt a nagy csomag ajándékot, amelyet decemberben gyűjtöttek össze Bölcsőnyi segítség címmel a gyerekek számára.
Oberstdorf — Vajon ki lesz a síugrás Oscar-díjasa, ki nyeri a ma kezdődő legendás Négysáncversenyt, amelyet 60. alkalommal rendeznek Németországban és Ausztriában?
Magyarország — Műbeles, vagy állati eredetű? Sertés, marha vagy baromfi? Bármilyen egyszerű és hétköznapi, mindenki máshogy szereti, a jó virsli kiválasztása pedig szinte minden család számára sarkalatos pont a húspult előtt válogatva.
Párizs‒Budapest ‒ Csalás és szándékos megtévesztés miatt bűnügyi panasszal élt, és polgári per indítását is fontolgatja a gyári hibás mellimplantátumok ügyében a francia társadalombiztosító.