Kedves barátom, húsmuskétás blogtársam, Miklós! Azt hiszem, még sohasem szólítottalak így, anyakönyvezett neveden. Hát ez az idő is eljött! Miért is? Mert ez a Te napod, Miklósok, Mikulások napja! És hogy inkognitódat felfedjem: szia Dzsafi!
A tüdőfibrózis egy ritkábban előforduló tüdőbetegség, azonban a jelentőségét az adja, hogy a gyakorisága egyre nő, ami a különböző környezeti ártalmaknak tudható be.
Fegyveres rablónak véltek egy 18 éves fiút az Egyesült Államokban, miközben ő csupán állásért folyamodott egy biztonsági cégnél, utána meg a rendőrség munkát ajánlott neki.
Budapest -- Drága kiruccanás volt a 12 megyei elnök azori-szigeteki konferenciája. A politikusokat ugyanis megfeddte Lázár János fideszes frakcióvezető, s az a megállapodás született: az útköltségeit, összesen 2,95 millió forintot kifizetik az elnökök. Ez fejenként majd 250 ezer forint.
A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja a fideszes Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát. A parlament és a Fidesz választmányának elnöke tegnap nyújtotta be kezdeményezését az új választójogi törvényhez.
Vlagyimir Putyin kétharmadáról van szó. A vasárnapi parlamenti választásokon az orosz kormányfő Egységes Oroszország pártjának nem sikerült újra megszereznie a törvényhozásban a mandátumok kétharmadát, miután sok választót vesztett.
Tegnap délután öt óra öt perckor a Jászai Mari térről elindult az A/2-es Mikulásvillamos, és aki a Kossuth téren leszállt, az megnézhette a Mikulást-járó asszonyt. A BKV Mikulásvillamosa december 9-ig közlekedik, a Mikulást-járó asszony pedig január 8-ig látható
Fegyveres, pénzszállító-rablásra szakosodott bűnbanda két tagját fogták el a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai. A banda harmadik tagja még szökésben van, ellene országos elfogatóparancsot adtak ki. A három férfi egy év alatt 6 pénzszállító autót rabolt ki, több mint 100 millió forintot és szolgálati fegyvereket zsákmányoltak.
Országgyűlési határozatban követelné a magyar gazdaságpolitika hitelességének visszaállítását az MSZP - jelentette be tegnap, a plenáris ülés előtt Mesterházy Attila.
A társadalmi mobilizáció súlyos korlátozását és a felelősség ide-oda tologatását vizionálják a szakmai szervezetek egy a hajléktalanokat érintő, Kocsis Máté nevéhez fűződő újabb törvényi szabályozásban.
Idén nem támogatja egy fillérrel sem a fideszes vezetésű erzsébetvárosi önkormányzat a helyi civil kezdeményezésre immár húsz éve minden évben megtartott Böske Bált, melyet az Erzsébetvárosiak Klubja szervez - értesült lapunk.
Pénzszállítók elleni rablássorozat elkövetőit fogták el a közelmúltban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai - közölte Csizner Zoltán, az NNI főigazgatója tegnap Budapesten.
Meg kellett volna tagadnia a szolgálatot annak a motoros rendőrnek, aki tavaly nyáron kopott gumik miatt szenvedett halálos balesetet - véli az ügyészség. Az vádirat szerint három parancsnok is vétkes a tragédiában. A büntetőper tegnap kezdődött a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt.
Szinte bizonyos már, hogy a II. világháború alatt Dunába lőtt emberek maradványait találtak meg a speciális búvárok a Margit híd felújítása során a nyáron. A rendőrség korábban tájékoztatást ígért a vizsgálatról, de azóta nem válaszoltak lapunknak, tegnapi megkeresésünkre pedig már nem is reagáltak. Nem kizárt, hogy a csontokat titokban eltemették.
Tagadta bűnösségét Verók István volt VI. kerületi MSZP-s polgármester az ellene és 13 társa ellen egy Andrássy úti önkormányzati ingatlan 2004-es eladása miatt a Fővárosi Bíróságon indult büntetőperben.
Nem volt testületi felhatalmazása Pataky Péternek, az MSZOSZ elnökének arra, hogy aláírja a kormánnyal az egyezséget az új Munka törvénykönyvéről. Mint lapunknak elmondta, sejtette, hogy csapdába csalja a szakszervezeti vezetőket a kormány. Végig részmegállapodásról beszéltek, ennek ellenére a kabinet azt kommunikálja, hogy a szakszervezetek az egész jogszabálytervezetet támogatják. (Az egyezség…
Hatásosnak bizonyult Lázár János Fidesz-frakcióvezető fejmosása. Kétszázezer forintot ajánl fel "gyermekvédelmi" célokra az a 12 fideszes megyei közgyűlési elnök, akik a Portugáliához tartozó Ponta Delgadán, az Azori-szigeteken közpénzből konferenciáztak november végén, miközben a megyei önkormányzatok adósságállománya meghaladja 187 milliárd forintot.
Ma délben fogadja Izsák-Bács Jeremiást, a Strasbourgban november 10-óta éhségsztrájkot folytató mennonita lelkészt az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, Thomas Hammarberg: a találkozóra, úgy tudjuk, a biztos irodájában kerül sor.
Jövőre sem szűnik meg teljesen az a lehetőség, hogy az öregségi korhatár elérése előtt a jelenlegi korengedményes nyugdíjhoz hasonló korhatár előtti ellátást lehessen igényelni. Az Országgyűlés által elfogadott törvényjavaslat szerint több esetben is megmarad ez a lehetőség....
A magyar belpolitikai helyzetről közölt hétoldalas tanulmányt Charles Gati, magyar származású amerikai politológus, a John Hopkins Egyetem professzora a The American Interest magazin most megjelenő számában.
Egy kivétellel az összes parlamentbe jutott pártnak koalíciós együttműködést kínált fel Zoran Jankovic, akinek baloldali pártja, a Pozitív Szlovénia hatalmas meglepetésre, minden közvéleménykutatásra alaposan rácáfolva nyerte meg a vasárnapi előrehozott parlamenti választást.
Két héten belül alakulhat meg az új horvát kormány. Zoran Milanovic, a baloldali-liberális Kukurikú-koalíció listavezetője lesz a miniszterelnök, kormányában várhatóan 17 miniszter lesz.
Olyan nyilvántartási rendszer kialakításáról rendelkezett a parlament hétfőn, amelyben a nagykorú, itteni lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárságú férfiaknak a katonai szolgálat teljesítéséhez, a sorozáshoz és a behíváshoz szükséges adatait vezetik majd.
Kiesésével nem csak Annamari álma, a főnyeremény úszott el, a fedél is eltűnt a feje fölül. A fura lánynak nincs otthona, ezért barátnőjénél húzza meg magát, amíg egyenesbe jön az élete.
A Demokratikus Koalíció elnöke több ezer tagfelvételi kérelemről és 1200-1500 ember beléptetéséről tud. Gyurcsány Ferenc azt nem tudta megmondani, hányan léptek át eddig az MSZP-ből. A szocialista párt szerint csak néhány százan.
Negatív kihatású - vagyis viszonylag rövid időn belüli leminősítés lehetőségére utaló - megfigyelés alá vette tizenöt euróövezeti tagállam, köztük a lehetséges legjobb, "AAA" besorolású Németország és Franciaország - a két legnagyobb eurógazdaság - hosszú távú szuverén adósosztályzatait hétfő este a Standard & Poor's.
A láz szinte soha nem önállóan jelentkező tünet. A testhőmérséklet emelkedése a szervezet reakciója külső (fertőzések) vagy belső (pl. tumor) hatásokra. A láz segíti az immunrendszert a kórokozók és a káros idegen anyagok legyőzésében.
Csúcsforgalomban, vezetés közben, nagy sebességnél nyomkodta a mobiltelefonját egy BKV-buszsofőr. Egyik olvasónk ezt kamerával meg is örökítette. A vállalat fegyelmit indított a vezető ellen.
A chilei kommunisták exhumálnák Pablo Neruda világhírű költő maradványait, hogy tisztázzák halála körülményeit, azt, hogy valóban rákban halt meg, vagy pedig megmérgezték.
A moszkvai Teatr.doc társulat úgy határozza meg magát, hogy egy színház, amelyben nem játszanak. A dokumentarista színházi irányzatot képviselő együttes a Kortárs Drámafesztiválon vendégszerepelt a minap a Trafóban.
Minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel, valamint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel is egyeztet ma a hivatalában Schmitt Pál köztársasági elnök a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének személyéről.
Jelentős többséggel támogatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendkívüli közgyűlése a kutatóintézet-hálózat megújítását - hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Pálinkás József, az MTA elnöke.