Új eurótörténeti csúcsra, 10,3 százalékra szökött októberben - szezonális hatásoktól tisztított adatok alapján - az euróövezeti munkanélküliség - közölte szerdán az európai unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Horrorisztikus fotók és videók jelentek meg az interneten azóta, hogy Ukrajnában elhatározták: megtisztítják a közterületeket a kóbor kutyáktól a 2012-es labdarúgó EB-re.
Alapvetően "helyesnek" tartja, de több ponton is módosítaná a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által készített felsőoktatási törvénytervezetet a Fidesz. A párt vezérszónoka szerint nem helyes, hogy felvételi követelmény legyen a nyelvvizsga, mert a szegényebbek kiszorulhatnak a továbbtanulásból. Az MSZP szerint átgondolatlan, hogy a leendő hallgatók csak januárban tudhatják meg, hogy a februári…
A Knesszet elnöke kedden köszönetét fejezte ki a világ minden táján szerveződő keresztényeknek, akik kiállnak a holokauszt túlélők, valamint a modern Izrael mellett. Az Európai Koalíció Izraelért elnöke arra figyelmeztetett, hogy a mai napig léteznek olyanok, akik be akarják fejezni Hitler terveit.
Az idei év legnagyobb hongkongi részvénykibocsátására készül a kínai ékszerészeti óriás vállalat, a Chow Tai Fook, amely részvényeiből több neves menedzser mellett a magyar származású hedge fund...
A PSZÁF vezetői körlevélben szólított fel több, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon jelentős súlyú független biztosításközvetítőt: internetes díjkalkulátoruk működtetése során tartsák be a fogyasztók megfelelő, korrekt és teljes körű tájékoztatását szolgáló elvárásokat....
Lengyelországban 4,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2011. harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a lengyel statisztikai hivatal (GUS).
A komáromi ipari parkban hozta létre első európai központját az amerikai Motivating Graphics, a nyomdaipari vállalkozás 250 főnek adhat munkát - jelentette be Ray Christopher Clark, a magyar leányvállalat ügyvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
A kollektív szerződés felmondását javasolja a BKV-nál a Fővárosi Közgyűlés. Az InfoRádió értesülése szerint erről már határozott is a közlekedési cég igazgató tanácsa. Emiatt elképzelhető, hogy már januárban sztrájk lesz a közlekedési vállalatnál. A közgyűlés döntött arról is, hogy nem emelik a BKV-tarifákat jövőre.
Az utóbbi három évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán Nagy-Britanniában. A legforgalmasabb brit repülőterek - amelyekre naponta több járat is közlekedik Budapestről - ugyanakkor közölték a 24 órás sztrájk félidejében, hogy az utasforgalomban nincsenek nagyobb fennakadások.
A brit The Times izraeli titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy egy iszfaháni nukleáris létesítményben történt a hétfői robbanás. A lap szerint műholdas felvételek is alátámasztják ezt az állítást, Irán cáfol.
A Fotex a Concorde-on keresztül 2011. november 29-án 27 300 db Fotex részvényt vásárolt 275 Ft/db átlagáron. A Fotex ezen túl 2011. november 28-án 2 005 db Fotex részvényt vásárolt 275 Ft/db...
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán.
Sőt 10 esetben betiltották a terméket – árulta el Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője. A NFH a megyei kormányhivatalokkal karöltve a korábbi évekhez hasonlóan idén is átfogó vizsgálatokat végez, hogy kiszűrjék a balesetveszélyes termékeket. A karácsonyi izzósorok számtalan háztartási tűzeset okozói!
Egy év börtönbüntetésre ítélte egy 2008-ban Kisteleken elkövetett lopás miatt - nem jogerősen - a Szegedi Városi Bíróság szerdán Kosztár Sándorné Bodnár Gizellát, aki Repülős Gizi néven vált ismertté.
Giró-Szász András közölte: a kormány "lényegében a tegnapi naptól fogva" kész az IMF-tárgyalások megkezdésére. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter neve nem szerepel a delegáció névsorán.
A fehérorosz legfelsőbb bíróság a legsúlyosabb büntetést szabta ki az áprilisi terrortámadásban elítélt két férfira. A minszki metróban, az elnöki hivataltól 100 méterre lévő forgalmas csomóponton, az Oktyabrszkaja megállóban történt április 11-i robbantásban 15-en meghaltak és több mint 200-an megsebesültek.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán az MTI tudósítása szerint. ...
A likviditási problémák enyhítése érdekében a Fed, az Európai Központi Bank, a kanadai, a svájci, az angol és a japán jegybank ismét közös lépésre szánta el magát. A bejelentést az indokolhatta, hogy...
A technikai elemzés Nostradamusának is nevezik William Delbert Gannt, aki a XX. század elején csodába illő módon jósolta meg a piacok fontosabb fordulónapjait. A Wall Streeten a 25 kereskedési nap...
A Franciaországban fogyasztott libamáj kétharmada Magyarországról származik. A felháborodott délnyugat-franciaországi libatenyésztők ezért a földrajzi jelzéssel védett (IPG) minősítés bevezetését követelik a helyi libamáj sajátosságainak védelmében, valamint a franciaországi ipar fellendítése érdekében - adta hírül a L,Express című francia hetilap.
Szerződést írt alá Varsóban a Vienna Insurance Csoport (VIG) a Polisa-Zycie életbiztosító minimum 75 százalék plusz 1 részvényének megvásárlásáról, de a tranzakció véglegesítéséhez a helyi felügyelet jóváhagyása is szükséges.
Összehangolt likviditásnövelő intézkedéseket jelentettek be szerdán a világ legnagyobb központi bankjai. A bejelentés hatására az euró jelentős mértékben erősödött a dollárral szemben. Jelentősen erősödött a forint is, és felszökött az olaj ára.
A háztartások forintban és devizában egyaránt több hitelt törlesztettek októberben, mint amennyit felvettek, azaz nettó törlesztők voltak. A nem pénzügyi vállalatok forintban nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában kevesebb hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek - a nettó vállalati hitelállomány összességében nőtt ez derül ki Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölt adataiból.