Péntek este rendezték meg a SmackDown soron következő adását, amelyben Randy Orton vereséget szenvedett a szülőföldjén ringbe lépő Wade Barrett ellen. Mark Heny és Big Show is erődemonstrációt tartott.
A felnőtt lakosság 37 százaléka próbált már testsúlyából valamilyen fogyókúrás módszerrel leadni. Nem meglepő, hogy a hölgyek körében jóval nagyobb arányban próbálkoztak már fogyókúrával, a nők 44 százaléka próbálta már legalább egyszer életében csökkenteni testsúlyát.
Szeptemberi szülését követően a Burgasz melletti Primorskóban készül Dusev-Janics Natasa, akit a napokban meglátogatott edzője, Kovács László, a felnőtt szövetségi kapitány, Storcz Botond és Molnár Tamás gyúró is.
A gyönyörű Yasmin szerint nem meglepő, hogy Shadi szemet vetett Verára, mert szereti a karakteres lányokat, s Vera a megszólalásig hasonlít a fiú nagy szerelmére. A Playboycímlaplány csak tudja...
A BKV-s ügyekben meggyanúsított Mesterházy Ernőnek a hvg.hu által közzétett vallomásából kiderül: Demszky Gábor volt bizalmasának vallomása szerint „maga a borzalom volt” az a koalíció, amelyre az MSZP és az SZDSZ a fővárosban kényszerült 2006-ban.
A legnagyobb magyar költőt az erdélyi Fehéregyházán, egy tömegsírba temették – állítja könyvében az expedícióra készülő kutató. A lánglelkű poéta egyszer már megvolt.
A Bika új utakra indul, és most jó, ha a szívére hallgat. Az Oroszlán szakmai befektetései épp ma térülnek meg, az egyedülálló Halak a csillagokig repülnek.
Várhatóan megszünteti londoni központú részvényértékesítési és kereskedési üzletágát az UniCredit, visszafogja egyes kelet-európai országokban a tevékenységét, és 4-7 milliárd eurónyi új részvényt...
A Szeged lesz a címvédő Honvéd ellenfele a férfi vízilabda Magyar Kupa fináléjában: Vincze Balázs tanítványai a szombati második elődöntőben könnyedén győzték le a Szolnok együttesét.
Az amerikaiak 75 százaléka egyetért Barack Obama elnök döntésével, hogy az év végéig szinte teljesen kivonják az ország katonáit Irakból - derül ki a Gallup felmérésének eredményéből.
A roma-nem roma együttélés a legtöbb esetben akkor beszédtéma, ha konfliktus van. Ne legyünk igazságtalanok, az is előfordul, hogy pozitív a hangnem: jól menedzselt program esetén bezzeg-falvakat, esetleg mintául szolgáló integrációs projektet is szokás emlegetni. Egy kutatás kapcsán csaknem félszáz településen jártam a nyáron.
Az SZDSZ huszonharmadik. születésnapjára emlékezett szombaton a párt országos tanácsa. Kevesen voltak, de a születésnapon több alapító tag is részt vett, köztük volt országgyűlési képviselők. A SZDSZ ügyvezető elnöke azt mondta: nem tudják még milyen formában, de szeretnének részesei lenni a Fideszt leváltó erőnek.
Eltérő összegű legkisebb munkabért állapíthatna meg a kormány a jövőben a munkavállalók egyes csoportjaira - áll a parlament előtt lévő új Munka törvénykönyvéről szóló javaslatban. A foglalkoztatásért felelős államtitkár állítja, rövidtávon nem kíván élni a kormány ezzel a lehetőséggel. Vállalkozói érdekképviseletek szerint viszont indokolt lenne a differenciálás. Nyugat-Európa számos államában…
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a főváros II. kerületének egy részében. A 2-es számú választókerület 56 szavazókörében több mint 49 ezer választópolgár adhatja le szavazatát reggel 6 és este 7 óra között - közölte Szalai Tibor jegyző, a budapesti 2-es számú egyéni országgyűlési választókerületi választási bizottság elnöke az MTI-vel.
Kihúzták az Ötöslottó 45. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem akadt telitalálatos szelvény, így a 46. héten már 1 milliárd 911 millió forint keresi gazdáját....
Elektroenkefalográfiás készülék (EEG) segítségével sikerült megállapítaniuk kanadai orvosoknak, hogy véglegesen vegetatív állapotúként diagnosztizált páciensek valójában tudatában voltak az őket körülvevő világnak. A technika mozgatható, olcsó változata is kifejleszthető, amely lehetőséget kínál az ágyhoz kötött betegek pontos diagnózisára és a velük való kapcsolattartásra.
járkálnak közöttünk mindenre képes asszonyok. Egy volt közülük Katherine Knight, aki megjelenésre igen bizalomgerjesztő nő volt, ám időről időre előbújt belőle az ördög.
BÜKKZSÉRC – Csézy (32) nélkül búcsúzott el a faluja Lajos Lászlótól (†45). Az énekesnő eleget tett a rokonok fenyegetésbe is beillő felszólításának, és nem ment el az egykori kedvese tiszteletére szervezett ceremóniára (külön misét tartott volt szerelmének). A békéscsabai temetés előtt a bükkzsérciek is meggyászolták a közkedvelt férfit, aki október 26-án fordította maga ellen a fegyverét.
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a főváros II. kerületének egy részében. A 2-es számú választókerület 56 szavazókörében több mint 49 ezer választópolgár adhatja le szavazatát reggel 6 és este 7 óra között - közölte Szalai Tibor jegyző, a budapesti 2-es számú egyéni országgyűlési választókerületi választási bizottság elnöke az MTI-vel.
A világ 222 országából 440 jelöltet neveztek be a természeti csodák versenyébe, ezek közül 28 maradt a listán. Most ezek közül kiválasztották a 7 legszebbet.
A gombák az egészséges, megfelelő immunműködésű embereket nem támadják meg. A védőrétegek károsodása, az immunrendszer gyengülése vagy véletlen sérülés előzik meg legtöbbször a gombafertőzések kialakulását.
Már a Fidesznél is arra számítanak, hogy Orbán Viktor és Schmitt Pál a 2014-es választások után megbukik, és megindultak a találgatások, kik lehetnek utódaik - reagált a Demokratikus Koalíció (DK) Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szombati közleményére, amely szerint a DK és az MSZP titkos paktumot kötött.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök szombaton este Rómában benyújtotta lemondását Giorgio Napolitano államfőnek - jelentette be a Quirinale, az olasz elnöki palota. Az államfő elfogadta Berlusconi lemondását. A Quirinale előtt várakozó tömeg "bolond" kiáltásokkal fogadta Berlusconit, és többen aprópénzt dobáltak irányába.
A francia Wilfried Tsonga lesz a svájci Roger Federer ellenfele a vasárnapi fináléban a 2,75 millió euró összdíjazású, párizsi fedettpályás férfi tenisztornán, miután a szombati elődöntőben három játszmában legyőzte az amerikai John Isnert.
Megszületett a görög kormánylista. Az új kabinetről várhatóan hétfőn szavaz a parlament. A kulcspozíciónak számító pénzügyminisztérium élén maradt az eddigi tárcavezető, Evangelosz Venizelosz, aki a miniszterelnök-helyettesi feladatkört is ellátja.