A vízilabdarajongók számára piros betűs ünnep a november 11-13-i hétvége. Ekkor rendezik meg ugyanis a sportág egyik legrangosabb eseményét, a 3. Theodora Magyar Kupát, amelyre a szervezők minden lelkes sportbarátot szeretettel várnak.
Hétfőn rendezték meg a Raw soron következő adását, amelyben John Cena vereséget szenvedett az Awesome Truth-tól. Kevin Nash. még nem zárta le a Triple H elleni viszályát, míg Alberto Del Rio folytatta konfliktusát CM Punkkal.
Abu-Dzabi - „Forma-1-es autó bérbeadó egy teszt erejéig" – akár így is beharangozhatná a legtöbb csapat a jövő keddtől csütörtökig tartó kollektív gyakorlást.
A közösségeket látogató emberek gyakran szenvednek felső légutakat érintő betegségektől, amelyeknek az egyik tünete a torok gyulladásos elváltozása. Szövődménymentes esetekben pár nap alatt megszűnik a panasz, de a gyorsabb gyógyulást elősegítheti néhány egyszerű házi praktika is.
Gyöngyöspata - Befejeződött Eszes Tamás ( †47) holttestének az igazságügyi orvosszakértői vizsgálata, ami idegenkezűséget állapított meg, tudta meg a Blikk belügyi forrásból.
Tíz embernek nem volt utasbiztosítása az egyiptomi Hurghadában balesetet szenvedő magyarok közül. Az érintettek kórházi számláját az utazást szervező Best Reisen vállalta magára, a holttestek hazaszállításáról pedig a Magyar Honvédség gondoskodik.
Budapest - A BKV rövidesen csődbe mehet, ha nem kap ismét állami forintmilliárdokat, ám eközben állami vezetőket megillető luxuskocsival furikázik a BKV-t is irányító Budapesti Közlekedési Központ (BKK) minden tizedik dolgozója – tudta meg a Blikk.
Budapest-Vecsés - Senki nem tudja, mi van azzal a babagyilkos tinivel, Ő. Brigittával (19), akit volt barátjával, Sz. Attilával (21) együtt azért ítéltek el, mert brutális kegyetlenséggel agyonverték újszülött kislányukat.
Budapest – Kedden nem sokkal két óra előtt landolt a Liszt Ferenc reptér I-es terminálján az a repülőgép, amelyet az Uniqa biztosító küldött a szállítható sérültekért.
"Befogadó társadalmat mindenki számára. E jövőkép megvalósítása a fogyatékos ember mellett, a társadalom egészének előnyös. Mert az a társadalom, amelyik számos tagját kirekeszti, elszegényedett közösség. Amit a fogyatékos ügy nevében ma teszünk, annak mindenki számára értelme lesz a holnap világában. A befogadó társadalom alapja a diszkrimináció-mentességgel párosuló pozitív cselekvés" - hangzik…
Budapest - Úgy tűnik, a gazdasági válság egyedül a honatyákat nem sújtja! Noha Lázár János fideszes frakcióvezető koncepciója alapján még százmilliót spórolhattunk volna a képviselőink javadalmazásán, ha azonban az új szabályozáson dolgozó albizottságnak az álláspontját fogadja majd el a parlament, akkor évente mintegy kilencszázmillió forinttal kapnának többet a politikusok az eddiginél.
Budapest - A családja tudta nélkül nevezett be Tátrai Tamara (21) a Blikk szépe versenyünkbe, így igazi meglepetés lesz számukra, hogy a szőke szépség címlapunkon pózol.
A műszakpótlék, a túlóra kifizetése és a területi minimálbér kérdésében is módosító javaslatokat terjeszt be az új Munka törvénykönyvének tervezetéhez az MSZP. Ezeket a szakszervezetek javaslata alapján terjesztik a Ház elé. Mesterházy Attila pártelnök szerint a kormány tervezete alapján az embereknek többet kellene dolgoznia kevesebb pénzért.
A Hunvald György volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármester elleni legsúlyosabb vádat, a kerületi ingatlanok áron aluli értékesítése miatti bűnszervezetben elkövetett csalást cáfolja az a szakvélemény, melyet a bíróság kérésére készített egy igazságügyi szakértő. Ebben közel azonosak - hibahatáron belüliek - az értékek azzal összevetve, amire az ügyészség az akár 20 évnyi szabadságvesztést "érő"…
A Nemzeti Vagyonkezelő költségvetéséből egy korábbi döntés alapján 8 és fél milliárdot költ az állam a piacon lévő részvények megvételére és arra, hogy a céget kivezesse a tőzsdéről. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési minisztérium államtitkára szerint a közvagyonnal felelősen bánik az állam, mert úgy erősíti a gazdaságot, hogy közben bevásárol stratégiai iparágakba, mint a járműgyártás.
Több lépcső megnyitására is lett volna lehetőség, ha tudják, hogy 1800-nál több embert engednek be a Nyugati téri Skálából átalakított klubba, erre már korábban is volt példa, így a fiatalok a többi emeletet is igénybe vehették volna - számolt be vallomásában tegnap a bíróságon a január 15-én a West Balkánban történt, három lány életét követelő tragédiáról az ügy elsőrendű vádlottja, Szalontai…
Az év vége felé szinte alig tudjuk úgy bekapcsolni a televíziót, kinyitni a napilapokat, hogy ne fussunk bele egy-egy kötelező gépjármű felelősség-biztosításról (kgfb) szóló reklámba. A színes, szagos hirdetésekből azonban gyakorta kimaradnak a legfontosabb határidők, pedig ezek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy részt vegyünk a kampányban. A Pénzcentrum.hu most elkalauzolja olvasóit a határidők…
A kreativitás csúcsa később mutatkozik meg a természettudományokban, napjainkban, mint egy évszázaddal korábban - vélik Nobel-díjasok teljesítményének elemzése alapján amerikai kutatók.
Teljességgel érthetetlennek tartja Hack Péter büntetőjogász azt a kormányzati tervet, amely szerint a jövőben csak a sértett tanúkénti kihallgatásán lehetne jelen ügyvéd, más nyomozati tanúkihallgatásokon nem.
Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botrányát kirobbantó lap célpontjai között a brit királyi család legmagasabb rangú tagjai is szerepeltek.
Két repülőgéppel 17 sérült érkezett meg tegnap Egyiptomból Budapestre. A hurghadai autóbusz-szerencsétlenség sebesültjeit a Péterfy Sándor utcai Kórházban kezelik. A súlyosabb sérültek esetében az orvosok döntenek, mikor indulhat értük a különgép. Az elhunytak szállítására talán már ma kiadhatják az engedélyt.
A verőerek valamelyikén kialakuló tágulatot orvosi nyelven aneurysmának nevezik. Ilyen elváltozás leggyakrabban az aortának nevezett nagy verőér hasi vagy mellkasi szakaszán jön létre, de ritkábban kialakul a comb verőerében, a térdhajlatban futó érben, esetleg a nyaki erekben vagy a szívet ellátó koszorúerekben, valamint az agyi ereken is.
Az euró megmarad, de az államadósság egy részét el kell engedni, egy másik jelentős részét pedig egyszerűen el kell inflálniuk a kormányoknak - mondta Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója kedden Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megtartott gazdasági fórumon.
Véget ért a hazai fehér gólyák költési időszaka, a madarak zöme már elérte a déli telelőterületeket. Ebben az időszakban sokat tehetünk az állomány megőrzése érdekében, ugyanis a zöldhatóságok ilyenkor engedélyezik a vezetéktartó-oszlopokra épült fészkek biztonságossá tételét. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az oszlopokra szerelhető, szabványos fészekemelő eszköz, a…
Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő tegnap arra kérte minisztereit, mielőbb mondjanak le hivatalukról: ha megkezdődik a nemzeti egységkormány megalakítása, mihamarabb rendelkezésre állhassanak. Az új kabinet azonban a vártnál lassabban születik meg. Elvben már úgy volt, hogy hétfőn bejelentik az új kormányfő személyét. Ehhez képest még tegnap délután is folyt a huzakodás a miniszterelnök…
Valószínűleg fellebbez Conrad Murray, Michael Jackson orvosa, akit az esküdtszék hétfőn bűnösnek talált nem szándékos emberölésben. Akár négy évet is kaphat, s várhatóan bevonják orvosi engedélyét. A bíróság november 29-én hirdeti ki az ítéletet, a védelem utána nyújthatja be a fellebbezést.
Mariano Rajoy, a konzervatív Néppárt (PP) miniszterelnök-jelöltje nyerte a hétfő esti tévévitát a kormányzó spanyol szocialisták listavezetőjével, Alfredo Pérez Rubalcaba jelenlegi miniszterelnök-helyettessel szemben. A november 20-ra előrehozott spanyol parlamenti választások előtti egyetlen tévévitában a gazdasági helyzet kapta a legnagyobb hangsúlyt. A voksolás esélyesének tartott Rajoy…
Az egész város gyászolja a híres pápai famíliát, amelynek tagjai minden évben együtt utaztak távoli tájakra. Tegnap Egyiptomból hazahozták a sérülteket, a speciális gépen ott voltak Dóra rokonai is.
Megérkezett kedden este az egyiptomi buszbalesetben megsérült magyar turisták második csoportja a Liszt Ferenc repülőtérre - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A terrorellenes intézkedésekkel az a "baj", hogy tartósan megmaradnak, mert senki sem meri kimondani, hogy nincs már szükség rájuk - mondta Tom Parker, amerikai terrorellenes szakértő a Közép-európai Egyetemen tartott előadásában.
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a gázolaj ára új csúcsra emelkedett.
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a gázolaj ára új csúcsra emelkedett.