Budapest — Hivatalosan nyilatkozni lapunknak egyikőjük sem akar, Tóth Gabi volt kedvese, Nagy Roland azonban a legnagyobb a közösségi portálon megerősítette: szakítottak.
Budapest — Gyilkos játék a futball? Babak Rafati (41), a német élvonalbeli bíró a november 19-i, Köln–Mainz meccs előtt fel akarta akasztani magát, majd felvágta az ereit – a kollégái mentették meg.
Budapest - Teljesen elvette Vera eszét a féltékenység. A zöld szemű szörnynek köszönhetően a villa érzékeny lelkűje szó szerint kiharcolta a kiválasztottságot jelentő zöld kendőt.
Budapest — Az anyám autójával furikázott a gyilkosa, mondja T. Lívia, aki a lemészárolt család hozzátartozója, és szerinte előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból öltek a csepeli rémek.
Budapest — Akár börtönbe is kerülhet a férfi, aki 2011. február 15-én a zebrán gázolta el Bálint Györgyöt (93), az ország kertészét. Bálint gazda napokig kómában volt, több műtéten esett át; bár járni már bot nélkül is képes, a baleset után a hallókészüléket örökre viselnie kell.
Budapest – Idős nagymamája is biztatta Szakál Nikolettet (19), hogy jelentkezzen a Blikk szépe versenyünkre, a sors kegyetlen fintoraként azonban ő már sajnos nem láthatja unokáját a címlapon pózolni.
Sehi nagyon vagány, imádja a féktelen bulikat, simán csókolózik lányokkal – állította a villa szenvedélyes nőjének közeli ismerőse. Alekosz exéről is kiderült: szívesen izgatja közönségét leszbikus show-val.
Megölte gazdáját egy ló a baranyai Lánycsókon. Zoltán éppen az állattal foglalkozott, amikor az egy ugrásnál kétszer fejen rúgta. A fiatalember életét már nem tudták megmenteni.
Nem egy harmadik miatt szakítottam – állítja Tóth Gabi, aki egy nap hallgatás után rájött: azzal oszlathatja el a találgatásokat, ha a nyilvánosság elé áll azzal, hogy nincs együtt korábbi szerelmével.
Súlyos balesete óta, közel három hónapja nem indult lóversenyen Fábry Sándor. A Bors információi szerint a csuklótörése nem gyógyult meg teljesen. Lemondta a hét végére tervezett versenyt is.
Tehetetlen a rendőrség azokkal szemben, akiket több százmilliós vagy akár milliárdos ügyekben ítélt el a bíróság, de az általuk sikkasztott vagy kicsalt pénz soha nem került elő. Vagyonuk arab vagy dél-amerikai bankokban landol.
Orbán Viktor törvénymódosítást szorgalmaz: ne büntessék az ittasan kerékpározó embereket. A kriminológus szerint viszont szükség van a büntetésre, mert az akár életet is menthet.
Budapest - A KFT harmincéves fennállása alatt számos országban lépett már fel Laár András, Bornai Tibor, Márton András és II. Lengyelfi Miklós, az egyik legkedvesebb utazásuk viszont kétség kívül a hawaii-szigeteki volt.
Az NB I megnyújtott őszi szezonja véget ért, és sajnos elsősorban nem a nagyszerű teljesítményekről, hanem a botrányokról marad emlékezetes. Főszerepet játszottak a bundázó játékosok és az újságírót lefejelő edző.
Budapest - Nemcsak Kicska László (46), de úgy tűnik, felesége, Keresztes Ildikó (47) is a civil szférában igyekszik meglelni a boldogságot a válságba jutott kapcsolatuk után.
99,9 százalékban levegő alkotja, és csak 0,01 százaléka szilárd anyag. Hogy létezik ez? „A trükk az, hogy az összekapcsolt csövek fala ezerszer vékonyabb, mint egy emberi hajszál” – mondta Tobias Schraeder, a kutatás vezetője.
A magyar vásárlók elvárásai és értékelése alapján létrejön a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár, amely segít megtalálni a garantáltan magas minőségű hazai árukat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az m1 Az Este című műsorában azt mondta: az eurózónára jellemző bizonytalanság erősen hat a magyar gazdaságra is.
Hazugságvizsgálatra kényszerítették a nyomozók az Uzsoki utcai kórház ápolóit – közölte korábban az intézmény jogi képviselője. A BRFK most reagált, a rendőrség szerint szakszerűen és jogszerűen folyik a tanúk kihallgatása.
Szlovákia eljárása a színész-vállalkozóval szemben ellentétes saját alkotmányukkal, az egyetemes emberi jogokkal és az EU ethoszával - véli a miniszterelnök-helyettes.
Csaknem 220 millió évesek az úgynevezett levéldarazsak; ennek egyik, eddig még ismeretlen fajára talált rá egy genetikus a szegedi ligetben – hangzott el az m1 Híradójában.
Mich Kemeter legkevésbé sem tériszonyos, a kaliforniai fiatalember a Yosemite nemzeti parkban, két szikla közé kifeszített fémhuzalon sétálgatott, kilencszáztizenöt méter magasban.