2011. január 27. csütörtök

jan. 27
12:12
Már az utcán áll a sor! Megrohamozták a nyugdíjbiztosítót (Pénzcentrum)
Ma délelőtti hírek szerint a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Fiumei úti irodájánál már az utcán állnak a nyilatkozni kívánó pénztártagok, a tömeg pedig egyre csak gyűlik. Arra már korábban is lehetett számítani, hogy az utolsó napok nagyon kemények lesznek, és úgy látszik ez a tipp be is jött. Az adatok is ezt mutatják, már bőven 50 ezer felett jár a magánnyugdíjpénztárakban maradók száma, a…
jan. 27
12:12
Vitték, mint a cukrot a magyar államkötvényeket - Óriási hozamesés (Portfolio)
Komoly érdeklődés mellett vitték el a magyar államkötvényeket a bizakodó nemzetközi befektetői hangulat közepette. Az Államadósság Kezelő Központ a nagy vételi érdeklődésre való tekintettel mindegyik...
jan. 27
12:12
Nemzetközi letartóztatási parancsot adtak ki a volt tunéziai elnök ellen (ATV)
Nemzetközi letartóztatási parancsot adtak ki a tunéziai hatóságok az elűzött politikus és családja ellen. A hatóságok szerint nagy összegű pénzügyi visszaélés a vád.
jan. 27
12:13
A CIG növelte a rendszeres díjas életbiztosítások arányát (ProfitLine)
A 2009. évi 51 százalékról tavaly 60 százalékra növelte díjbevételén belül a rendszeres díjas életbiztosítások részarányát a CIG Pannónia, amely a portfólió jó minőségére utal - mondta Gaál Csaba vezérigazgató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
jan. 27
12:14
Zuhan a Nokia a gyorsjelentésre (Portfolio)
A várakozásokat felülmúló eredményekről számolt be a Nokia percekkel ezelőtt közzétett negyedéves gyorsjelentésében, ennek ellenére a társaság részvényei zuhannak, jelenleg már közel 7%-os mínuszban...
jan. 27
12:14
Déli News: a gyerekprostitúció önkéntes, a volt belügyminisztert vád alá helyezték, küldik a böllért (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
jan. 27
12:15
Vajda Attila: Az idei év már az olimpiáról szól (Infostart)
A londoni olimpia előtt újabb erőt ad a Pekingben aranyérmes Vajda Attilának, hogy tavaly tovább tágította tűrőképessége határait. A Szeged kenusa az InfoRádiónak azt mondta: az olimpia közeledtével egyre motiváltabbá válik.
jan. 27
12:21
Ismét át lehet kelni Barabásnál (HírTV)
Az ukrán oldalon bekövetkezett áramszünet miatt csütörtökön délelőtt szünetelt az átlépés a barabási határátkelőhelyen. Az ukrán oldalon a vártnál gyorsabban kijavították a hibát, a határátkelő újra üzemel.
jan. 27
12:23
Ismerik a moszkvai merénylet elkövetőjét? (HírTV)
Egy orosz férfi lehetett az az öngyilkos merénylő, aki hétfőn 35 ember halálát okozta a moszkvai reptéren – írta csütörtöki számában a Kommerszant című orosz napilap. A hatóságok még nem neveztek meg gyanúsítottat, de az újság úgy tudja, hogy egy, a sztavropoli régióból származó férfi volt a támadó. A Razdobudko néven emlegetett orosz etnikumú férfi tagja volt egy észak-kaukázusi iszlám fegy...
jan. 27
12:24
Londoni elemzők szerint Magyarországon jó lenne alkotmányos adósságkorlát (Gondola)
Az Alkotmányban kellene meghatározni a felső államadósság-korlátot Magyarországon, mert ez rögzítené megfelelő erővel a költségvetési politikát - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők
jan. 27
12:24
Rost Andrea, Tokody Ilona és Bogányi Gergely is fellép az Opera Gálaestjén (Alternatív Energia)
Több nemzetközi szinten is elismert művész lép majd fel március 5-én az Magyar Állami Operaházban, az Operabál helyett megrendezendő Gálaesten. Színpadra áll Tokody Ilona, Lukács Gyöngyi, Rost Andrea, Komlósi Ildikó, Banda Ádám és Bogányi Gergely.
jan. 27
12:24
Mit tehet, ha nem vesznek tudomást rendkívüli felmondásáról? (Adózóna)
Mit tehet a munkavállaló, ha a szerződésében vállaltaknál több munkát várnak tőle, s rendkívüli felmondását pedig nem fogadják el? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
jan. 27
12:26
MSZP: a környezetvédelemnek nincs valódi súlya a kormányzatban (Gondola)
Az MSZP szerint a jelenlegi kormányzati struktúrában nem alakult ki valódi súlya a környezetvédelem területének
jan. 27
12:28
Száz év után ismét magyar lap jelenik meg a romániai Marosvhévizen (Gondola)
Csaknem száz év után ismét magyar nyelvű újság jelenik meg a romániai Maroshévizen - adta hírül a Hargita Népe című romániai magyar napilap
jan. 27
12:30
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása (Gondola)
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása a Debreceni Ítélőtáblán
jan. 27
12:30
Új Széchenyi-terv: mi változik? (HR Portál)
Az Új Magyarország-terv és a második Széchenyi-terv között sem a stratégiát, sem a célokat, sem pedig a pályázatokat illetően nem mutatható ki hasonlóság - derül ki a fejlesztési tervek legfrissebb összevetéséből a Magyar Nemzet írása nyomán.
jan. 27
12:30
Zuhan a Nokia a gyorsjelentésre (2.) (Portfolio)
A várakozásokat felülmúló eredményekről számolt be a Nokia percekkel ezelőtt közzétett negyedéves gyorsjelentésében, ennek ellenére a társaság részvényei zuhannak, jelenleg már közel 7%-os mínuszban...
jan. 27
12:30
Stroke és a közlekedési zaj (WebBeteg)
A közlekedési zaj növeli a stroke (agyi érkatasztrófa) kockázatát a 65 évesnél idősebbeknél - derült ki egy dán kutatásból, amelynek eredményeit a European Heart Journal szakfolyóirat szerdai számában ismertették. A kutatók 51 485 olyan személy kórlapját és egyéb adatait elemezték, aki 1993 és 1997 között részt vett a dán táplálkozási, onkológiai és egészségügyi követéses vizsgálatban.
jan. 27
12:30
Nézze meg, hogy lopnak Fejér Megyében – eredeti felvétel (ATV)
Éjjel tizenegy óra körül indultak útjukra egy kombinált fogóval.
jan. 27
12:32
Nagyot rántottak a forinton (Portfolio)
Nem sokkal a kiugróan jó kötvényaukciós eredmények után érdemi erősödés bontakozott ki a forintpiacon. Az euróval szembeni jegyzések a 273-as szint alá is benéztek, a svájci frankkal szemben is...
jan. 27
12:33
Van der Sar visszavonul (Infostart)
Az idény végén befejezi labdarúgó-pályafutását Edwin van der Sar. A Manchester United holland kapusa 40 évesen hagy fel a játékkal.
jan. 27
12:39
Nem tudták újraéleszteni (HírTV)
Életét vesztette egy idős asszony, mikor kigyulladt a háza csütörtök reggel Balatonbogláron.
jan. 27
12:41
Járatokat töröltek – feszülten figyelik az eseményeket (HírTV)
Több Bali szigetére tartó, illetve onnan induló nemzetközi járatot töröltek a Bromo vulkánból feltörő vulkáni hamu miatt csütörtökön. A Kelet-Jáva szigetén található tűzhányó 5500 méteres magasságba lövellte a porszemcséket, amelyeket délkeleti irányba, a népszerű turistaparadicsom irányába visz a szél.
jan. 27
12:42
Növelhető Magyarország élelmiszergazdasági potenciálja (ProfitLine)
Magyarország élelmiszertermelése az önellátáshoz szükséges mértéket jelenleg 20 százalékkal haladja meg ez azonban 50 százalékra emelhető - hangoztatta Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-feldolgozó főosztályának vezetője csütörtökön egy, az élelmiszergazdaságról szóló szakmai konferencián.
jan. 27
12:42
Nap képe: Meccs közben lőttek agyon focistákat (Sport365)
Tegnap előtt a mexikói Juárezben hét fiatal halt meg vérengzésben, amelynek helyszíne egy focipálya volt.
jan. 27
12:44
Leszakadás fenyegeti az eurózóna perifériáján lévő országokat (ProfitLine)
Háromsebességű lesz a belátható előrejelzési távlatban az euróövezet gazdasági növekedése, ami azzal a kockázattal jár, hogy a széttartó gazdasági fejlődési teljesítmények szerkezeti jellegűvé rögzülnek, és ez tartós versenyképességi leszakadással fenyegeti a gyenge lábakon álló perifériális tagállamokat - áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban ismertetett átfogó elemzésében. Más nagy…
jan. 27
12:46
Brutális hozamesés a mai 3, 5 és 10 éves államkötvény aukción (ProfitLine)
Csaknem négyszeres túljegyzés mellett a meghirdetettnél egyharmaddal magasabb összegen értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki, kéthetente rendszeresen tartott aukcióján. A hozamok lényegesen csökkentek az előző aukcióhoz képest, nagyjából követve az azóta bekövetkezett másodpiaci hozamesést.
jan. 27
12:48
A mezőgazdaság röpíthetné Magyarországot (Privátbankár)
Magyarország élelmiszertermelése az önellátáshoz szükséges mértéket jelenleg 20 százalékkal haladja meg ez azonban 50 százalékra emelhető
jan. 27
12:48
Indulnak az új közfoglalkoztatási programok: 220 ezer ember kap munkát (Portfolio)
A közfoglalkoztatás 2011-ben induló új rendszerébe a kormány várakozásai szerint összesen 220 ezer embert lehet bevonni, a program költsége idén 64 milliárd forint. Az új rendszerben segélyt csak az...
jan. 27
12:48
A Máltai Szeretetszolgálat gazdálkodhat az opera-gálaest bevételeivel (ATV)
A fellépőktől a cateringig mindenki ingyen dolgozik, a bevétel az ár- és belvíz-károsultaké.
jan. 27
12:50
Öngondoskodás nélkül nehéz lesz (Privátbankár)
Magyarországon az átlagéletkor emelkedik, miközben egyre kevesebb gyermek születik, így egyre több időskorút kell eltartania egyre kevesebb aktív dolgozónak
jan. 27
12:50
Négy ország került le az uniós szégyenfalról (Portfolio)
Az Európai Bizottság négy ország: Finnország, Dánia, Bulgária és Ciprus ellen megszüntette a túlzott deficit eljárást. A bizottság szakértői szerint az említett országoknak nem kell további lépéseket...
jan. 27
12:51
Martonyi: A magyarok osztoznak a zsidóság fájdalmában (Infostart)
A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen. Aliza Bin-Noun budapesti izraeli nagykövet szerint úgy érthetik meg leginkább az emberek Auschwitz tanulságát, ha a gyermekekkel megértetik, megismertetik a holokauszt tragédiáját és arra…
jan. 27
12:52
Így vallható be az szja az idén (Portfolio)
Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet...
jan. 27
12:54
Nem vág minket bóvliba a Fitch (Portfolio)
A Fitch nem lát okot arra, hogy a nagyon közeli jövőben újra leminősítse Magyarországot - idézi a Bloomberg hírügynökség a hitelminősítő Európáért felelős igazgatójának, Edward Parker tegnapi varsói...
jan. 27
12:57
Pálffy: Egyértelmű a szocialisták háttérmunkája (HírTV)
Valószínűleg nem egyedülálló az a háttéranyag, amit a magyar szocialista delegáció küldött körbe az Európai Parlamentben – jelentette ki Pálffy István. A KDNP szóvivője elmondta: a miniszterek és államtitkárok bizottsági meghallgatásán is egyértelmű volt, hogy a hazai ellenzék tanácsára hangzott el több rosszindulatú, tájékozatlan kérdés. (lm)hírTV
jan. 27
13:03
Szigorú intézkedések és elbocsátások a DRV-nél (HR Portál)
Szigorú, a fogyasztók érdekeit szem előtt tartó, és a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. jogszerű működéséhez elengedhetetlen intézkedéseket hozott a Vízmű vezetősége a tavalyi évben indított átvilágítás lezárulta után - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
jan. 27
13:05
Jogász és HR-es helyett műszaki szakemberre lesz szükség (HR Portál)
A mai divatszakmák - mint a jogász vagy a kommunikációs, humánerőforrás szakember - helyett az utóbbi időben háttérbe szoruló műszaki terület lesz a legkeresettebb a közeljövőben - írja a Magyar Hírlap.
jan. 27
13:06
Még mindig irány nélkül bolyong a BUX (Portfolio)
A bizonytalan kezdés után felfelé vette az irány a BUX, az index jelenleg 0,2%-os pluszban tartózkodik. A vezető részvények vegyes képet mutatnak, a MOL 0,9%-kal emelkedik, míg az OTP közel...
jan. 27
13:09
Nézőpont Intézet: A többség szerint sajtószabadság van Magyarországon (Infostart)
A Nézőpont Intézet által megkérdezettek többsége szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, a jogszabály megítélése azonban megosztotta a válaszadókat.
jan. 27
13:09
Djokovic kiejtette Federert (Infostart)
Novak Djokovic legyőzte Roger Federer az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében, így bekerült a fináléba. A harmadik helyen kiemelt szerb játékos három szettben, 7:6, 7:5, 6:4-re nyert a másodikként rangsorolt svájci ellen.
jan. 27
13:11
Ne feledje: a hónap végéig érvényes a 2010-es e-matrica! (Infostart)
A 2010-ben vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje január 31-én, kedden éjfélkor lejár. Az idei esztendőre szóló úthasználati jogosultságot a díjrendelet tavaly év végén életbe léptetett módosításának megfelelően magasabb árakon lehet beszerezni.
jan. 27
13:15
Áprilisban kezdődik a Hunvald-per (HírTV)
Április 7-én kezdődik a Hunvald-per a Fővárosi Bíróságon - tudta meg a Magyar Hírlap a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester védőjétől. Az ügyvéd elmondása szerint a bíróság áprilisra és júniusra heti két tárgyalási napot tűzött ki.
jan. 27
13:15
Felbátorodott a forint a sikeres államkötvény aukció után (ProfitLine)
A devizapiacon erősödött a forint a csütörtöki államkötvény aukció után, ahol magas túljegyzés mellett jelentős mértékben csökkentek a hozamok.
jan. 27
13:15
Nem Vettel a Red Bull toppilótája (Sport365)
Továbbra sem mer különbséget tenni Dietrich Mateschitz a Red Bull csapatfőnöke Sebastian Vettel és Mark Webber között.
jan. 27
13:17
Vádat emelhetnek két labdarúgó ellen (HírTV)
Vádat emelhet a bochumi ügyészség a Debrecen két labdarúgója ellen. A német szerv a Debrecen-Fiorentina BL-mérkőzés kapcsán fogadási csalás miatt nyomoz, és szóvivőjük szerint az eddigi adatok alapján vádemelés lesz az ügyben. Hogy kikkel szemben, azt Bernd Bienossiek főügyész nem árulta el a Népszavának.
jan. 27
13:17
Újdonságok, egyszerűsítések az idei szja-bevallásnál (ProfitLine)
Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
jan. 27
13:18
Halál a rendelőben: részegek miatt nem törődtek az anyával (Blikk)
jan. 27
13:18
Berlusconi szexbotránya tovább dagad- újabb fiatalkorúval hozták hírbe (Kripto Akadémia)
A milánói ügyészeknek bizonyítékuk van arra, hogy Silvio Berlusconi fizetett a szexért egy Iris Berardi nevű fiatalkorú prostituáltnak, aki részt vett az olasz miniszterelnök villájában rendezett partikon - közölte az olasz ANSA hírügynökség csütörtökön. Az olasz kormányfőt korábban ugyanezzel vádolták egy Ruby becenevű marokkói fiatalkorúval kapcsolatban.
jan. 27
13:18
Új igazgató a Pécsi Nemzeti Színház élén (Spa Trend Online)
Rázga Miklós színművészt bízta meg öt évre a Pécsi Nemzeti Színház vezetésével csütörtökön a város közgyűlése. Az igazgató a Független Hírügynökségnek azt mondta: szeretné, ha a fiatalok többet járnának színházba, és épít az intézmény százéves hagyományaira.

Keresés