Az elmúlt évek pesszimizmusa kezd alábbhagyni a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozói szektorban, és egyre több cég véli úgy, hogy kilátásaik javulni fognak a közeljövőben
Csehország 2012-ig létrehozza a költségvetést felügyelő független intézményt, és tervezett fiskális reformjának keretében egy "pénzügyi alapszabályt" is lefektet - derült ki Petr Necas miniszterelnök...
Alig több mint egy hete közöltük a(z egyesek számára) szomorú hírt, miszerint a selymes szívó sorhatosok helyébe turbós négyhengeresek lépnek a BMW garázsában, amivel egyúttal szép lassan kihal a propelleres bajor márka egyik legismertebb védjegye.
Kilépett a Magyar Bankszövetségből az ING Bank magyarországi fióktelepe - tudta meg a Magyar Hírlap. A hírt Igaz Zoltán, a cég kommunikációs igazgatója is megerősítette. A napilap cikke a lehetséges...
Világszerte emelkedő kockázatokat mutat az Aon által készített nemzetközi politikai kockázati térkép. A tavalyi évre vonatkozó elemzésük során az egyes országokat többek közt politikai, gazdasági és terrorfenyegetettség szempontjából értékelik.
Hogyan őrizhetjük meg munkatársaink elköteleződését, ha több hónapig tartó projektek keretében más cégeknél tevékenykednek? Milyen hatással van ez a munkavállalók és a szervezet jól-létére? Erről kérdezte Komoróczky Beátát, a Trigo Imagement Csoport toborzási és kiválasztási menedzserét a Corporate Values Kft.
Büntetőeljárás indult a Nemzeti Nyomozó Iroda Dél-dunántúli Régiós Osztályának vezetője ellen - a Dunántúli napló úgy tudja, Váradi Csaba alezredes szolgálati viszonyát felfüggesztették.
Egyértelműen sikeresnek értékeli a magyar kormánytagok héten tartott brüsszeli meghallgatását Pálffy István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő
Sátoraljaújhely és Szlovákújhely határán rövid időn belül másodszor tűnt el a behajtást tiltó közlekedési tábla a Ronyva-patakon átvezető híd szlovákiai részéről - írja az Új Szó című pozsonyi napilap
„Váltóláz” névvel február elején indul a Generali befektetési játéka, melynek célja a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése és a pénzügyi döntések tudatosabbá tétele. A vállalkozó ked...
Magyarországnak egy súlyos adósságválság kellett 2010 tavaszán-nyarán ahhoz, hogy majdnem teljesítsen egyet az öt maastrichti kritérium öt közül. A 10 éves állampapír hozamra vonatkozó előírás...
Mérséklődő bizalmat jelez az euróövezetben az Európai Bizottság előzetes gazdasági hangulatmutatója januárról: az index az elemzői várakozásoktól elmaradva, 106,5 pontra esett.
Úgy döntött, elhalasztja az új "Twitter" alapú hedge fund alapítását a Derwent Capital, a túlzott befektetői érdeklődés miatt. A jelentős média figyelmet is vonzó új alap, a piaci hangulatot több...
Rázga Miklós színművészt választotta a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának a város közgyűlése csütörtökön. A testület egyhangú döntést hozott. Az új direktor a teátrumot két évtizede vezető Balikó Tamást váltja a poszton, tisztségét február 16-tól öt éven át töltheti be. Rázga Miklós az InfoRádiónak azt mondta: az ifjúsági előadások számának növelését, a Pécsi Balett önállósítását és az…
A svájci Novartis gyógyszergyártó nehéz 2011-es évre számít a közeljövőben várható szabadalom lejáratok, és az amerikai egészségügyi reformhoz kapcsolódó gyógyszerár csökkenés miatt. Ugyanakkor bízik abban, hogy az új termékek bevezetésével képes lesz a növekedését és a nyereségességét fenntartani.
Az Apple árfolyama 345,6 százalékot emelkedett alig két év leforgása alatt, közben pedig mintegy mellékesen a világ második legnagyobb vállalatává vált az Exxon Mobil mögött. Az ilyen rohanásokról...
Az Új Széchenyi Terv országjáró körútja február elején tizenegy új állomással folytatódik. A rendezvénysorozat eseményein ismertetik a megújuló fejlesztéspolitikát.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kezdi országjáró körútját csütörtökön a köztársasági elnök. Schmitt Pál kora délután a tavalyi árvíztől leginkább sújtott Felsőzsolcára is ellátogat, ahol a katasztrófavédelmi főigazgató tájékoztatja az új árvízvédelmi gát építési munkálatairól.
Megérkezett Devecserbe csütörtökön az a 125 gáztűzhely, amelyet a Magyar Vöröskereszt hatmillió forint értékben vásárolt a beérkezett pénzadományokból a vörösiszap-katasztrófában károsult családoknak
Négy gyerek okozhatta egy 81 éves asszony halálát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lak községben, a rendőrség halált okozó testi sértés bűntett miatt folytat eljárást és elrendelte a fiúk ideiglenes intézeti elhelyezését
Magyarország, de még a főváros sem egyenlő a Sándor-palotából megtekinthető impozáns látvánnyal - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Miskolcon, országjárása első állomásán, az összevont városi és megyei közgyűlés ülésén
Közel 20 millió forintot osztott szét lojális munkavállalói körében a hazai McDonald’s. A válság kezdete óta változatlan létszámmal működő étteremlánc 871 munkatársa részesült „Törzsgárda&...
Szépen elvitték a magyar államkötvényeket a bizakodó nemzetközi befektetői hangulat közepette. Az Államadósság Kezelő Központ a nagy vételi érdeklődésre való tekintettel mindegyik kötvényből (3,5 és...
A hatóságok szerint egy drogkartellel kapcsolatban álló bűnözők nyithattak tüzet az amerikai misszionárius házaspárra. Négy hónapja egy hasonló incidens történt.
Rekordot fog dönteni idén a PKO BP profitja, a lengyel gazdaság növekedésének gyorsulása ugyanis lehetővé teszi a céltartalékok csökkentését és a kamatbevételek növelését - jelentette ki Zbigniew...
"Szláv nyomokat" találtak az orosz nyomozó hatóságok a moszkvai Domogyedovó repülőtéren hétfőn elkövetett, 35 emberéletet kioltó öngyilkos merénylet kapcsán. De nem ez az egyetlen nyom, amellyel foglalkoznak - jelentették a csütörtöki orosz lapok.
Orvosok vallottak a hazai fizetésükről, és arról is, mennyivel fizetnek többet a hasonló munkáért külföldön a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. A távozás oka általában a családalapítást is kizáró, rendkívül alacsony kezdő fizetés, illetve a társadalmi megbecsülés, valamint az elfogadható életpálya-modell hiánya.
A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) a napokban kötött együttműködést a cseh Banking Institute - College of Banking (BICB) bankárképző magánfőiskolával, mely ősztől a főiskola budapesti tagozatán tart képzéseket. A kizárólag angol nyelvű kurzusokon a hallgatók bankmenedzsment alapszakon és pénzügy mesterszakon tanulhatnak tovább.
Mérséklődő bizalmat jelez az euróövezetben az Európai Bizottság előzetes gazdasági hangulatmutatója januárról: az index az elemzői várakozásoktól elmaradva, 106,5 pontra esett
Jemeniek ezrei vonultak fel a közel-keleti ország fővárosában csütörtökön, hogy az országot több mint 30 éve irányító Ali Abdullah Szaleh ellen tüntessenek. A korrupció és az ország gazdasági politikája ellen tiltakozók kormányellenes szlogeneket kiabáltak, és utalásokat tettek a tunéziai elnököt megbuktató "Jázmin forradalomra".
A tervezetthez képest három hetet késik a térdsérüléssel bajlódó Franck Ribéry visszatérése; a Bayern München francia labdarúgója a jelen állás szerint csak február 20-a körül lesz ismét bevethető.
Spanyolországban decemberben már sorban a hatodik hónapja csökkent a kiskereskedelmi forgalom a csütörtökön megjelent adatok szerint, a visszaesés a vártnál jóval nagyobb volt, és az idén még a tavalyinál is rosszabbul teljesíthet az ágazat.
Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt reméli, hogy a helyi tehetségek több lehetőséget kapnak a jövőben a Serie A-ban.
Művészeknek ihletet, a nőknek felemelkedési lehetőséget, a turizmusnak lendületet ad, ugyanakkor veszélyei mérhetetlenek. Ha tetszik, ha nem, sajnos igény mindig volt, van és lesz is a bűnös élvezetnek számító szórakozásra.